Marosán György (tanár)
Marosán György (számos helyen: ifj. Marosán György) (Budapest, 1946. március 11. –) okleveles fizikus, a filozófia tudományok kandidátusa, a Budapesti Gazdasági Egyetem Külkereskedelmi Karának Vállalkozási tanszékének tanára, Marosán György politikus fia. Életpályája1969-ben végezte el az ELTE fizikus szakot és okleveles fizikus lett. 1969 és 1971 között a Csepeli Fémműnél dolgozott kutatómérnökként. 1971 és 1974 között a Központi Fizikai Kutató Intézetnél (KFKI) volt tudományszervező. 1974-ben a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem társadalomtudományi szakát végezte el. 1974–1975-ben katonai szolgálatot teljesített. Az 1975 és 1978 közötti aspirantúrát követően 1978-ban a filozófiai tudományok kandidátusa lett. 1978 és 1981 között az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság osztályvezetőjeként dolgozott. 1981 és 1984 között az Ipari Minisztériumban megszervezte és vezette a Technova Szakosított Pénzintézetet. 1984 és 1988 között a MSZMP Központi Bizottsága Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztályának (TKKO) munkatársa. 1988–1989 között a Németh-kormány miniszterhelyetteseként a Minisztertanács Sajtóirodájának vezetője volt. 1989–1990-ben a Magyar Hitel Bank Rt. ügyvezető igazgatójaként az ő feladata volt a kisvállalkozási üzletág megszervezése, majd 1990-91-ben megszervezte a Magyar Vállalakozásfejlesztési Alapítványt (MVA), amelynek az ügyvezető igazgatója volt. 1992-től a BGF Külkereskedelmi Főiskola tanára volt. 2016. január 1-jétől a Budapesti Gazdasági Egyetem óraadó egyetemi tanára.[1] Több mint 45 publikációja jelent meg az innováció, a gazdasági rendszerváltás, és a stratégiai, illetve az emberi erőforrás-menedzsment témakörében. Szakmai szervezeti tagságai
Kutatási/oktatási területei
Főbb publikációiKönyvei
Főiskolai jegyzetei
Internetes publikációk
Jegyzetek
Források |
Portal di Ensiklopedia Dunia