|
Médea (film, 1969)
A Médea (Medea / Médée) 1969-ben készült színes, olasz–francia–nyugatnémet filmdráma. Pier Paolo Pasolini alkotása Euripidész i. e. V. századból származó drámáján alapul: az antik alapanyagot a rendező saját elképzelései szerint átértelmezte. A főszerepre sikerült megnyernie a legendás görög opera-énekesnőt, Maria Callast, akinek ez az egyetlen (prózai) filmszerepe. Callas emlékezetes színpadi alakításainak egyike épp Médeia volt Cherubini azonos című operájában. A cselekményA gyermek Iaszónt egy kentaur neveli fel. A felnőtt Iaszón visszaköveteli Peliász királytól az őt atyai jogon megillető trónt, ám az uralkodó előbb feladatul szabja neki, hogy hozza el számára Kolkhiszból a féltve őrzött aranygyapjút. Ezalatt a távoli Kolkhiszban primitív rítusok zajlanak a királylány, Médea közreműködésével: feláldoznak az isteneknek egy ifjút, hogy az ő vérével tegyék gazdagon termővé a földeket. A barbár királylány szerelemre gyullad Iaszón iránt, és egy éjszaka fivére, Apszürtosz segítségével ellopja az aranygyapjút, amivel Iaszónhoz siet. Miután felfedezik a szent ereklye eltűnését, a kolkhiszi király azonnal a tolvajok után küldi a katonáit. Médea rettenetes módon szerez előnyt a maguk számára: megöli és feldarabolja fivérét, a testrészeket pedig szétszórja az úton, hogy azok felszedegetése lelassítsa üldözőiket. A borzalmas terv beválik, Iaszónéknak sikerül elmenekülniük a hajójukon. Az argonauták idegenkedve figyelik a barbár, kegyetlen királylányt, aki magányosan, a többiektől elkülönülve, szótlanul ülve néz maga elé. A szárazföldre lépve Médea megszállottan járkál a szikkadt, terméketlen talajon, veszélyeket jósol, ám a férfiak rá se hederítenek. Csupán Iaszón megy oda hozzá. A sátrába viszi, ahol a magáévá teszi. Iaszón hazájába érkezvén Médeának meg kell válnia díszes ruháitól, és ottani viseletbe öltöztetik. A szerelemtől elvakult királylány teljesen Iaszónnak szenteli magát. Szerelmükből gyermekek is születnek. Egy nap azonban Médea a cselédjével együtt titokban meglesi, amint férje a korinthoszi király udvarában önfeledten mulatozik. Ráadásul az emberek azt beszélik, hogy a király száműzni akarja Médeát, mert fél boszorkányos hatalmától, és tulajdon lányát kívánja Iaszónhoz adni. Médea bosszút forral. Kedvességet és jámborságot színlelve ajándékot küld gyermekeivel a korinthoszi királylánynak: gyönyörű ruháját, méreggel átitatva. Glauké cselédei hiába óvják a naiv királylányt Médea ajándékától, a fiatal teremtés nem bír ellenállni a vágynak, és magára ölti a káprázatos ruhát. Teste elevenen elég benne. Apja, a király, fájdalmában öngyilkos lesz. Médea bosszúja azonban ezzel még nem teljesedik be. Anyai figyelmességgel mosdatja meg és öltözteti tiszta ruhába gyermekeit, majd álomba ringatja őket. Utána álmukban mindkét gyermeket megöli, végül magára gyújtja a házat. A tragédia színhelyére késve érkező Iaszón fájdalmas kérdéseire Médea kegyetlen, vádoló szavai felelnek. Mitológiai háttérA görög mitológiában a mítoszok szorosan összefüggnek egymással: Médea története például elválaszthatatlanul összekapcsolódik az aranygyapjú és az argonauták legendájával. Az aranygyapjúAthamasz, görög király ráunt első feleségére, Nephelére, akit elkergetett, s Inót vette nőül. Az új asszony szándéka az volt, hogy elpusztítja a király gyermekeit, főleg a fiúcskát, Phrixoszt, hogy saját fia számára biztosítsa a trónt. Agyafúrt tervet eszelt ki: amikor az akkori hagyományoknak megfelelően Athamasz követet küldött a delphoi jósdába, hogy megtudja, miért sorvadt el a termés, az Inó által megvesztegetett küldönc azzal a hírrel tért vissza, hogy csak Phrixosz feláldozása árán lehet majd gazdagon aratni. Hermész isten azonban meghallgatta az aggódó anya, Nephelé imáit, és egy aranyszőrű kost küldött Phrixosz és nővére, Hellé megmentésére. Az állat elragadta a gyermekeket az áldozati oltárról, majd átrepült velük az Európát Ázsiától elválasztó tengerszoros felett. Útközben Hellé lecsúszott a kos hátáról, és a tengerbe zuhant. A szorost a monda szerint róla nevezték el Hellészpontosznak (Hellé tengere). Phrixosz biztonságban megérkezett Kolkhiszba, ahol kedvesen fogadták, noha az ottaniak elég kegyetlen nép hírében álltak. A fiú kissé hálátlan módon az aranyszőrű kost feláldozta Zeusznak, az állat bőrét pedig a kolkhiszi királynak ajándékozta. Az argonauták és Médea(A mítosz következő leírásában nem szerepelnek azok az események, melyek a film cselekményének ismertetésében olvashatók)
Thesszáliában szörnyű hírek fogadták őket: Peliász öngyilkosságra kényszerítette Iaszón apját, és a szerencsétlen anya is belehalt a bánatba. A bosszúállásban Médea segédkezett, a rá jellemző hátborzongató módon: elhitette Peliász lányaival, hogy képes megfiatalítani az öreg királyt. Ehhez a lányoknak nem kell egyebet tenniük, mint megölniük az apjukat, feldarabolni a tetemet, és a testrészeket egy fortyogó vízzel teli üstbe dobniuk, ahonnan Médea varázsigéi nyomán Peliász majd megfiatalodva pattan elő. A hihetőség kedvéért Médea egy vén kossal rögvest bemutatta a csodát. Ennek hatására a király lányai végül megtették az apjukkal, ami elhangzott, ám hiába vártak a csodára, Médea szó nélkül faképnél hagyta őket. Peliász fia elűzte a párt, ezért Iaszón Médeával Korinthoszba ment. Ott került sor mindazokra az eseményekre, melyeket a film második része is bemutat. A mítosz szerint a menyasszonya halála miatt őrjöngő Iaszón késve érkezett Médeával közös otthonába: a gyermekeit is elpusztító barbár királylányt egy sárkányfogat elragadta az égbe. Pasolini a Médeáról„A Médea alapjában véve a technikai civilizációval kapcsolatba került harmadik világ lelki katasztrófájának története. Ez a filmben természetesen nem lesz látható, s csak néhány ember fogja megérteni. […] A filmben a tézishelyzetnek (mitikus-realista barbár világ) és az antitézis helyzetnek (laikus-manierista modern világ) semmilyen lehetősége nincs a szintézisre: mindörökre oppozícióban maradnak. Mindezt elméletileg rendkívül világossá teszi a kentaur figurája. Nemcsak azzal, amit mond, hanem egyidejűleg kettős fizikai megjelenésével is.” Pasolini elképzeléseiPasolini érdeklődése a harmadik világ iránt valószínűleg akkor támadt fel, amikor a Máté evangéliuma (1964) című filmjének forgatását készítette elő. A rendező a harmadik világ országaiban vélte megtalálni azt az archaikus egyszerűséget és tisztaságot, melynek élményét gyermekkorából hozta magával, a friuli emberek közösségéből. Amikor az Oidipusz király (1967) című alkotását forgatta, nem egyszerűen Szophoklész drámáját akarta a képek nyelvére lefordítani, hanem megtalálni a mítosz eredetét, az archetípust: azt, ami örök és időtlen az antik drámában. Ez a szemlélet vezette akkor is, amikor Euripidész Médea című drámájához nyúlt. Ellentétben az Oidipusz-filmmel, amelyet a kerettörténet egyértelműen a jelenhez kapcsolt, a Médeában nincs ilyen egyértelmű aktualizálás, a film áttételesen kötődik a modern kor problémáihoz. Pasolini szándéka az volt, hogy minimalizálja a szövegeket, és a képek erejével mondja el a történetet. Ugyanezzel a felfogással készítette a Teoréma (1968) című alkotását, illetve a Disznóól (1969) sivatagi epizódját. (Ez utóbbi film egyébként lényegében párhuzamosan készült a Médeával.) A forgatási helyszíneket is úgy választotta ki, hogy azok tökéletesen harmonizáljanak művészi elképzeléseivel: a törökországi Kappadókiában találta meg az ideális helyet az ősi Kolkhiszhoz, míg Pisa Korinthosz megfelelője lett, de voltak más forgatási helyszínek is (a gradói lagúna, Róma külvárosai).
Maria CallasCallast megnyerni nem volt könnyű feladat. A díva egyre-másra utasította el a filmes felkéréseket. Szó volt például arról, hogy játszik a Navarone ágyúi (1960) című kalandfilmben, de végül lemondta a szerepet. Visszautasította olyan híres mentorait is, mint Luchino Visconti és Franco Zeffirelli, akik pedig színpadon sikerrel dolgoztak vele. Joseph Losey is hasztalan próbálta megnyerni őt egy filmszerepre. Pasolini ajánlatát azonban Callas határozottan érdekesnek találta. Médea egyike volt a leghíresebb operaszerepeinek, a dívát pedig izgalomba hozta a lehetőség, hogy ezt a bonyolult és nehéz szerepet most a filmvásznon formálhatja meg egészen másfajta művészi eszköztár segítségével, mint az operaszínpadokon. Nemcsak hogy énekelnie nem kellett a filmben – legendás énekhangja addigra egyébként már a múlté volt –, de szövege se volt túl sok. Szinte kizárólag arcjátékkal, gesztusokkal kellett élővé tennie a figurát. Pasolini és Callas. Bennfentesek és kívülállók egyaránt elképesztőnek találták ezt a párosítást. A homoszexuális botrányhős, aki még marxista is, és a nehéz természetűnek tartott, visszavonult operacsillag? Callas ráadásul nem titkolta, hogy Pasolini legutóbbi filmje, a Teoréma különösen felháborította a sok „nyílt színi szeretkezés” miatt. A külvilág által várt botrány azonban elmaradt. A két művész maximális tisztelettel és bizalommal közeledett egymáshoz. Callas teljesen Pasolinire bízta magát, mert úgy érezte, a rendező tulajdonképpen ugyanazt és ugyanúgy szeretné elmondani a Médeával, amit és ahogyan ő. Ez nem jelenti azt, hogy bizonyos kérdésekben nem voltak ellentétes véleményen, de mindig sikerült kölcsönösen elfogadható kompromisszumot kötniük. Callas a forgatás előtt egyet kért Pasolinitől: bármilyen problémája támad az alakításával, azt azonnal és őszintén mondja el neki. Az énekesnő egyébként szerette volna, ha Richard Burton játszaná Iaszónt, ám a világhírű színész udvariasan elhárította a felkérést. Pasolini végül egy amatőrt szerződtetett Iaszón szerepére: Giuseppe Gentile valójában sportoló volt, aki a forgatást megelőző évben, az 1968-as mexikóvárosi olimpián hármasugrásban bronzérmet nyert. A Médea volt az egyetlen filmszerepe. Akadt olyan kritikus, aki nem értette, miért őt szerződtették erre a szerepre, amelyhez atletikus ügyességére egyáltalán nem volt szükség. Pasolini azonban ugyanazon indíttatásból választotta Gentilét, mint Callast. A forgatásrólCallas minden energiáját a forgatásnak szentelte, és zokszó nélkül alkalmazkodott a nem éppen ideális körülményekhez: szinte elviselhetetlen forróság, vízhiány, nehezen emészthető ételek, homokviharok. A kimerültségig hajlandó volt forgatni, akár a tűző napon is. A női hiúságtól azért nem volt teljesen mentes: megpróbálta lebeszélni Pasolinit arról, hogy túl sok közeli felvétel legyen Médeáról, de a rendező ragaszkodott a premier plánokhoz. Mivel Pasolini sokat rögtönzött – következő alkotásait, Az Élet trilógiája filmjeit gyakorlatilag végig ezzel a módszerrel készítette –, sok jelenetet volt kénytelen mellőzni a vágás során. Callasnak ugyan fájt a szíve, hogy olyan képsorok is az olló áldozatául estek, melyekben ő kifejezetten szépnek találta magát, mégsem szólt bele a vágásba se.
A díszbemutatóA filmet Olaszországban már 1969. december 27-én bemutatták, de a tulajdonképpeni díszbemutató 1970. január 28-án volt Párizsban. A fényes és káprázatos eseményen a társasági élet színe-java képviselte magát: milliárdosok, Nobel-díjasok, akadémikusok, sztárok a zene és a film világából, nagykövetek. Callas gyönyörű, éjkék színű estélyi ruhában érkezett, pontosan 21.20-kor. Néhány perccel később bevonult Madame Pompidou négy miniszter társaságában. A filmet a premierközönség udvariasan fogadta, később a nagyközönség körében azonban nem lett siker: kis ideig szerepelt a művészmozik műsorán, sőt egyes országokban csak a tévé mutatta be. Évtizedekkel később kezdték felfedezni az értékeit. Az új évezredben a rendező egyik legjelentősebb alkotásaként tartják számon, amely 2004-ben, Franciaországban minden szempontból igényes dupla DVD-n került forgalomba. Érdekességek
Főszereplők
További információk
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Portal di Ensiklopedia Dunia
