Lovászné Juhász Rita
Lovászné Juhász Rita (Gyöngyös, 1964 –) magyar hímző, viseletkészítő. Élete1964-ben született Gyöngyösön. Már kisgyermek kora óta foglalkozik hímzéssel, kézimunkázással szövéssel. Nagymamája Szakács Józsefné Népi Iparművész (1923–2012) nevelte fel, tanította a népi hagyományok szeretetére. Ő már fiatalon elkezdte gyűjteni Palócföldön a régi textileket, hímzéseket azzal a céllal, hogy megőrizze mintakincsüket. Egyre gyarapodott az anyag, amelynek gyűjtésébe már tízéves korában bekapcsolódott Rita, elkísérte gyűjtőútjaira. Az általános iskolában hamar kiderült, hogy jó a rajzkészsége és ezen a területen kellene továbbtanulnia. Sikerült felvételt nyernie a budapesti Képző és Iparművészeti Szakközépiskola textil szakára. Ott minden textiltechnikát (szövés, szövött anyag tervezése, batikolás, varrás stb.) elsajátított, és vizsgamunkáiban mindig a népi ornamentikák felé fordult. Dicsérettel végezte a textiltechnikai-tervező szakot. 1987-ben megkapta a Népi Iparművész címet két szakágban (hímző és viseletkészítő), majd 1998-ban a Népművészet Ifjú Mestere címet szerezte meg.[1] 2009-ben Csokonai alkotói díjat kapott addigi munkásságáért. 2013-ban Andragógia (Felnőttképzés szakirány) szakon szerzett főiskolai diplomát. Díjak, elismerések(A teljesség igénye nélkül):
Publikációi
Jegyzetek
ForrásokTovábbi információk
|
Portal di Ensiklopedia Dunia