A Lost című amerikai televíziós drámasorozat harmadik évada összesen 22[1] epizódot foglal magában. Első vetítésére az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában egy időben, 2006. október 4. és 2007. május 23. között került sor. A sorozat történetvezetése szerint az évad a 2004. november 28. (az Oceanic 815 lezuhanását követő 68. nap) és 2004. december 23. közötti történéseket dolgozza fel.[2] Míg a producerek az első évadot a repülőgép-katasztrófa túlélői bemutatásának, s a másodikat a bunkerben történő eseményeknek szentelték, addig a harmadik középpontjába a „többiek” csoportját (azaz a szigeten élő őshonos lakosságot) állították.
A korábbi évadoknál problémát okozott, hogy az ABC (a megrendelő csatorna) azokat úgy vetítette, hogy az új rész előtt leadta a megelőző epizódot is, s így nem volt egyértelmű, hogy a meghirdetett időben az ismétlés vagy az új rész lesz-e látható. Engedve a nézők ezzel kapcsolatos panaszainak, ezt az évadot előzetes ismétlések nélkül adták. A csatorna döntése alapján, miszerint „ősszel is adniuk kell valamit” (ergó: nem várhatnak télig), az évadot két részletben sugározták: az első 6 epizódot október 4. és november 8. között este 9-kor, a többit – 12 hétnyi szünetet követően – 2007. február 7-től adták.[3][4] Ezeken kívül három úgynevezett összefoglaló rész is adásba került az évad kapcsán, a már vetítettekből összeollózva, fogódzót nyújtva az újabbak értelmezéséhez: a „Lost - Egy túlélés története” (eredeti címe: Lost: A Tale of Survival) egy héttel az évadnyitány, míg a Lost „- Kézikönyv a túlélésről” (eredeti címe: Lost Survivor Guide) a második blokk első része, a „Lost - A válaszok” (eredeti címe: Lost: The Answers) pedig az évadzáró epizód előtt került adásba.[5][6] Első DVD-kiadása a Buena Vista Home Entertainment gondozásában jelent meg 2007. december 11-én, 1-es régiókód alatt.[7] A DVD-kiadás 7, a Blu-ray 6 lemezes.[8]
A Lost harmadik évada 16 főszereplőt vonultat fel, a 2006-2007-es amerikai televíziós szezon sorozatai közül a második legtöbbet. (A legtöbb főszereplője ebben az időszakban a Született feleségeknek volt.)
A repülőgép-szerencsétlenség eddig háttérbe szorult – valójában a korábbi évadokban meg sem említett – túlélőiként kaptak szerepet Kiele Sanchez (Nikki) és Rodrigo Santoro (Paulo).[13]
Az évad első blokkja (az első hat részt, amelyeket a tengerentúlon ősszel vetítettek) egyes vélemények szerint túl sok kérdést vet fel, miközben túl kevés korábbira ad választ.
Jack, Kate és SawyerMichael árulásának köszönhetően a „Többiek” fogságába került. De vajon kik lehetnek ők valójában, és mit akarnak a foglyul ejtett túlélőktől?
Már a 2. évadban sejteni lehetett, hogy egyszer még feltevődik a kérdés: kit választ Kate – Jacket vagy Sawyert?
Mint kiderült, Sun annyi reménytelen év után végre teherbe esett. De vajon Jin az igazi apa?
Charlie hosszas megpróbáltatások által újra megbocsátást nyert Claire-től. De képes lesz Charlie teljesen elszakadni a drogtól?
A kulcs elfordítása után Desmond, Locke és Eko a bunkerben volt, mikor az felrobbant. Vajon sikerült túlélniük?
Jack, Kate és Sawyer arra ébrednek, hogy a Többiek foglyul ejtették őket.Jack szökni próbál, de kiderül mélyebben van mint gondolta. A visszatekintésből kiderül, hogy Jack féltékenysége miatt távolodott el tőle a felesége.
Sayid új jelzőtűznek keres helyet, de tervének végzetes következményei lehetnek Jin és Sun számára.A fogságba esett Kate és Sawyer összefog, együtt tervezik a szökést.A kételkedő Jacknek Ben furcsa ajánlatot tesz… amit egy még különösebb bemutatóval egészít ki.A visszatekintésben Jin kénytelen szembenézni Sun szeretőjével.
Locke, Desmond és Eko túlélik a kulcs elfordítását a bunkerben. Locke-nak látomása van, amelyben Boone arra utasítja, hogy mentse meg Charlie-val Eko-t a jegesmedvétől. Hurley rájön, hogy Desmond látja a jövőt.
Collen meghal, és férje, Pickett mérgében megüti Sawye-rt. Sawyer-t átverik, hogy a pacemaker, amit beleültettek felrobbantja a szívét, ha a pulzusa 140 felé szökik. Ben felfedi a titkot Sawyer előtt, hogy képtelenek megszökni, hisz egy másik szigeten vannak, mint ahová lezuhantak. A visszaemlékezésekben Sawyer kiszabadul a börtönből, és megtudja, hogy van egy lánya. Miután közli, hogy sose fog róla gondoskodni, egy jókora összeget ad a lányának névtelenül.
Eko követ valakit, aki úgy néz ki, mint az öccse. Kiderül, hogy ez a valaki a füst szörny, aki megpróbálja megölni Eko-t. Jack rájön, hogy azért lett túszul ejtve, hogy műtse meg Ben gerinc tumorját. Juliet Jack-kel szövetkezik Ben ellen, és arra kéri, hogy a műtét alatt ölje meg Bent, de balesetnek tüntesse fel. A visszaemlékezésekben Eko pappá válik Yemi halála után, és megöl jó pár embert, hogy megvédje a faluját.
Sawyer és Kate szeretkeznek. Pickett majdnem megöli Sawyer-t. Jack megállítja Ben műtétét és megfenyegeti a Többieket, hogy megöli Ben-t, ha nem engedik el Kate-et és Sawyer-t. A visszaemlékezésekben Kate próbál normális életet élni, és férjhez menni, de kudarcba fullad, mert ismételten menekülnie kell a múltja elől.
Alex egy katamaránt ad Kate-nek és Sawyer-nek, hogy vissza tudjanak menni a szigetre, de távozásuk előtt arra kéri meg őket, hogy szabadítsák ki a barátját, Karlt, aki egy szobába van bezárva, és egy videóval mossák át az agyát. Juliet megöli Pickett-et, aki a menekülő Kate-et és Sawyert üldözi. Jack befejezi Ben műtétét. A visszaemlékezésekből kiderül, hogy Juliet már három éve a szigeten tartózkodik, és fogamzással foglalkozik, valamint teherbe tutta ejteni meddő nővérét.
Charlie és Hurley kitalálják, hogy leitatják Desmond-ot, hogy kiderítsék hogyan képes látni a jövőt. Egy kibővített visszaemlékezés bemutatja, hogy mi is történt Desmonddal a robbanás után. Desmond újraél egy napot a feleségével, Penny-vel, azelőttről. még mielőtt a szigetre érkezett volna, majd újra a szigeten találja magát a jövőlátó képességgel, csak épp látja Charlie halálát.
Julie-tet kihallgatják amiért megölte Pickett-et. Jack és Ben segítségével nem kap halálbüntetést. A Többiek és Jack visszamennek a Többiek otthonaiba, ami egy másik szigeten van. A visszaemlékezésekből kiderül, hogy Jack a tetoválását egy Thaiföldi nyaraláson szerezte.
Kate és Sawyer visszaérkeznek a partra. Sayid és Locke követi Kate-et, hogy megtalálják Rousseau-t, remélve, hogy információval szolgál Alexről. Hurley talál egy öreg teherautót a dzsungelben. és abban reménykedik, hogy ez majd újra erőt és hitet ad az embereknek. Megkéri Jin-t Charlie-t és Sawyer-t hogy segítsenek neki megjavítani. A visszaemlékezésekben Hurley apja újra visszatér a családhoz azon idő alatt, amikor lottómilliomos lett a fiából.
Locke, Sayid és Kate egy Dharma állomás után nyomoznak, ahol megismerkednek Mikhail-lal. Ahogy elhagyják az állomást, Locke felrobbantja. Sawyer Hurley ellen küzd meg egy pingpong bajnokságban, hogy visszaszerezze a holmijait, de elveszti a játszmát, így büntetésül egy hétig senkit nem hívhat az általa kitalált beceneveken. A visszaemlékezésekben Sayid találkozik egy áldozatával Párizsban, akit korábban megkínzott.
Claire megpróbál üzenetet kötni egy madár lábára. A kíváncsi és mérges Desmond megpróbálja megakadályozni Claire tervét, ám összetűzésbe kerül Charlie-val, és felfedi a látomásban látott titkot. A visszaemlékezésben kiderül, hogy Christian Shepherd Claire biológiai apja. A sziget másik oldalán Locke, Sayid, Kate és Danielle megtalálják a hangkerítést ami megvédi a Többiek otthonait, ezért Locke átlöki Mikhail-t a kerítésen aki rögtön meghal. Rájönnek, ha átmásszák a kerítést akkor sértetlenül megússzák.
Locke, Sayid és Kate először találkozik a Többiek otthonaival és úgy látják Jack boldog köztük. Jack és Juliet kapcsolata egyre jobban kibontakozik, és kötnek egy alkut Ben-nel, hogy távozhatnak a szigetről a tangeralattjáróval, de Locke felrobbantja. Ben felfedi a titkot Locke túszként tartott apjáról. A visszaemlékezésben Locke-ot kilöki az apja egy ablakon keresztül és ezért kerül tolószékbe.
Charlie elárulja Sun-nak, hogy ő és Sawyer álltak az elrablásának hátterében. A túlélők nyomoznak Nikki és Paulo hirtelen halála után. A visszaemlékezésben kiderül, hogy Nikki és Paulo gyémántok miatt vitatkoznak, amit egy milliomos televízió igazgatótól loptak. Nikki mérges pókokat szabadít Paulora, de mindkettőjüket megcsípik, és nyolc órás paralízisbe kerülnek. A túlélők nem tudják, hogy nem halottak hanem le vannak bénulva, és élve temetik el őket.
A Többiek és Locke elhagyják a Többiek táborát maguk mögött hagyva Jack-et Kate-et Sayid-ot és Juliet-et. Megmutatkozik, hogy a hangkerítés védelmet ad a füstszörny elől. A visszaemlékezésben Kate visszatér az édesanyjához aki látni sem akarja.
Jack, Sayid, Kate és Juliet visszatérnek a partra. Jack-et kérdőre vonják a többiek amiért megbízik Juliet-ben. Egy rejtélyes betegség jelentkezik Claire-en amit a Többiek juttattak belé. Juliet vigyáz rá. A visszaemlékezésben megismerhetjük Juliet történetét a szigeten. Azért hívták ide, hogy segítsen azokon a nőkön akik a szigeten estek teherbe, mert a szülés előtt mind meghaltak.
A fények által Desmond odavezeti Charlie-t, Hurley-t és Jin-t a fény forrásához, ahol megtalálják Naomi-t az ejtőernyőst. Kate ismét Sawyer-hez áll miután látta Jack-et és Juliet-et kettesben. A visszaemlékezésben Desmond-ot láthatjuk szerzetesként ahogy találkozik Penny-vel.
Miután Sun megtudja, hogy a terhes nők a szigeten mind meghalnak megengedi Juliet-nek, hogy megvizsgálja őt a Dharma állomáson. Juliet folyamatosan jelent Ben-nek. Desmond találkozik az életben lévő Mikhail-lal aki segít megmenteni Naomi életét. A visszaemlékezésben Sun-t megfenyegeti Jin biológiai anyja akiről Sun úgy tudta halott. Hurley megtudja Naomi-tól, hogy az Oceanic 815-ös járatát megtalálták, és egyetlen túlélő sem volt a fedélzeten.
A visszaemlékezésből megtudjuk, hogy Locke a Többiekkel élt, akiknél fogságban volt az apja. A jelenben Locke meggyőzi Sawyer-t, hogy menjen vissza vele a Fekete Sziklához, hogy találkozzon Locke apjával. Sawyer megtudja, hogy Locke apja ő az eredeti Sawyer és megöli.
Locke visszatér a Többiekhez és Ben irigykedve vezeti el őt a Többiek titokzatos vezetőjéhez, Jacob-hoz. Locke nem látja Jacob-ot de hallja őt, ezért Ben lelövi és hagyja meghalni. A túlélők bizalmatlansága Jack-el szemben a tetőpontjára hág, amikor kiderítik, hogy Juliet egy kém, de Juliet felfedi a titkot, hogy végig Jack-el volt a Többiek ellen. A visszaemlékezésben kiderül, hogy Ben kisfiúként érkezett a szigetre Dharma kezdeményezés útján. Ben összejátszott a Többiekkel (legalábbis egyikükkel Richard Alpert-tel aki nem öregedett az elmúlt 30 évben), és megölte a Dharmások nagy részét.
Jack rájön a Többiek tervére: csapdába csalják a túlélőket és elrabolják a terhes nőket. Egy tervet eszel ki amiben megöli a Többieket dinamittal. Desmond tájékoztatja Charlie-t egy másik látomásáról amelyben Claire és Aaron úgy menekülnek meg, ha Charlie leúszik a vízalatti Dharma állomáshoz, ami folyamatosan blokkolja a kimenő jeleket. Ahhoz, hogy ez működhessen Charile-nak meg kell halnia. Charlie elfogadja a sorsát és sikerrel jár el, így Sayid üzenetet tud küldeni Naomi telefonjáról. Charile leírja az öt legnagyszerűbb pillanatát az életéből és megkéri Desmond-ot, hogy adja oda Claire-nek.
Jack-nek az a terve, hogy megöli a támadni készülő Többieket, és segítségül kéri Sayid-ot, Jin-t és Bernard-ot, akik a parton fognak lecsapni. Rousseau vezetésével a többi túlélő felmegy a rádiótoronyhoz, hogy kikapcsolják a nő vészjelzéseit. Naomi kapcsolatot létesít a hajójával, de Locke hátba szúrja, mivel úgy gondolja, hogy hibát követnek el. Miután Charlie sikeresen leállítja a blokkolást, és sikerül kapcsolatba lépnie Penny-vel, megtudja hogy neki semmilyen kapcsolata sincs Naomi hajójával, de megszakad a kapcsolat, amikor Mikhail a helyiségbe dob egy gránátot. Mielőtt teljesen ellepné a víz, a tenyerére írja: "Nem Penny hajója." Sawyer, Juliet és Hurley megmenekítik a túlélőket a partról. A visszaemlékezésekkel ellentétben, most a jövőbe látunk: Jack zavaros életét látjuk, miután megmenekült a szigetről. Épp Kate-tel találkozik, akinek azt fejtegeti, hogy nem szabadott volna eljönniük a szigetről.
Itt a vége a cselekmény részletezésének!
Hivatkozások
↑Az eredetileg két epizód hosszúságú évadzárót egynek véve.
↑Mahan, Colin: Lost will be Broken in Two, 2006. július 18. [2007. szeptember 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. szeptember 8.)
↑Fordis, Jeff: Lost Survivor Guide, 2007. január 22. (Hozzáférés: 2007. szeptember 7.)
↑Fordis, Jeff: Lost: The Answers, 2007. április 30. (Hozzáférés: 2007. szeptember 7.)