Politzer József kereskedő és Freund Erzsébet gyermekeként született zsidó családban. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, majd gyári alkalmazottként dolgozott.
1944-ben megszökött a börtönből, részt vett Budapesten az ellenállási mozgalomban. 1945-től a Magyar Kommunista Párt KV agitációs-propaganda osztályának alosztályvezetőjeként működött.
1946–1950 között a Szabad Nép munkatársa, 1950 és 1953 között, illetve 1956-ban a Magyar Írók Szövetségének párttitkára volt. 1953-tól a Béke és Szabadság, 1957–1958-ben az Érdekes Újság szerkesztőjeként, 1959-től 1973-ig a Népszabadság munkatársaként, majd főmunkatársaként dolgozott.
Megalakulásától kezdve tagja volt a Munkásőrségnek, a budapesti XI. kerületi zászlóaljban teljesített szolgálatot.[6] 1964-ben a Népszabadság riportereként került ki Észak-Vietnámba, s az ott szerzett élményeiről beszámolt írásaiban.
1973-ban nyugdíjba vonult. 1973-tól Dél-Vietnamban a nemzetközi ellenőrző és felügyelő bizottság tagjaként részt vett annak munkájában.
Utolsó külföldi útján, 1978-ban Kambodzsában járt. Riportokat, karcolatokat, regényeket és dokumentumkönyveket írt.
A Farkasréti temetőben helyezték végső nyugalomra. Temetésen a Népszabadság szerkesztőségének nevében Karcagi László főszerkesztő-helyettes, a Magyar Újságíró Szövetség nevében Ritter Aladár, míg a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége nevében Szigetvári Miklós búcsúzott az elhunyttól.[7]
Főbb művei
Görbe tükör (szatírák, Budapest, 1949)
A béke nevében (riportok, Budapest, 1950)
Fénysugár : kis történetek a Párt illegális harcainak idejéből (Budapest, 1954)
Úton-útfélen (riportok, Budapest, 1955)
Szikrától lobban a láng. A magyar kommunista sajtó munkatársainak harca (Budapest, 1956)
A Retezárok és más történetek. Ill. Erdei Sándor (elbeszélések, Budapest, 1957)
Testvérek (Rózsa Richárd és Rózsa Ferenc élete, Budapest, 1958)
Nem szentírás. Ill. Boromisza Zsolt. (humoreszkek, Budapest, 1961)
Viharos üdülés. Ill. Réber László (szatírák, Budapest, 1961)
Távirat éjfélkor. Ill. Boromisza Zsolt (regény, Budapest, 1962)
Halima leveti fátylát: algériai képek (riportok, Budapest, 1963)
Notesz. Ill. Hegedűs István (szatírák, Budapest, 1963)
Csodaszer. Ill. Mészáros András (humoreszkek, Budapest, 1964)
Fények a dzsungelben (tudósítások, Budapest, 1964)
Föníciai bor. Ill. Mészáros András (szatírák, Budapest, 1964)
Elég baj. Ill. Réber László (karcolatok, Budapest, 1965)
Amerikaiak Dél-Vietnamban (tudósítás, Budapest, 1966)
Partraszállás Sehol-szigeten. Ill. Morvai Endre (Budapest, 1966)
Ki lehet bírni. Ill. Mészáros András (humoreszkek, Budapest, 1967
Lyukkártya. Ill. Mészáros András (regény, Budapest, 1969)
„Vörös jelek a hadak útján” (történelmi dokumentum, Budapest, 1969)
Algéria (útikönyv, Budapest, 1971)
A Párizsi Kommün 72 napja : történelmi napló (Budapest, 1971)
Karthágó (Hahn Istvánnal, Budapest, 1972, 2. kiadás: Budapest, 1974)
Vietnam : it happened in front of our very eyes (Budapest, 1973)
Egyetlen Vietnam : a genfi egyezmény 20., a párizsi egyezmény 2. évfordulójára (Budapest, 1974, franciául és oroszul is megjelent)
Ólom, rizs, heroin : Dél-vietnami napló (Budapest, 1975)
Új március hírnöke : a tiltott magyar pártsajtó története 1917–1945 (Budapest, 1975)
Rózsa Ferenc és a Szabad Nép / Összeállította és a tanulmányt írta Máté György. Közreadta a Magyar Újságírók Országos Szövetsége, Népszabadság Szerkesztősége. Oroszra Dalos Györgyné, angolra Kollár István fordította.
Hűség és hűtlenség (történelmi dokumentum, Vida Ferenccel, Budapest, 1979)
Viharsarok Ázsiában (tudósítás, Budapest, 1979)
Vietnam (Budapest, 1979)
Az ismeretlen Szahara (Budapest, 1980)
Budapest szabad! (Budapest, 1980)
Khmer gyermekeink. Írta és fényképezte. (Budapest, 1981, franciául és angolul is megjelent)
Pol Pot (dokumentumok és visszaemlékezések, Budapest, 1982)
A Nap verejtéke : Aranykönyv (Budapest, 1982)
Kambodzsa tájfun után (Budapest, 1985)
Mandarinok útja (visszaemlékezések, Budapest, 1985)
Az ösvény (Budapest, 1987)
A kambodzsai–magyar barátság gyermekváros (Budapest, 1989, angolul is megjelent)
Díjai, elismerései
Magyar Köztársasági Érdemérem ezüst fokozata (1948)[8]
