Markian Mihajlovics Popov

Markjan Mihajlovics Popov
Született	1902. november 15. Uszty-Medvegyickaja, Orosz Birodalom
Meghalt	1969. április 22.(66 évesen) Moszkva, Szovjetunió
Sírhely	Novogyevicsi temető
Állampolgársága	orosz szovjet
Nemzetisége	Orosz
Szolgálati ideje	1920–1969
Rendfokozata	Hadseregtábornok
Csatái	Orosz polgárháború Második világháború
Kitüntetései	Szovjetunió Hőse Lenin-rend (5x) Vörös Zászló érdemrend (3x) Szuvorov-rend (2x) Kutuzov-rend (2x) Vörös Csillag Érdemrend
Iskolái	M. V. Frunze Katonai Akadémia
A Wikimédia Commons tartalmaz Markjan Mihajlovics Popov témájú médiaállományokat.

Markian Mihajlovics Popov (oroszul: Маркиан Михайлович Попов) (Uszty-Medvegyickaja, Orosz Birodalom, (ma: Szerafimovics, Volgográdi terület, Oroszország). 1902. november 15. – Moszkva, 1969. április 22.) szovjet parancsnok, hadseregtábornok (1943. augusztus 28-tól 1944. április 20-ig; 1953. augusztus 3-tól), a Szovjetunió Hőse (1965. május 7.). 1956-tól 1962-ig a szovjet szárazföldi haderők főparancsnok-helyettese.

Élete

A polgárháború idején, 1920-ban lépett be a Vörös Hadseregbe, korábban könyvtárosként dolgozott. 1921 februárjában lett a párt tagja. 1936-ban fejezte be tanulmányait a Frunzéről elnevezett katonai akadémián.

1941 januárjában a Távol-Keletről a Leningrádi Katonai Körzet élére került, amely június 22-én, a német invázió után az Északi Fronttá alakult át. Augusztus 27-én a Leningrádi Front parancsnoka lett, amelyet a főhadiszállás parancsára alakítottak ki az Északi Frontból. Szeptemberben Vorosilov került a helyére. A következő több mint egy évben különböző hadseregek élén állt, illetve a Sztálingrádi Front és a Voronyezsi Front parancsnokhelyettese volt. 1943 januárjában páncélos-frontgyorscsoportja (négy páncéloshadtest) részt vett a Harkov irányába indított offenzívában. Február végére súlyos veszteségeket szenvedett, utánpótlást pedig nem kapott, így Manstein ekkor lesújtó ellencsapása visszavetette a gyorscsoportot és Vatutyin Délnyugati Frontját. 1943. június 6-án kinevezték a Brjanszki Front parancsnokává. Ebben a beosztásban vett részt a kurszki csatában. Szeptember 17-én csapatai felszabadították Brjanszkot. Októberben Sztálin hadseregtábornokká léptette elő, majd a Balti Front élére irányította át (amelyet nemsokára átneveztek 2. Balti Fronttá). 1944 áprilisában azonban, miután a Riga elleni támadás kudarcba fulladt, lefokozták vezérezredessé, és Jerjomenko került a helyére. (A lefokozás nagy megszégyenítésnek számított a Vörös Hadseregben, és a híresebb magasabbparancsnokok közül Popovon kívül csak Petrov jutott erre a sorsra, a hírhedt Mehliszt és Kulikot leszámítva.) A háború hátralévő részében Govorov törzsfőnöke volt a Leningrádi, majd a 2. Balti Frontnál.

A háború után a Lvovi Katonai Körzet (1945. július –), majd a Tavrijai Katonai Körzet (1946. július – 1954. június) élén állt. Sztálin halála után ismét előléptették hadseregtábornokká, talán hogy jóvátegyék az igazságtalanságot, ami a háború alatt történt vele. Golovanov légimarsall véleménye szerint az egyik legtehetségesebb szovjet parancsnok volt (ezt a véleményét bizonyos mértékig a háború alatt sokáig vezérkari főnökként dolgozó Vaszilevszkij is osztotta) és megérdemelte volna, hogy a Szovjetunió marsalljává léptessék elő. Zsukov ugyanakkor korántsem tartotta ilyen sokra mint katonai vezetőt.

Források

• David M. Glantz: When Titans Clashed: How the Red Army Stopped Hitler, University of Kansas Press, Lawrence, 1995.
• John Keegan: A második világháború, Budapest, Európa Kiadó, 2003.
• Michael Parrish: The Lesser Terror: Soviet State Security, 1939–1953, Greenwood Publishing Group, 1996.
• Michael Parrish: Sacrifice of the Generals: Soviet Senior Officer Losses, 1939–1953, Scarecrow Press, 2004.