Makrisz Zizi![]() Makrisz Zizi, született Luise Srnić (Fabasz, 1924. december 12. – 2014) jugoszláviai születésű grafikus, gobelintervező, mozaikkészítő. Linó- és fametszeteket is készített. Makrisz Agamemnon szobrászművész (1913 - 1983) felesége. Magyarországon, majd Franciaországban élt. ÉletpályájaMűvészeti tanulmányait Párizsban, az École des Beaux-Arts-on végezte 1950-ben.1951-ben férjével, Makrisz Agamemnon görög szobrászművésszel együtt Magyarországra költözött. Kezdetben kizárólag grafikával foglalkozott. 1960-ban Görögországban letartóztatták. Másfél évet töltött börtönben, ahol linóleum- és fametszetek sorozatát készítette. Ő illusztrálta Jannisz Ritszosz 1964-ben Holdfényszonáta címmel magyarul megjelent verseit, valamint a Kövek című újgörög antológiát is (1966-ban jelent meg). Több utazásán szerzett élményeit rajzsorozatokon örökítette meg. Gobelineken kívül 1964-től mozaikokat is készített, előbb monumentálisakat, 1974-től táblakép méretűeket is. A látványélményt közvetlenül rögzítő rajzokon alapuló nagyobb művein leegyszerűsíti és dekoratív ábrává írja át a motívumokat.[1]
Egyéni kiállításai1953-tól állított ki magyarországi tárlatokon.
Díjai, elismerései
Jegyzetek
Források
További információkKapcsolódó szócikkek |
Portal di Ensiklopedia Dunia