|
Marin Sorescu
Marin Sorescu (Bulzeşti, 1936. február 19. vagy február 29. – Bukarest, 1996. december 8.) román író, festő, műfordító, a Román Akadémia tagja, 1993 és 1995 között művelődési miniszter Nicolae Văcăroiu kormányában. ÉleteDolj megyében született, egy hatgyermekes család ötödik gyermekeként.[2] Az elemi iskolát szülőfalujában végezte, majd a craiovai Frații Buzești Líceumban illetve a murgaşi-i iskolában folytatta tanulmányait.[3] 1950-től a predeali katonai középiskola tanulója volt.[2] 1955-től egyetemi tanulmányait végezte a jászvásári Alexandru Ioan Cuza Egyetem bölcsészkarán, előbb az orosz nyelv és irodalom, majd a román nyelv és irodalom szakon.[3] Első verse 1959-ben jelent meg a Viața Studențească című diáklapban.[2] 1960-ban az egyetem elvégzése után Bukarestbe költözött, ahol a Viața Studențească című diáklap főszerkesztőjévé nevezték ki. 1961–1962-ben a Luceafărul című irodalmi lap szerkesztőjeként tevékenykedett. 1964-ben elküldte néhány versét George Călinescunak, aki lelkes cikket írt róla a Contemporanul című lapba.[3] 1964-ben jelent meg első önálló kötete, a paródiákat tartalmazó Singur printre poeţi [Egyedül költők között]. 1966-ban megjelent verseskötetével elnyerte a Romániai Írószövetség költészeti díját.[1][2][3] 1966 és 1972 a bukaresti Animafilm rajzfilmstúdiónál dolgozott vezető beosztásban. Közben 1970–1971-ben részt vett a Iowai Egyetem nemzetközi irói programjában, 1972-ben pedig elnyert egy éves tanulmányi ösztöndíjat a Nyugat-Berlin-i Művészeti Akadémiára. Még négyszer nyerte el az írószövetség költészeti díját, 1968-ban és 1977-ben a pedig Román Akadémia díját. 1978-ban átvette a craiovai Ramuri című folyóirat vezetését, ahol számos fiatal tehetséget gyűjtött össze.[2][3] A rendszerváltás előtt több mint harminc kötete jelent meg, és annyira népszerűvé vált, hogy könyvei az 1970-es években hiánycikknek számítottak.[4][5] Az 1980-as években kiesett a Ceauşescu-rendszer kegyeiből, miután részt vett egy transzcendentális meditációs tanfolyamon; egy ideig kényszerlakhelyre ítélték, utóbb az akkor nagyon befolyásos Adrian Păunescu közbenjárására büntetését elengedték. 1983-ban a Román Akadémia irodalmi Nobel-díjra jelölte.[3][6] 1991-ben Herder-díjat kapott. Ugyanebben a Ramuri folyóirat majdnem teljes szerkesztősége (a gépírónő, a műszaki szerkesztő és a takarítónő kivételével) levelet írt Mircea Dinescunak, az írószövetség elnökének, amelyben Sorescut azzal vádolták, hogy diktátorként írányítja a lapot, és becsméreli a legnagyobb kortárs írókat (Ştefan Augustin Doinaş, Mircea Dinescu, Ana Blandiana, Nicolae Manolescu, Eugen Ionescu, Emil Cioran). Sorescu az általa igazságtalannak tartott vádak miatt lemondott a lap vezetéséről. 1992-ben a Román Akadémia tagja lett, és ugyanebben az évben védte meg Insolitul ca energie creatoare, cu exemple din literatura română című filológiai doktori értekezését a bukaresti egyetemen. Szintén 1992-ben a Román Akadémia ismét irodalmi Nobel-díjra jelölte, és bejutott a rövid listára.[3] 1993. november 25. és 1995. május 5. között párton kívüliként a Văcăroiu-kormány művelődési minisztereként tevékenykedett;[3] Politikai szerepvállalása miatt sokat vesztett népszerűségéből.[7] 1996. december 6-án hepatitiszben hunyt el egy bukaresti kórházban. Hagyatékában mintegy tizenöt kötetnyi vers, esszé, naplójegyzet és regény maradt fenn.[3][7] MunkásságaKöltészet„Valaki viseli éjjelente a ruhámar
Reggel friss sarat fedezek fel a cipőmön. Kinek a járása hasonlít az enyémhez? Egy idő óta a gondolataimat is bitorolja. Ébredéskor sese találom őket ott ahova tettem.” Marin Sorescu: Megkettőződés (részlet, ford. Balogh József)[8] Verseire a derű és a köznapi beszédre hasonlító egyszerűség jellemző, amelyekkel azonban túllép az előítéleteken. Látszólag naív, sajátosan egyéni iróniája mélyebb gondolatokat takar. Szóhasználata szándékosan nem tartalmaz költői eszközöket, hanem a vers egésze válik metaforává. A hagyományosan idillikusan vagy tragikusan ábrázolt falusi-paraszti életet mesés és groteszk elemekkel ruházza fel, a mítoszokat (például Manole mester történetét) demitizálja.[1][9][10] Első kötete után George Călinescu azt írta Sorescuról, hogy különleges képessége van a kisszerű dolgok fantasztikumának megragadására, és megtalálja azt a nézőpontot, ami másnak előtte nem tűnt fel.[11] Constantin Stănescu irodalomkritikus szerint Sorescu „állandóan azt játssza, hogy az értelmével uralja az ösztöneit,” majd „szabadon enged egy szkeptikus mormolást, mely aztán ott vibrál a dolgok rendje fölött.”[12] Verseit számos nyelvre lefordították, többek között francia, német, portugál, magyar, angol, svéd,[13] török,[14] cseh[15] szerb, bolgár, katalán, spanyol[16] kínai[17] nyelvre. 2020-ban egy a költészetet népszerűsítő projekt keretében Sorescu egyik versének angol fordítását négy hétre kifüggesztették a londoni metró szerelvényeiben.[18] DrámaDrámái az abszurd színházban gyökereznek, és az egzisztencializmus felé haladnak; Greta Brotherus finn újságíró szerint „Beckettnél Isten halott, Sorescunál fáradt.”[19] Első színdarabja, a Iona (Jónás) 1968-ban jelent meg a Luceafărul című folyóiratban, ugyanebben az évben elnyerte az írószövetség díját, és az 1968/1969-es évadban mutatták be Andrei Șerban rendezésében, George Constantinnal a főszerepben. A bibliai Jónástól eltérően a darab hőse nem menekül, hanem akaratától függetlenül egyik fajta magányból a másikba, börtönből börtönbe kerül, végül rájön, hogy a kiutat nem a külvilágban, hanem saját magában kell keresnie.[1][19][20] A darab a Setea muntelui de sare [A sóhegy szomjúsága] trilógia része; a másik két rész a Paracliserul (A templomszolga) és a Matca (a cím többértelmű, jelenthet forrást, folyómedret, méhkirálynőt, anyaméhet; magyarul Forrás címen jelent meg 1972-ben Az esti futár című antológiában, a marosvásárhelyi Nemzeti Színház azonban Méhkirálynő címen hivatkozik rá). A trilógia darabjai kortalanok, azaz nem köthetőek semmilyen történelmi korszakhoz, és semmi nem kapcsolja őket a megírás időpontjához.[9][19][21] Történelmi tárgyú, parabolikus jellegű darabjaiban nem a cselekmény abszurd, hanem maguk a szereplők. Răceala [fordítható megfázásnak, hűvösségnek vagy közönynek] és A treia țeapă [A harmadik karó] című drámáiban a történelmet csak kiindulópontnak, irodalmi alapanyagnak tekinti, és egyáltalán nem ragaszkodik a történelmi hűséghez a főhősök (II. Mohamed illetve Vlad Ţepes) megformálásakor.[22] 1977 és 1989 között a Magyar Rádió négy darabját mutatta be rádiójáték formájában.[23] FestészetMarin Sorescu a festészetet az írói kiteljesedés eszközének tekintette, olyan tevékenységnek, ami életben tartja a képzeletet.[24] "Két kezem van, és mindkettőt munkára fogom", mondta egyszer, amikor egyszerre festett bal kezével és írt a jobbal.[25] Alkotásai nem egyszerűen költői munkáinak illusztrációi; ami közös a kétfajta kifejezésmódban, az a humor.[26] Festményein gyakran láthatóak mozgásban levő madarak, és számos önarcképet festett.[27] Művei jellemzően kétdimenziósak és hiányzik belőlük a perspektíva, mivel a népi mesterekhez hasonlóan ezeknél fontosabbnak tekintette a művek dinamikáját.[28] Első kiállítását 1989-ben rendezték Brassóban,[27] majd 1990-ben Kolozsváron, 1991-ben Írországban, 1992-ben Bukarestben. 1992-ben egy párizsi csoportos kiállításon is kiállították műveit.[29] Művei
Kitüntetései
EmlékezeteSzülőfalujában emlékházat rendeztek be tiszteletére.[34] A craiovai Nemzeti Színház 2005 óta az ő nevét viseli.[35] Szintén róla nevezték el a craiovai művészeti középiskolát.[36] 2007-ben a stockholmi Román Kulturális Intézet megalapította a Marin Sorescu-díjat, amelyet évente ítélnek oda olyan svéd írónak, aki munkásságával különböző kultúrák között közvetít.[37] Jegyzetek
További információkVersei magyar nyelven
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Portal di Ensiklopedia Dunia
