Mateo Alemán
Mateo Alemán (Sevilla, 1547. szeptember 28. (keresztelés napja) – Mexikó, 1614 körül) spanyol író. Nevezetes műve a Guzmán de Alfarache című pikareszk regény. ÉleteBörtönorvos fia volt, ún. újkeresztény családból származott. Ő maga is orvosi tanulmányokat folytatott: négy évig Salamancában és Alcalában tanult, majd 1564-ben végzett a sevillai egyetemen. 1580-ban adósságai miatt börtönbe került. 1608-ban kivándorolt Mexikóba, 1614 körül ott is halt meg. Az utókor számára Guzmán de Alfarache című regénye őrizte meg nevét. Egyéb ismert munkái:
Guzmán de AlfaracheA pikareszk regény klasszikus földje Spanyolország. Általában a Lazarillo de Tormes-t tartják az első ismert pikareszk regénynek, szerzője ismeretlen. A Lazarillón kívül leghíresebb Mateo Alemán műve, a Guzmán de Alfarache. Két része jelent meg: az első Vida y hechos del picaro Guzmán de Alfarache címen (1599), a második 1604-ben vagy 1605-ben jelent meg. Míg a Lazarillo pusztán tényeket mond el, Guzman önéletrajzában az eseményeknél nagyobb helyet foglalnak el a szatirikus és az erkölcsi elmélkedések; ezeknek köszönhette nagy sikerét. A regénynek akkora sikere volt, hogy az első részt közvetlenül megjelenése után három helyen is újranyomták és hat év alatt huszonhatszor adták ki. Hamarosan több nyelvre lefordították, még latinra is. Magyarul
Jegyzetek
Források
|
Portal di Ensiklopedia Dunia