Marmaris
Marmaris népszerű turistacélpont a Török Riviérán, Törökország Muğla tartományában, az Égei-tenger partján. Marmaris körzet központja. A város egykor kikötőállomás volt a Rodosz és Egyiptom közötti vízi úton.[3] A lakosság a 2000-es népszámlálás adatai szerint 28 660 fő volt,[4] 2008-ban pedig 31 450, mely nyáron a turisták száma miatt többszörösére emelkedik. A körzetben 2008-ban 76 820 fő élt. TörténeteAz i. e. 6. században a helyén volt Physkos (ógörög: Φύσκος), mely vélhetőleg Kária része volt. Hérodotosz szerint i. e. 3000 körül egy kastély állt itt, de i. e. 334-ben Nagy Sándor megszállta Káriát, valamint ostrom alá vette Physkost is. A város mintegy 600 lakója minden értéküket felégette a hódítók elől, és a környező dombok közé menekültek. A támadók felismerve a vár stratégiai értékét, a fősereg hazatérte előtt néhány száz katona kijavította az ostrom során elpusztult részeket. A Marmaris név a milétoszi vagy menteşei bégség idején vált ismertté. Neve a török mermer, illetve a görög màrmaron szóból származik, melynek jelentése márvány; s mivel a régió gazdag márványlelőhelyekből eredően a kereskedelemben is jelentős szerepet játszott. Miután II. Mehmed oszmán szultán a 15. század közepén elfoglalta Bizáncot, 1480-ban innen indult a Szent János Lovagrend által védett Rodosz ellen. 1522-ben Marmaris és környéke volt az oszmán flotta támaszpontja és I. Szulejmán oszmán szultán innen indította a sikeres támadást Rodosz ellen. 1798-ban Nelson admirális flottája Marmaris védett kikötőjében pihent meg útban Egyiptom felé Napóleon ellen. A török Kulturális Minisztérium (törökül: Kültür ve Turizm Bakanlığı) felügyelete alatt 1979-től zajlanak a felújítási munkálatok, így a várat múzeummá alakították át. A hét galéria közül a legnagyobbat kiállítási célokra használják, valamint a vár melletti bazár mellé Ajse Hafsza szultána egy kis karavánszerájt építtetett. Éghajlat, klíma
Nevezetességek
TestvérvárosokGaléria
Jegyzetek
További információk |
Portal di Ensiklopedia Dunia