Mózes Teréz

Mózes Teréz
Született	Klärman Teréz 1919. november 6. Szilágysomlyó
Elhunyt	2023. január 19. (103 évesen)[1][2] Tel-Aviv[2]
Állampolgársága	román[3]
Nemzetisége	magyar
Házastársa	Mózes Károly
Foglalkozása	művészettörténész, néprajzi író, muzeológus
Sablon Wikidata Segítség

Mózes Teréz (Szilágysomlyó, 1919. november 6. – Tel-Aviv 2023. január 19.) erdélyi magyar művészettörténész, néprajzi író. A történettudományok doktora (1977).

Életútja

Nagyváradon érettségizett (1938), a Bolyai Tudományegyetemen szerzett művészettörténeti, néprajzi, valamint francia nyelv és irodalom szakon képesítő oklevelet (1949). Pályáját mint muzeológus Nagyváradon kezdte, ugyanott a Képzőművészek Népi Iskolájának tanára (1949–55), a Népi Alkotások Házának szakirányítója, majd igazgatója (1955–64). Mint a Körös-vidéki Múzeum néprajzi osztályának vezetője nyugalomba vonulásáig (1964–76) az egykori Püspöki Palotában kialakította Körös-vidéke átfogó alapkiállítását s feltérképezte e vidék tájegységeit.

Szakírói munkássága

Néprajzi írásaival már a Művelődési Útmutatóban jelentkezett (1956), folytatólag a Művelődésben közölte dolgozatait a népviselet színpadi alkalmazásáról (1961), a művelődési otthonok szépítéséről a népi művészetek termékeivel (1963). A körösrévi és báródi fazekasságról szóló tanulmánya a Népismereti Dolgozatok (1975), az érmelléki borpincékről Bihar és Szatmár megyében ugyanitt (1980), a Körös-vidéki román irhabundákról szóló pedig a Korunk Évkönyv 1979 hasábjain jelent meg. Ismertető cikkeivel az Utunk, Korunk, Bihari Napló, Familia oldalain találkozunk, a Revista Muzeelor, Bihoria, Cibinium és más szaklapok tudományos munkatársa.

Kötetei

• Portul popular din Bazinul Crişului Repede (francia, német, angol, orosz összefoglalással, Nagyvárad, 1968)
• Portul popular slovac din Nord-Vestul României (klny. a Bihorea folyóiratból, Nagyvárad, 1975)
• Portul popular din Bazinul Crişului Alb (Nagyvárad, 1975)
• Zona etnografică Crişul Repede (1984)
• Bevérzett kőtáblák – Deportálásom története (Nagyvárad, 1995)
• Nagyváradi zsidók (Nagyvárad, 1995)[4]
• A révi népi fazekasság monográfiája. A fehér kerámia helye a népművészet történetében; Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság–Királyhágómelléki Református Egyházkerület–Nagyváradi Római Katolikus Püspökség, Nagyvárad, 2004 (Partiumi füzetek)[5]

Díjak, elismerések

• Díszoklevél Nagyváradtól a 90 éves írónak, néprajzkutatónak (2009. július 13.)[6]

Jegyzetek

1. Elhunyt 103 éves korában Mózes Teréz történész, holokauszt-túlélő, a váradi zsidóság kutatója, 2023. január 20.
2. Elhunyt Mózes Teréz, 2023. január 20.
3. BnF-források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2017. március 25.)
4. Kozma Mária: Nagyváradi könyvműhely. In: Hargita Népe (Csíkszereda), 1995. május 19.
5. Balla Tünde: Kalandozó a váradi székesegyházak és a révi fazekasság történetében. In: Romániai Magyar Szó (Bukarest), 2004. október 22.
6. Díszoklevelet kapott Mózes Teréz, Krónika, 2009. július 14.. [2016. március 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 3.)

Források

• Romániai magyar irodalmi lexikon: Szépirodalom, közírás, tudományos irodalom, művelődés III. (Kh–M). Főszerk. Dávid Gyula. Bukarest: Kriterion. 1994. ISBN 973-26-0369-0  
• Romániai magyar ki kicsoda : 1997. Nagyvárad, 1996. Mózes Teréz szócikkét lásd 417. p. ISBN 973 97980 0 4

További információk

• Simon Magda: Népművészet – népi alkotók között. Előre, 1958. április 8.
• Bölöni Sándor: Múzeumavatás. Előre, 1971. január 19.
• Ujj János: Kötet a Fehér-Körös völgye népviseletéről. Vörös Lobogó, Arad, 1976. szeptember 9.
• Cseke Péter: Körös-vidéki néprajzkutatók. Művelődés, 1981/12 és 1982/1.
• Fábián Imre: A kutatás csöndes, de nem eseménytelen hétköznapjai. Fáklya, Nagyvárad, 1982. április 4.

Kapcsolódó szócikkek

• Nagyvárad magyar irodalmi élete