|
Maks Velo
Maks Velo (nevének ejtése maks vɛlɔ; Párizs, 1935. augusztus 31.[3] – Tirana, 2020. május 8.[4]) albán festőművész, grafikus, építész, író, költő. Az építészmérnöki végzettségű Velo a 20. századi albán festészet ikonikus alakja volt, az állampárt szocialista realista kánonjával szemben az 1960-as évektől friss, modernista alkotásokkal hívta fel magára a figyelmet. 1973-ban a pártvezetés megrótta „modernista tendenciáiért”, majd 1978-tól államellenes propaganda vádjával nyolc évig börtönben volt. Festészete az 1991-es rendszerváltást követően bontakozhatott ki, emellett több visszaemlékezést és novelláskötetet is kiadott. ÉletútjaVelo Párizsban született az albániai Korça vidékéről kivándorolt szülők gyermekeként. A család a gyermek születése után visszaköltözött Albániába. Korçában gyerekeskedve a városban alkotó festőművésztől, Vangjush Miótól tanulta meg a festészet alapjait, és a modern képzőművészeti áramlatok első ihlető szikráit. A család 1952-ben a fővárosba, Tiranába költözött, Velo 1958-ban szerezte meg építészmérnöki oklevelét a Tiranai Egyetemen. Az 1960-as években részt vett számos tiranai épület tervezésében, de már fiatalon elsősorban a grafika és a festészet vonzotta érdeklődését.[5]  Korai ikonikus épületeinek egyike a tiranai Írópalota (Pallati i Shkrimtarëve), amely a köznyelvben inkább Kockapalotaként (Pallati Me Kuba, szó szerint ’palota kockákkal’) lett ismert, a kor formalista blokkházainak stílusát megbontó, modernista architektonikájú lakóépület.[6] Festőművészetének elsődleges ihlető forrásai Amedeo Modigliani, Georges Braque és Pablo Picasso voltak. Velo az egyik fő alakítója volt annak a modernista irányzatnak, amely színt hozott a kor sematikus képzőművészeti koncepciójába, és amely a Pranvera ’73 (’Tavasz ’73’) című kiállítással robbant be a köztudatba.[7] Az 1973-as tárlat ugyanakkor művészi karrierjének megtorpanását is magával hozta. Az Albán Munkapárt negyedik kongresszusán Velót és művésztársait – Edison Gjergót, Ali Osekut és Edi Hilát – modernista tendenciákkal, a szocialista realizmus elárulásával vádolták meg. 1978. október 14-én államellenes agitáció és propaganda vádjával letartóztatták, és 1979-ben véget ért perében tízévi szabadságvesztésre ítélték, 246 festményét és alkotását elkobozták, egy részüket megsemmisítették. Velo a spaçi börtönbe került, rabtársaival együtt a közeli rézbányákban dolgozott 1986. január 13-ai szabadulásáig. Ezt követően sem engedték számára, hogy képzőművészettel foglalkozzon, a rendszerváltásig egy csiszolókorongokat előállító üzem fizikai munkásaként kereste a kenyerét.[8]  1991 után képzőművészi karrierje újraindulhatott, nemzetközileg elismert festőművészként Albánián kívül önálló tárlatokon állíthatta ki műveit Franciaországban, Lengyelországban és az Amerikai Egyesült Államokban. 2015-ben a tiranai Nemzeti Művészeti Galériában életmű-kiállítást rendeztek az alkotásaiból.[9] Képzőművészi pályafutása mellett 1991 után szépírással is foglalkozott, visszaemlékezései, a börtönévek megörökítése mellett novellákat írt, amelyek közül egy kötetre való 1998-ban franciául is megjelent Le commerce des jours címen. [10] Velo emellett aktív volt emberi jogi kérdésekben, és több ízben felemelte a szavát Albánia épített örökségének megőrzése érdekében, vagy éppen a tiranai Nemzeti Színház és a Hoxha-piramis lebontása ellen tiltakozva.[11] Főbb művei
Szépirodalmi művei
Jegyzetek
Források
|
||||||||||||||
Portal di Ensiklopedia Dunia
