Szülei: Lukácsy Kálmán és Welzenbach Rozália. A soproni bencés gimnnáziumban érettségizett 1941-ben, majd a Budapesti Egyetemen folytatta tanulmányait, ahol 1945-ben magyar–francia szakos oklevelet szerzett. Eötvös-kollégista volt. 1944–45 folyamán részt vett a fegyveres ellenállási mozgalomban. 1945-ben közreműködött a Valóság c. folyóirat megalapításában, melynek 1947–49 között felelős szerkesztője. 1946–47-ben a Szikra Könyvkiadó lektora. 1948-ban az Országos Könyvhivatalban dolgozott, 1949–51 között a Népművelési Minisztériumban osztályvezető. 1951–56 között szabadúszó író. 1956-ban az Életképek című – meg nem jelent – folyóirat szerkesztője. A forradalomban való részvétele miatt 1960-ig nem publikálhatott. 1962–88 között az MTA Irodalomtörténeti Intézetének tudományos munkatársa, majd osztályvezetője volt. 1989-ben nyugdíjba vonult.
Fő érdeklődési területe a 18–19. század fordulójának és a reformkornak az irodalma, a régi magyar egyházi irodalom, a francia forradalom, valamint a Marx előtti szocialista eszmék. Számos antológiát szerkesztett. Filmkritikákat is írt. Gyakran szerepelt a rádió irodalmi műsoraiban (legemlékezetesebb a Társalgó volt), a 90-es években pedig állandó vendége volt a televízió Lyukasóra című irodalmi műsorának.
Lukácsy Sándor hosszú, súlyos betegségben hunyt el 2001. november 4-én. Búcsúztatására november 11-én 11 órakor került sor a Nógrád megyeiKutasó kisközség temetőjében.
Művei
Hét évszázad magyar versei (társszerk., 1951, 1954)
Kossuth (szöveggyűjtemény, 1952)
Haladó kritikánk Bessenyeitől Adyig (1952)
Kortársak nagy írókról I–II. (1954–56)
Vörösmarty Mihály (szöveggyűjtemény, 1955)
Szamártestamentum. Középkori francia mesék és bohózatok (szerk., 1962, 1983)
Petőfi és kora (1970)
L’Inréconciliable. Petőfi, poète et révolutionnaire (1973)
