1938. április 18-a jeles nap a képregény történetében. Ekkor jelent meg ugyanis az Amerikai Egyesült Államokban Jerry Siegel és Joe Shuster mára világhírűvé váló képregény-szereplőjének, Supermannek az első kalandja az Action Comics 1. számában. Az amerikai képregény aranykorának egyik legismertebb „szüleménye” az egyik első szuperhős volt a világon. Megjelenésének idején teljesen újszerűnek számított az alkotó-páros ötlete, ugyanis előttük még senki sem próbálkozott szuperhős-típusú képregények publikálásával. Habár Superman eredettörténete számos revízión és kisebb-nagyobb változáson esett át az évtizedek folyamán, ám szinte minden a karakter születését elmesélő cselekményben azonos az, hogy egy távoli bolygó, a Krypton végnapjait éli, ezért egy tudós, Jor-El úgy dönt, hogy gyermeke életét megmentve, azt egy rakéta segítségével hosszan tartó útra indítja az űrben egy távoli égitestre, a Földre. Kal-El, a kisgyermek, „űrhajója” a kansasi Smallvilleben landol, ahol egy házaspár Jonathan és Martha Kent magához veszi és felneveli a kis csöppséget, aki felnőve a Föld napjának köszönhetően szuperképességek birtokába jut. A nevelőszülők tanításának és erkölcsi iránymutatásának köszönhetően Clark Kent (ezt a nevet kapja „új” szüleitől a gyermek Kal-El) a jó szolgálatába állítja emberfeletti képességeit és amikor csak teheti, segít újdonsült hazája lakosságán.
Felnőve, Clark megismeri nevelőszüleitől eredetét, ám ez nem változtatja meg hozzáállását, hanem továbbra is segít az emberiségen immáron a Martha Kent által megalkotott piros-kék-sárga ruhában. Így született meg az Acélember legendája, aki, hogy identitását és szüleit megvédje Clark Kentként csetlő-botló, földi halandó, újságíróvá vált. Ezen álcának köszönhetően senki sem sejtheti, hogy Clark Kent és Superman személye azonos, így a DC Comics szuperhőse gond nélkül tevékenykedhet, s szolgálhatja a Föld lakóinak javát.
Superman jócselekedeteinek köszönhetően számos barátra és szövetségesre tett szert az évtizedek folyamán, ám mások érdekeit sértve megszámlálhatatlan ellensége is akadt.
A DC kiadó képregényhőse az évtizedek alatt megkerülhetetlen figurává vált a világon. 1993-ban, amikor Superman a Végítélet elleni harcban, szeretett városát, Metropolist védve meghalt, a CNN amerikai hírcsatorna és a Time magazin is beszámolt eme történelmi esetről. A popkultúra is sokat merített e karakterből, ruhákon, játékokon, élelmiszereken találkozhatunk eme szuperhős jelével világszerte.
Superman talán az 1970-es években volt a legnépszerűbb, amikor is Richard Donner a fiatal Christopher Reeve-vel a főszerepben elkészítette a ma is legendás 1978-as filmet. Ezt követően további négy film készült, három Christopher Reeve szereplésével és egy Brandon Routh-tal.
2013 júniusában egy újabb filmalkotás került bemutatásra, Henry Cavill főszereplésével.
Az évtizedek alatt számos rajzfilm és tv-sorozat is készült a kriptoni hősről, ez utóbbiakból talán a Lois és Clark: Superman legújabb kalandjai, valamint a Smallville a legnépszerűbbek.
Magyarországon 1990-ben jelent meg az első Superman-képregény a Semic Interprint kiadónak köszönhetően. Kezdetben havonta 34, majd kéthavonta 50 oldalon jelentek meg a DC hősének kalandjai hazánkban. A képregénysorozat a 18. számot követően összevonásra került a Batman című lappal, s 1992. júliusától kezdődően már egy új kiadvány, a Superman és Batman, várta a vevőket az újságárusoknál. Terjedelemben 50 oldalas volt, s fele részben tartalmazott Superman, fele részben pedig Batman-képregényt e kéthavonta megjelenő képújság. A 2 lap gazdasági okokból került „egyesítésre”. Az összevont széria 2001 decemberéig jelent meg, s az 57. számmal búcsúzott véglegesen az olvasóktól.
Ezt követően önálló Superman-történetek kiadására nem került sor Magyarországon, ám a Képes Kiadó Batman-, Az Igazság Ligája kalandjai- valamint Superman és Batman-köteteiben időnként felbukkant az Acélember, mint fő- vagy mellékszereplő.
Jelmagyarázat:
Vol. illetve volume= sorozat
Sor.= sorozat
The Man of Steel
A magyar Superman első számai a 6 részes, John Byrne által fémjelzett, The Man of Steel című minisorozattal ismertették meg a hazai olvasóközönséget. E történet 1986-ban látott napvilágot Amerikában, közel 50 évvel az első Superman kalandjait tartalmazó képregény megjelenését követően.
A széria az Acélember mítoszának újraértelmezése. A DC kiadó 1985-ben arra szánta el magát, hogy „rendet” tesz a közel 5 évtized alatt, képregényeiben felmerült ellentmondásokra, s egy hosszabb folyamat eredményeként modernizálja karaktereinek nagy részét, amelynek köszönhetően új olvasók is megismerkedhetnek a kiadó képregény-sorozataival. A Crisis on Infinite Earths („Krízis a végtelen számú Földeken”) 12 részes minisorozat megszüntette e hosszú idő alatt keletkezett „zűrzavart”, majd ezt követően Byrne-t felkérték a Superman-füzetek alkotására. A brit földön született művész új alapokra helyezte a kryptoni hőst. Byrne kevesebb képességgel látta el Clark Kent karakterét (habár még így is ő volt az egyik legerősebb lény a Földön), visszahozta a Kent-nevelőszülőket az élők közé, akik támogatják, istápolják, s tanácsokkal látják el fogadott fiukat. Byrne nem kívánta hasznosítani munkája során a régebbi füzetekben szereplő Magány Erődjét, Krypto-t, valamint a Superboy-koncepciót, miszerint Superman már fiatalkorában is hősként tevékenykedett.
A Man of Steelben Clark Kent egészen a felnőtté válásáig nem veszi fel Superman jól ismert jelmezét, s nem válik szuperhőssé. Clark ebben az újraértelmezésben agresszívabb, extrovertáltabb személyiség-jegyekkel rendelkezik, sőt sikeres főiskolai sportoló-múlttal van megáldva. Az új Superman sokkal jobban kötődik a Földhöz, mint a szülőbolygójához. A Byrne-féle Man of Steel a piros-kék ruhás szuperhős eredetébe, s korai életébe enged tehát betekintést nekünk. A minisorozatot követően a brit alkotó átvette az újonnan induló Superman-képregénysorozat (Superman volume 2 [Superman 2. sorozat]) valamint az Action Comics írását és rajzolását.
A John Byrne által alkotott történetek egy része hazánkban is kiadásra került a Superman valamint a Superman és Batman képújságokban. A Superman-sorozat jórészt Byrne munkáit közli, egy-két kivételtől eltekintve.
Byrne körülbelül 2 évet dolgozott az amerikai Superman-címeken az 1980-as évek végén. Ezt követően távozott, mert elmondása szerint nem érezte a DC kiadó kellő támogatását, valamint elégedetlenséggel töltötte el az, hogy a DC merchandising célokra nem az ő Superman-karakterét használta.
Az Action Comics egyre növekvő, és főleg a benne szereplő Superman, népszerűségének köszönhetően 1939 júniusától útnak indították az első kizárólag a kryptoni hősről szóló füzetet, a Supermant. A széria az 1986. szeptemberi 423. számig viselte ezt a nevet, majd átnevezésre került, s mintegy jogutódként a The Adventures of Superman vitte tovább a számozását. Az új névre keresztelt sorozat 2006 áprilisáig futott, s a 649. számmal befejezőleg szűnt meg.
Közben 1987 januárjától újraindult a „sima” Superman-sorozat is (ez a 2. széria) 1. résszel a borítóján, amely 2006 áprilisáig jelent meg, s a 226. számmal búcsúzott az olvasóktól. Ezt követően újraszámozásra került a sorozat, s mintegy a The Adventures of Superman utódjaként, annak számozását folytatva a 650. számmal folytatódott a kiadvány (2006 májusától) egészen a 714. utolsó számig (2011 októberében jelent meg).
2011 novemberétől ismét újraindításra került a sorozat, az 1. számmal kezdődően, s modernizált, újragondolt Superman-történeteket közöl a DC eme kiadványa
Dark Knight Over Metropolis, Part 1 of 3: Green Death in Crime Alley
Sötét lovag Metropolis fölött 1. rész
Superman és Batman #12
1994. május
Semic
Superman Vol. 2 #60
1991. október
"Intergang: No More!"
Intergang: A végső csapás
Superman és Batman #27
1996. november
Semic
Superman Vol. 2 #69
1992. július
Killing is Serious Business
„…az ölés komoly dolog”
Superman és Batman #33
1997. november
Semic
Superman Vol. 2 #73
1992. november
Time Ryders
Időutazás
Superman és Batman #40
1999. február
Semic
Superman Vol. 2 #75
1993. január
Doomsday!
Végítélet
Superman és Batman #43
1999. augusztus
Semic
Superman Vol. 2 #84
1993. december
Toys!
A Játékmester 1. rész
Superman és Batman #45
1999. december
Semic
Superman Vol. 2 #85
1994. január
Dark Retribution
A Játékmester 2. rész: Cat Grant bosszúja
Superman és Batman #46
2000. február
Semic
Superman Vol. 2 #103
1995. augusztus
Pulp Friction
Véres játék Metropolis védelmében
Superman és Batman #55
2001. augusztus
Semic
Superman Annual
Az Annual-ek tömören évkönyvet illetve évente egyszer megjelenő különszámot jelentenek. Amerikában hagyománya van annak, hogy az egyes fősorozatokhoz évente kiadnak 1-1 Annual „toldást” viselő különszámot. E kiadványokban, amelyek általában hosszabb terjedelműek az átlagos havi megjelenésű füzetnél, olykor egyes a fősorozatban futó történetek kezdete vagy lezárása olvasható, de az is előfordulhat, hogy egy fősorozathoz szervesen nem kapcsolódó vagy ott terjedelmi okok miatt nem közölhető történet kerül közlésre. A Superman fősorozat mellett is megjelent időnként 1-1 ilyen „évkönyv” rendszertelen időközönként. Hazánkban 1 Annual került kiadásra e címből.
E sorozat első része az 1986. szeptemberében megjelenő 424. szám volt. „Jogelődje”, a Superman 1. sorozatának, számozását vette át s jelent meg egészen 2006 áprilisáig, amikor is a 649. számmal befejeződött e széria. A The Adventures of Superman számozását tovább vitte a Superman 2. sorozata, amely a 226. számot követően a 650-kel folytatódott 2006 májusától.
Dark Knight Over Metropolis, Part 2 of 3: Taken to the Grave
Sötét lovag Metropolis fölött 2. rész
Superman és Batman #12
1994. május
Semic
The Adventures of Superman Vol. 1 #491
1992. június
A Good Head On Your Shoulders
Nagy koponya!
Superman és Batman #30
1997. május
Semic
The Adventures of Superman Vol. 1 #492
1992. július
And Justice For All!
„…az igazság mindenek felett”
Superman és Batman #34
1998. január
Semic
The Adventures of Superman Vol. 1 #494
1992. szeptember
Kismet: The Road Not Taken
Kismet: A másik út
Superman és Batman #36
1998. május
Semic
The Adventures of Superman Vol. 1 #506
1993. november
Payback!
Superboy
Superman és Batman #44
1999. október
Semic
The Adventures of Superman Vol. 1 #507
1993. december
Spilled Blood, Part One: Skin Game
Véres játék 1. rész: Véres kéz, véres játék
Superman és Batman #47
2000. április
Semic
The Adventures of Superman Vol. 1 #526
1995. augusztus
Title Bout!
Címmérkőzés!
Superman és Batman #56
2001. október
Semic
Action Comics
Az Action Comics 1. száma 1938 áprilisában jelent meg először (a borítón június szerepel, mint a publikálás időpontja), s kezdte el közölni Superman kalandjait havi rendszerességgel. A korai füzetekben nemcsak a kryptoni hős kalandjait közölték, hanem más szereplők történetei is bemutatásra kerültek. Egyfajta antológiaszerű kiadvány volt e képregény, melyben idővel csak Superman-cselekményeket adtak ki, a karaktert övező népszerűségnek köszönhetően.
A széria ritkaságnak számító első száma manapság milliókat is megér, főleg, ha az jó állapotú. A Nicolas Cage saját tulajdonában levő Action Comics 1. száma 2011-ben 2.161.000 amerikai dollárért kelt el egy online aukció keretében.[1][2]
A sorozat egy rövid ideig hetente jelent meg, ám később visszatért a kiadó a havi publikáláshoz.
Az 1. széria 904 számot ért meg, s 2011 októberében fejeződött be.
2011 novemberétől újraindításra került a sorozat, az 1. számmal kezdődően, s modernizált, újragondolt Superman-történeteket közöl a DC kiadványa.
Dark Knight Over Metropolis, Part 3 of 3: Deadly Covenant
Sötét lovag Metropolis fölött 3. rész
Superman és Batman #13
1994. július
Semic
Action Comics Vol. 1 #660
1990. december
Certain Death
A biztos halál
Superman és Batman #22
1996. január
Semic
Action Comics Vol. 1 #662
1991. február
Secrets in the Night
Az éjszaka titkai
Superman és Batman #23
1996. március
Semic
Action Comics Vol. 1 #668
1991. augusztus
The Ghost of Luthor
Luthor szelleme!
Superman és Batman #24
1996. május
Semic
Action Comics Vol. 1 #669
1991. szeptember
Paper Trail
Papírrablók
Superman és Batman #25
1996. július
Semic
Action Comics Vol. 1 #671
1991. november
Missing in action
A cím nem került lefordításra
Superman és Batman #28
1997. január
Semic
Action Comics Vol. 1 #672
1991. december
All this… and Lex Luthor II!
A második Lex Luthor!
Superman és Batman #28
1997. január
Semic
Action Comics Vol. 1 #673
1992. január
Friends in Need
Mindig kell egy barát…
Superman és Batman #29
1997. március
Semic
Action Comics Vol. 1 #678
1992. június
Talking Heads
Beszélő fejek
Superman és Batman #31
1997. július
Semic
Action Comics Vol. 1 #679
1992. július
Shellshocked
Shellshock
Superman és Batman #35
1998. március
Semic
Action Comics Vol. 1 #681
1992. szeptember
Odds &... Endings
Esélyek … és veszélyek
Superman és Batman #37
1998. július
Semic
Action Comics Vol. 1 #682
1992. október
Gauntlet!
Harc Hi-tech ellen!
Superman és Batman #38
1998. szeptember
Semic
Action Comics Vol. 1 #683
1992. november
The Trial of the Jackal
A Sakál nyomában
Superman és Batman #39
1998. november
Semic
Action Comics Vol. 1 #684
1992. december
Doomsday is Near!
…Végítélet közeleg!
Superman és Batman #41
1999. április
Semic
Action Comics Vol. 1 #694
1993. december
Spilled Blood, Part Two: Survival of the Fittest
Véres játék 2. rész: Hi-tech színre lép
Superman és Batman #48
2000. június
Semic
Action Comics Vol. 1 #695
1994. január
Cauldron!
Katlan
Superman és Batman #50
2000. október
Semic
Action Comics Vol. 1 #712
1995. augusztus
The Jimmy Cage!
Harc Jimmy életéért!
Superman és Batman #54
2001. június
Semic
Action Comics Vol. 1 #713
1995. szeptember
Scarlet Salvation
A nagy csaló
Superman és Batman #57
2001. december
Semic
Action Comics Annual
A Superman-címhez hasonlóan az Action Comics-ból is megjelentek ilyen különszámok időnként. Hazánkban egy Action Comics Annual jelent meg teljes terjedelmében, méghozzá az 1. szám.
A negyedévente, 1995 és 1999 között, megjelenő Superman, a holnap embere sorozat mindössze 15 számot ért meg (megjelent egy 1.000.000. rész is, amely a szériához tartozott). Abban az időszakban jelent meg, amikor is 4 különböző Superman-cím jelent meg az újságárusoknál (Action Comics, The Adventures of Superman, Superman és Superman: The Man of Steel) heti váltással, s e sorozat célja volt kitöltetni azon „üres” heteket, amikor új Superman-kiadvány (előbb említett 4 sorozatból) nem került az újságárusokhoz.
A DC kiadó két legismertebb hősének közös kalandjait tartalmazó füzetek 2003 októberétől 2011 októberéig jelentek meg. A 87 részes sorozatból 2 történet jelent meg hazánkban, a Képes Kiadó közreműködésének köszönhetően, a széria elejéről.
eredeti kiadvány címe
eredeti megjelenés dátuma
történet eredeti címe
történet magyar címe
magyar megjelenés helye
magyar megjelenés ideje
kiadó
Superman/Batman Vol. 1 #8
2004. május
Supergirl From Krypton, Part 1 of 6: Alone
Superman és Batman: Supergirl - Egy lány a Kripton bolygóról
Superman és Batman: Supergirl - Egy lány a Kripton bolygóról
2008. november
Képes Kiadó
Superman/Batman Vol. 1 #10
2004. július
Supergirl From Krypton, Part 3 of 6: Warrior
Superman és Batman: Supergirl - Egy lány a Kripton bolygóról
2008. november
Képes Kiadó
Superman/Batman Vol. 1 #11
2004. augusztus
Supergirl From Krypton, Part 4 of 6: Prisoner
Superman és Batman: Supergirl - Egy lány a Kripton bolygóról
2008. november
Képes Kiadó
Superman/Batman Vol. 1 #12
2004. szeptember
Supergirl From Krypton, Part 5 of 6: Traitor
Superman és Batman: Supergirl - Egy lány a Kripton bolygóról
2008. november
Képes Kiadó
Superman/Batman Vol. 1 #13
2004. október
Supergirl From Krypton, Part 6 of 6: Hero
Superman és Batman: Supergirl - Egy lány a Kripton bolygóról
2008. november
Képes Kiadó
Superman/Batman Vol. 1 #14
2005. január
Absolute Power, Part 1 of 5: "I Pledge Allegiance..."
Superman és Batman: Abszolút hatalom
2011. április
Képes Kiadó
Superman/Batman Vol. 1 #15
2005. február
Absolute Power, Part 2 of 5: "What Price Freedom..."
Superman és Batman: Abszolút hatalom
2011. április
Képes Kiadó
Superman/Batman Vol. 1 #16
2005. február
Absolute Power, Part 3 of 5: "When Time Goes Asunder..."
Superman és Batman: Abszolút hatalom
2011. április
Képes Kiadó
Superman/Batman Vol. 1 #17
2005. március
Absolute Power, Part 4 of 5: "A World Without Batman..."
Superman és Batman: Abszolút hatalom
2011. április
Képes Kiadó
Superman/Batman Vol. 1 #18
2005. április
Absolute Power, Part 5 of 5: "Thy Will Be Done..."
Superman és Batman: Abszolút hatalom
2011. április
Képes Kiadó
One-shotok
A one-shotok egyrészes, önálló történetek. Általában az e kiadványokban közölt cselekmények nem túlzottan kötődnek a fősorozatokban futó történetekhez, s terjedelmük is hosszabb, mivel egy füzetben/kiadványban kerül közlésre a teljes történet.
eredeti kiadvány címe
eredeti megjelenés dátuma
történet eredeti címe
történet magyar címe
magyar megjelenés helye
magyar megjelenés ideje
kiadó
Superman vs The Amazing Spider-Man Vol. 1 #1
1976. január
The Battle of the Century!
Superman és a Csodálatos Pókember: Az évszázad csatája!
A Superman és a Csodálatos Pókember: A hősök és a végítélet
A Csodálatos Pókember #69 és #70 ill. Superman és Batman #16 és #17
1995. február és március ill. 1995. január és március
Semic
Superman: The Earth Stealers Vol. 1 #1
1988
The Earth Stealers
Superman és a Földrablók
Superman és Batman #18 és #19
1995. május és július
Semic
Superman (Elseworlds): Speeding Bullets
1993. szeptember
Speeding Bullets
Mi lett volna, ha...?
Superman és Batman #52
2001. február
Semic
Superman más kiadványokban
E helyütt kerülnek feltüntetésre azon képregények, amelyekben Superman ugyan szerepel, de az újság illetve kötet nem tartalmaz Superman elnevezést. Sok olyan történet létezik, amelyben Superman vendégszerepel más szuperhősök kiadványaiban, illetve tagja lesz ismertebb szuperhős-alakulatoknak rövidebb-hosszabb ideig. E lista tartalmazza valamennyi Magyarországon megjelent ilyen Supermanhez kötődő történetet.
Batman
Az 1939 májusában megjelenő Batman hosszú évtizedek alatt Superman mellett a DC kiadó másik legismertebb és legnépszerűbb karakterévé nőtt ki magát. Idővel elkerülhetetlenné vált az, hogy a két hős találkozzon egymással. Magyarországon a Batman-füzetekben a Halál a családban című történetben keresztezte egymást először a 2 hérosz útja. A Képes Kiadó Batman: Hush-köteteiben is megint egymásra talált a két karakter.
A 34 részt megérő Justice League Adventures című képregénysorozat 2002 januárjától 2004 októberéig jelent meg Amerikában. Hazánkban Az Igazság Ligája kalandjai elnevezéssel két kötet jelent meg a Képes Kiadónak köszönhetően.
Az Igazság Ligája kalandjai: Barátok és ellenségek
2010. november
Képes Kiadó
Justice League Adventures Vol. 1 #14
2003. február
An Angry Tid
Az Igazság Ligája kalandjai: Barátok és ellenségek
2010. november
Képes Kiadó
Justice League Adventures Vol. 1 #16
2003. április
Hide and Seek
Az Igazság Ligája kalandjai: Barátok és ellenségek
2010. november
Képes Kiadó
Justice League Adventures Vol. 1 #19
2003. július
What's In a Hero
Az Igazság Ligája kalandjai: Barátok és ellenségek
2010. november
Képes Kiadó
Justice League Adventures Vol. 1 #20
2003. augusztus
Emotional Baggag
Az Igazság Ligája kalandjai: Barátok és ellenségek
2010. november
Képes Kiadó
Legion of Super-Heroes
E cím alatt egykoron több sorozat is futott, Magyarországon eddig csak az 1984 szeptembere és 1988 augusztusa között futó 63 részes kiadványból közöltek egy történetet. A 38-as szám 1987 szeptemberében jelent meg és egy 3 részes Superman-történet lezárása.
Az alábbi bekezdésbe azon képregények kerülnek, amelyekben Superman csak 1-2 képkocka erejéig tűnik fel. A Robocop 16. számában Superman holtteste szerepel mindössze 1 képkockán egy a Híradóban elhangzó hír kapcsán.
Az alábbi felsorolásba olyan kiadványok kerültek, amelyek Supermanhez kötődnek, s részben a képregényhez kapcsolódó tartalommal rendelkeznek.
DC Comics:Szuperhősök-sorozat
2008. szeptemberétől jelent meg hazánkban a DC Comics: Szuperhősök-sorozat az Eaglemoss kiadó gondozásában, melynek minden része egy füzetet tartalmazott, amely a DC kiadó valamely hőséről vagy negatív karakteréről tartalmazott jellemzést. Minden kiadvány mellé egy kézzel festett ólomfigura is járt az aktuálisan bemutatott szereplőről. A sorozat kezdetben csak Miskolcon volt kapható, majd később 2009-től kezdődően, országos terjesztésbe került a kiadvány.[3] A széria 25 száma és 1 különszáma jelent meg magyar nyelven, s újságárusi terjesztésben volt kapható.[4] A kiadvány kettő-háromheti rendszerességgel jelent meg. Miután megszűnt a sorozat magyar nyelvű kiadása, a Hungaropress terjesztésében elérhetővé váltak egyes Magyarországon nem megjelent ólomfigurás füzetek is, ám immáron angol nyelven.[5] Összesen hét füzet foglalkozott a Superman univerzumához szorosan kötődő karakterekkel, melyből öt volt magyar nyelvű kiadás.
A kiadványok listája a megjelenés szerinti időrendi sorrendbe rendezve:
DC Szuperhősök #2: Superman
DC Szuperhősök 1. különszám: Itéletnap
DC Szuperhősök #10: Lex Luthor
DC Szuperhősök #13: Supergirl
DC Szuperhősök #19: Superboy-Prime
Külföldről importált (angol nyelvű) számok:
DC Super Hero Collection #32 (angol számozás szerint: #35) Bizarro
DC Super Hero Collection különszám: Centennial Park Superman
Smallville képes kalauz
A Replica Kiadó Kft. 2007-ben megjelentetett egy a Tom Welling által fémjelzett Smallville televíziós–sorozathoz kapcsolódó könyvet, amely a széria szereplőiről, a tv-sorozat fontosabb helyszíneíről, a szereplők kapcsolatáról, valamint érdekesebb tudnivalóiról tartalmaz képekkel gazdagon illusztrált információkat. A könyv a brit DK (Dorling Kindersley Limited) kiadó 2006-ban megjelent Smallville – The visual guide című művének magyarra fordított változata.
Megjegyzés
Az alábbi cikk a 2013. március 23-án megrendezett szegedi képregénybörze 2013 kiállítására készült, s a szerző engedélyével jelenik meg a Wikipédián.
↑DC Szuperhősök: 25(+1) (magyar nyelven). Kepregeny.net, 2010. január 8. [2010. március 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. február 21.)
↑Folytatódik a DC Sorozat… (magyar nyelven). Kepregeny.net, 2010. március 10. [2010. június 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. február 21.)
Források
Ez a szócikk a cikkben megjelölt képregényekben feltüntetett források felhasználásával készült.