Madarász Márk
Madarász Márk (Mosonmagyaróvár, 1995. november 24. –) magyar labdarúgó középpályás, aki a Gyirmót FC játékosa. Az első futballista a Gyirmót FC történetében, aki tétmérkőzésen szereplő válogatott tagja lehetett.[1] PályafutásaKlubcsapatokbanGyirmót FC2002-ben kezdet futballozni Jánossomorján, ahol végigjárta a korosztályos csapatokat.[2] A 2010-11-es szezonban U16-os bajnokságot nyertek a klubbal. 2011-ben 16 évesen került be a Gyirmót utánpótlásába. 2013. március 3-án a Ceglédi VSE ellen mutatkozott be a felnőttek között a másodosztályban.[3] A mérkőzés 88. percében Erős Gábor helyére érkezett a pályára. 2014. április 19-én a Vasas SC ellen szerezte meg első gólját.[4] A 2015-16-os szezonban megnyerték a másodosztályt, ezzel feljutottak az első osztályba. 2016. július 16-án a Mezőkövesd ellen debütált az első osztályban, kezdőként lépett pályára a 2-2-s döntetlennel végződő mérkőzésen.[5] Október 29-én a Debreceni VSC ellen megszerezte első NB1-es gólját. A 71. percben a csereként beálló Márk technikailag nehéz, ám nagyon pontos lövéssel szépített Vass Patrik beadása után.[6] Az élvonalban a 2016–2017-es idényben 27 találkozón lépett pályára és egy gólt szerzett. Puskás AFC2017. június 23-án az NB I-be frissen feljutó Puskás Akadémia szerződtette.[7] A 2018–2019-es idény őszi felében a Zalaegerszegi TE csapatánál játszott kölcsönben, 2019 februárjában a szezon hátralevő részére a másodosztályú Győri ETO-nak adták kölcsön.[8] A 2019-2020-as szezonra a másodosztályú Csákvári TK-hoz került, ugyancsak kölcsönbe.[9] A 2020–2021-es idényben 14 góljával a Csákvár legeredményesebb játékosa volt, majd a következő szezont megelőzően a Mezőkövesd Zsóry csapatához igazolt.[10] A válogatottban2014 októberében meghívást kapott a magyar U20-as labdarúgó-válogatott összetartására, de sérülés miatt nem tudott részt venni. Decemberben viszont már tudott élni a lehetőséggel a spanyolországi edzőtáborban. 2015. október 9-én a magyar U21-es labdarúgó-válogatottban a kispadon kapott lehetőséget a portugál U21-es labdarúgó-válogatott ellen. 2016. szeptember 9-én a lengyel U21-es labdarúgó-válogatott ellen 1-1-s döntetlennel végződő mérkőzésen kezdőként lépett pályára és a 79. percig ott is maradt, amikor is Polgár Kristóf érkezett a helyére.[11] Statisztika2017. január 13-i állapotnak megfelelően.
Sikerei, díjaiJegyzetek
További információk
|
Portal di Ensiklopedia Dunia