Ludwig Prandtl

Ludwig Prandtl
Életrajzi adatok
Született	1875. február 4. Freising
Elhunyt	1953. augusztus 15. (78 évesen) Göttingen
Sírhely	Stadtfriedhof Göttingen
Ismeretes mint	fizikus egyetemi oktató mérnök
Nemzetiség	német
Állampolgárság	német
Iskolái	Müncheni Műszaki Egyetem Lajos–Miksa Egyetem
Iskolái
Felsőoktatási intézmény	Lajos–Miksa Egyetem, München
Más felsőoktatási intézmény	Müncheni Műszaki Egyetem (akkor még főiskola)
Pályafutása
Szakterület	áramlástan
Kutatási terület	aerodinamika
Tudományos fokozat	akadémiai doktorátus
Aktivitási típus	kutató, egyetemi tanár
Munkahelyek
Gottfried Wilhelm Leibniz Universität Hannover	tanár
Georg-August-Universität Göttingen	tanár
Kaiser-Wilhelm-Institut für Strömungsforschung (Vilmos császár Áramlástani Intézet - jelenleg a Max-Planck Intézet része)	igazgató
Más munkahelyek	Maschinenfabrik Augsburg-Nürnberg - MAN SE Aerodynamische Versuchsanstalt (AVA) - Aerodinamikai Kutatóintézet - Göttingen (a német űrkutatási hivatal elődje)
Jelentős munkái	határréteg elmélet, Prandtl-szám, Prandtl-Glauert függvény, Prandtl-cső
Szakmai kitüntetések
a Német Szövetségi Köztársaság Rendjének nagykeresztje Daniel Guggenheim Medal Harnack medal (1936) Wilhelm Exner Medal (1951) Ackermann–Teubner Memorial Award (1918) az Eidgenössische Technische Hochschule díszdoktora Grashof Commemorative Medal (1929) Goethe Medal for Art and Science (1940) Foreign Member of the Royal Society (1928. június 21.)
Akadémiai tagság	a Bajor Tudományos Akadémia levelező tagja - 1942
Hatással voltak rá	Georg Friedrich Bernhard Riemann
Hatással volt	Kármán Tódor
A Wikimédia Commons tartalmaz Ludwig Prandtl témájú médiaállományokat.

Ludwig Prandtl (Freising, 1875. február 4. – Göttingen, 1953. augusztus 15.) német gépészmérnök és fizikus volt, aki jelentős mértékben járult hozzá az áramlástan megértéséhez és aki megalkotta a határréteg elméletet. Ezen elmélet alapján határozta meg a később róla elnevezett Prandtl-számot.

Élete

Szülei az agrártudós Alexander Prandtl és felesége Magdelene Prandtl (leánykori neve Ostermann) voltak. Szülővárosa latin iskolája után a müncheni Ludwig gimnáziumban folytatta tanulmányait, majd 1894-ben beiratkozott a müncheni Műszaki Főiskolára (Technischen Hochschule München). Vizsgái után a műszaki mechanika híres professzorának, August Föppl-nek lett a segédje. Később elvette a professzor lányát feleségül. A „Billenési jelenségek, az instabil egyensúly esete” című diplomamunkájával 1899. november 14-én a Lajos–Miksa Egyetemen okleveles gépészmérnök lett. 1900-ban megkapta a doktori címet. Ezek után mérnökként dolgozott az Augsburg-Nürnberg Gépgyárban (MAN), ahol a gyár berendezéseinek fejlesztésével foglalkozott. Egy elszívóberendezéssel kapcsolatos munkája során került kapcsolatba első alkalommal az áramlástannal.

Ludwig Prandtl 1904

Balról jobbra haladva: Ludwig Prandtl, Csien Hszüe-szen, Kármán Tódor

1902-től a Hannoveri Műszaki Főiskola (ma Gottfried Wilhelm Leibniz Egyetem) tanára lett. 1904 augusztusában részt vett a 3. Nemzetközi Matematikus Kongresszuson, ahol előadást tartott a határréteg elméletéről. Ez az elmélet az összenyomható közegek felületközeli áramlását magyarázza meg.[1][2]

Felix Klein támogatásának köszönhetően 1904. szeptember 1-től Göttingenben tanított. Ott volt a doktorandusza 1906-tól 1908-ig Kármán Tódor. A határréteg elmélet kidolgozása nyomán 1909-ben őt bízták meg a Göttingeni Aerodinamikai Kutatóintézet vezetésével (Aerodynamischen Versuchsanstalt Göttingen - AVA, Vorgängerorganisation des Deutschen Zentrums für Luft- und Raumfahrt DLR). 1907-ben a hangsebesség feletti áramlásokkal és az ekkor keletkező lökéshullámokkal foglalkozott. Ezeket a lökéshullámokat már 1860-ban megjósolta Bernhard Riemann göttingeni matematikus. 1908-ban megépítette Németország első szélcsatornáját és kidolgozta a szárnyelméletet, ami a repülőgépek fejlesztését nagyban befolyásolta. 1910-ben a turbulens áramlást kutatta és meghatározta a később róla elnevezett Prandtl-számot.

Max Michael Munkkal és Albert Betz-cel (aki 1936-ban az utódja lett a göttingeni Aerodinamikai Kutatóintézet élén) közösen a felhajtóerő számításának hatékony képletét dolgozták ki. Emiatt Prandtl vizsgálta a levegő összenyomhatóságát is a hangsebesség alatti tartományban és leírta az ehhez tartozó függvényt. A függvényt 1928-ban Hermann Glauert módosította. Ezt a képletet ma Prandtl–Glauert-függvénynek hívjuk.

1920-tól Adolf Busemann-nal dolgozott együtt egy a hangsebesség feletti áramlások vizsgálatát lehetővé tevő szélcsatornán. 1929-ben kidolgozta a hangsebesség feletti áramlásokhoz szükséges fúvókák számítási eljárását. Ez a mai napig használható például hangsebesség feletti szélcsatornáknál vagy rakéta hajtóműveknél.

1925 és 1946 között Prandtl vezette a Vilmos császár Áramlástani Intézetet (Kaiser-Wilhelm-Institut für Strömungsforschung). A második világháború alatt, 1942-től ő lett a német légierő kutatóintézetének vezetője.[3] 1942-ben a Bajor Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta.

Prandtl az elsők között foglalkozott a képlékenységtannal is.[4]

Jegyzetek

1. L. PRANDTL, Über Flüssigkeitsbewegung bei sehr kleiner Reibung, Verhandlungen III, Intern. Math. Kongress, Heidelberg, 1904, p. 484 (traduction anglaise: NACA Memo 452, 1928, repris dans Vier Abhandlungen zur Hydrodynamik und Aerodynamik, Göttingen, 1927).
2. Über Flüssigkeitsbewegung bei sehr kleiner Reibung. books.google.de. (Hozzáférés: 2011. május 7.)
3. Ernst Klee: Das Personenlexikon zum Dritten Reich. Wer war was vor und nach 1945. Fischer Taschenbuch Verlag, Zweite aktualisierte Auflage, Frankfurt am Main 2005, ISBN 978-3-596-16048-8, S. 471.
4. Über die Härte plastischer Körper, Nachrichten Göttinger Akad. Wiss. 1920, Online

Fordítás

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Ludwig Prandtl című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információ

• Korényi Zoltán – Tolnai Béla (szerk.). Az áramlástan és hőtan úttörői. Életrajzi gyűjtemény. Budapest: BME Gépészmérnöki kar (1978)