Martha Tilton
Martha Tilton (Corpus Christi, 1915. november 14. – Brentwood, Los Angeles, 2006. december 8.) énekesnő. 1939 végéig a Benny Goodman sztárénekeseként szerepelt. Legsikeresebb a Goodmannel készült az „And the Angels Sing” című 1939-es lemezével lett. PályaképA család a kansasi Ednába költözött Martha hároméves korában. Egy bankár lányaként nőtt fel zenész családban Los Angelesben. Amikor apja egyik barátja meghallotta énekelni, elvitte meghallgatásra vitte egy rádióállomáshoz. Sikert aratott. Otthagyta a középiskolát és énekelni kedett az Ambassador Hotelben. Három évig turnézott Hal Grayson zenekarával, majd 1936-ban a népszerű Three Hits and a Miss énekes kvartettel. 1937-ben Jimmy Dorsey-vel szerepelt egy vígjátékban. 1937-ben Benny Goodman zenekarában vokálénekes lett a „Camel Caravan” című rádióműsorban. 1937 és 1939 között Helen Wardot ő követte. Énekesként részt vett a legendás 1938-as Carnegie Hall koncerten. 1939-ben egy rádióműsorban szerepelt Paul Whitemannel, és elkészítette első szólófelvételeit. Az 1940-es évek elején saját rádióműsora is volt az NBC-n. Két filmben szerepelt (Swing Hostess, 1944; Crime Inc., 1945). Olyan slágerei voltak, mint az I'll Walk Alone (1944), az I should Care (1945), a How are things in Glocca Morra? (1947) és A Stranger in Town (1945). 1955-ben ismét elénekelte az „And the Angels Sing” című nagy slágerét, ezúttal a „The Benny Goodman Story” című filmben, majd több albumot is kiadott. 1949-től 1953-ig az Alka Seltzer Time című rádióműsort is vezette. Az 1980-as években egy swing-revival show-val turnézott Ausztráliában. háromszor volt férjnél. A nővére, Liz Tilton is énekesnő volt. Lemezek
Kislemezek
Filmek
Jegyzetek
Források |
Portal di Ensiklopedia Dunia