|
Los Angeles Lakers
A Los Angeles Lakers Los Angeles és a világ egyik legismertebb profi kosárlabdacsapata, amely az NBA-ben szerepel. A csapat a Nyugati Konferencia, Csendes-óceáni csoportjában található. Tizenhétszeres bajnok, a 2019–20-as szezon győztese.[1] A Lakers hazai mérkőzéseit a Crypto.com Arenában játssza, amely otthont ad az NHL-ben játszó Los Angeles Kingsnek és a WNBA-ben szereplő Los Angeles Sparksnak is.[2] A Forbes Magazin 2019-es értékrangsora alapján az NBA második legdrágább kosárlabda klubja a Los Angeles Lakers, amelynek becsült értéke 3,3 milliárd dollár.[3] A Lakers tartja az NBA történetének a leghosszabb győzelmi sorozatát (33 nyert mérkőzés), amit a csapat az 1971–72-es szezonban ért el.[4] TörténeteA kezdetek és a Minneapolisi dinasztiaA franchise kezdete 1947-re nyúlik vissza, amikor is az NBL ligában megszűnt Detroit Gems csapata a tízezer tó földjére, Minnesota államba költözött, itt vette fel a csapat a Lakers nevet és már a legelső évükben megnyerték a BAA-ligát. A csapat még ebben az évben otthagyta a BAA bajnokságát, a két éve alakult NBA kedvéért. A siker az NBA-ben sem maradt el, a horvát származású George Mikan, a 208 cm magas, 111 kg-os középjátékos új irányt szabott a centerjáték fejlődésének, rendkívül ponterősen és sok lepattanót szedve játszott. A Lakers George Mikan vezetésével Vern Mikkelsen, Jim Pollard és Slater Martin támogatásával kétszer egymás után megnyerték az NBA-bajnoki címét (1949, 1950), majd egy év kihagyással sorozatban három alkalommal lettek bajnokok (1952, 1953, 1954).[5] A csapat történetében a következő meghatározó játékos az 1958-as NBA drafton 1/1-esként kiválasztott bedobó Elgin Baylor lett,[6] akivel a Lakers már a legelső évben az 1958-59-es szezonban bejutott az NBA-döntőjébe, ám ott alulmaradt a címvédő Boston Celtics csapatával szemben.[5] Los Angeles: Az ezüstkorszak és a Wilt Chamberlain-éraA Lakers az 1959-1960-as szezon után költözött Minneapolisból Los Angeles városába. Nem sokkal a költözés előtt az 1960-as draft előkelő 1/2-es helyén választotta ki a Lakers a hátvéd Jerry Westet, aki a fiatal Elgin Baylor mellé kiváló választásnak bizonyult.[6] A tehetséges Baylor-West duó 1968-ig összesen ötször juttatta be az NBA döntőjébe a Lakers csapatát, azonban a végső sikerhez, nagyon hiányzott egy kiemelkedő képességű középjátékos, aki felvehette volna a küzdelmet Bill Russel centermunkájával szemben, így a Lakers 1968-ig az NBA-döntőjében ötször vesztett a Boston Celtics ellen.[5] 1968-as idény után érkezett a csapathoz a már akkoriban is NBA-legendának számító center, Wilt Chamberlain. Chamberlain érkezése ellenére sem 1969-ben, sem 1970-ben nem sikerült a végső győzelem, de 1972-ben minden korábbi sikertelenségért visszavágott a Lakers, ugyan Elgin Baylor ekkor már térdsérülésekkel bajlódott, de a Chamberlain–West duó és a ponterős Gail Goodrich hátvéd főszereplésével 1971/72-es szezonban a Lakers sorozatban 33 mérkőzést nyert, mely azóta is az NBA történetének a leghosszabb győzelmi sorozata.[4] A Lakers a rájátszásban is visszavágott a korábbi évek sérelmeiért a riválisoknak és végül az NBA-döntőjében összesítésben 4-1-gyel diadalmaskodott a New York Knicks felett.[5] Az arany után a végállomást az 1973-as szezon döntője jelentette, ahol a New York Knicks csapatától elszenvedett vereség után Wilt Chamberlain visszavonult.[7] Showtime A következő sikerszéria kulcsembere az 1975-ben a Milwaukee Bucks csapatából érkezett 218 cm magas Kareem Abdul-Jabbar center, valamint az 1979-es NBA-draft első számú kiválasztottja a 206 cm magas irányító, Earvin Magic Johnson volt.[6] A Lakers már Magic újonc évében bekerült az NBA-döntőjébe, ahol a Lakers 3-2-es vezetést szerzett a Philadelphia Sixers elleni fináléban, Kareem Abdul-Jabbar azonban komolyabb bokasérülést szenvedett az ötödik találkozón, így a hatodik összecsapáson nem tudott részt venni. Magic Johnson a hatodik meccsen hátvédként, csatárként és centerként is játszott bizonyos szakaszokban, végül 42 ponttal, 15 pattanóval és 7 gólpasszal vezette bajnoki címig az együttest, így a döntő legértékesebb játékosának választották.[8] A fenti történeten túl a gyors támadásokra és a látványos passzokra épülő kosárlabdát játszó gárda a nyolcvanas évek emblematikus csapata lett. A „Showtime” Lakers az első alkalommal Paul Westhead, majd Pat Riley vezetésével az Kareem Abdul-Jabbar, Magic Johnson, James Worthy, Bryon Scott, Michael Cooper és Jaamal Wilkes főszereplésével alkotta csapat összesen öt ízben tudott bajnok lenni a nyolcvanas években (1980, 1982, 1985 1987, 1988). A sikeresen megvívott döntők mellett négyszer vereséget szenvedtek a siker kapujában, melynek egyik legemlékezetesebb momentuma az 1991-es volt, amikor a Magic Johnson vezette Lakers, végül a sikerre éhes Michael Jordan és csapata a Chicago Bulls ellen maradt alul az NBA-döntőjében. A Kobe Bryant-éraA fiatal dobóhátvéd Kobe Bryant megszerzése, valamint a tehetséges és gyors center Shaquille O’Neal szerződtetése új korszak kezdetét jelentette a Lakersnél 1996-ban. A bajnoki aranygyűrűhöz a hajdani Chicago Bulls sztáredzője Phil Jackson kellett, valamint olyan kiegészítő emberek, mint Glen Rice, Derek Fisher, Robert Horry és Rick Fox. A domináns Shaquille O’Neal és a tehetséges Kobe Bryant vezetésével három egymást követő évben NBA-bajnoki címig vezette a Los Angeles Lakers csapatát (2000, 2001, 2002). A 2003-2004-es esztendőre szerződtették a Utah Jazz és a Milwaukee Bucks veterán vezéreit, a 40 éves magas bedobó Karl Malonet és a 35 éves Gary Payton irányítót, akik egyértelműen az aranygyűrűért jöttek a Lakersbe, viszont a 2004-es NBA-döntőben ez is kevésnek bizonyult a Detroit Pistons csapatával szemben.[9] A nyáron a csapatból ennek következményeként indulatoktól sem mentesen távozott Shaquille O’Neal,[10] Derek Fisher, valamint Gary Payton. Karl Malone 2005 elején jelentette be a visszavonulását.[11] A Lakers egyedüli vezére Kobe Bryant lett, akinek egyéni sikerein és a 2006. januári 81 pontos mérkőzése[12] ellenére 2008 februárjáig kellett várnia, hogy méltó társat kapjon a spanyol származású magas bedobó Pau Gasol személyében.[13] Az átigazolás rövid időn belül jó döntésnek bizonyult, hiszen Kobe Bryant és Pau Gasol a 2008-as rájátszásban az NBA-döntőig vezette a csapatot.[14] A hatmérkőzéses döntőt azonban elvesztették a rivális Boston Celtics csapatával szemben.[15] A következő két évben, azonban sikerült Kobe Bryant irányításával a Lakersnek a csúcsra jutni, 2009-ben 4–1-gyel zárták az NBA-döntőjét az Orlando Magic ellen,[16] míg 2010 júniusában a nagy rivális Boston Celtics csapatát múlták felül hét mérkőzés során a döntőben.[17] A duplázáson (2009, 2010) túl nem jött össze a további győzelem, bár a csapat részéről voltak próbálkozások további sztárjátékosok megszerzésére, de a sikerek elmaradtak. Kobe Bryant érdemi karrierjét a 2013-as Achilles-szakadása zárta le, melyből ugyan vissza tudott térni, de játéka már nem volt ugyanaz, mint korábban.[18] Huszadik szezonjának kezdetén egy versben jelentette be, hogy ez lesz az utolsó NBA-szezonja.[19] 2016. április 13-án a Utah Jazz ellen lépett utoljára pályára. Búcsúmeccsén elképesztő 60 pontot dobott.[20] A LeBron James-éra LeBron James, miután távozott a Cleveland Cavaliers együttesétől, 2018 július másodikán négyéves szerződést kötött a Los Angeles Lakers csapatával.[21] A Lakers 2018-19-es szezonja kezdetben eredményesen indult, a jórészt veterán és fiatal játékosokból álló csapat számára, ám a címvédő Golden State Warriors elleni karácsonyi mérkőzésen megsérült LeBron James, így a kiélezett nyugati versengés és a csapat eredménytelensége miatt csakhamar el is úszott a rájátszás lehetősége.[22] A 2018-19-es szezon sikertelensége okán a csapat a három fiatal játékosát Josh Hartot, Lonzo Ballt, Brandon Ingramet, továbbá három első körös draft cetlit küldött a New Orleans Pelicans csapatához, ahonnan cserébe a képzett magasember, Anthony Davis érkezett az arany-lila gárdához.[23] A 2019-20-as szezon jól indult, a Lakers hamar a nyugati főcsoport élére állt,[24] ám Kobe Bryant január 26.-án bekövetkezett váratlan halála[25] megviselte mind a játékosokat, mind a szurkolókat, így még a házi rangadónak számító Los Angeles Clippers elleni alapszakasz-mérkőzést is el kellett halasztani.[26] Március 12.-én, azután, hogy pozitív lett a Utah Jazz centerének, Rudy Gobertnek a koronavírus tesztje, az NBA azonnali hatállyal felfüggesztette a szezont, melynek újranidulására, vagyis a szezon folytatására egészen július végéig kellett várni.[27] Az egész tornának az Orlando városánál található Disneyland adott otthont, amely buborékként, vagy ha úgy tetszik, óriáskaranténként funkcionált a játékosok egészségének a megőrzése céljából.[28] A nehézségek és az újraindulás ellenére a Lakers együttese nyerte az alapszakaszra vonatkozóan a nyugati főcsoportot,[29] majd a rájátszásban mindhárom fordulóban, 4-1-gyel diadalmaskodott a nyugati riválisok felett, hogy aztán az NBA-döntőjében összesítésben 4-2-vel múlja felül a Miami Heat csapatát.[1] RiválisokBoston CelticsAz NBA történetének két legpatinásabb klubja a keleti konferenciában található Boston Celtics és a nyugati konferenciában található Los Angeles Lakers között zajló mérkőzések, illetve NBA-döntők nagy tradícióval és óriási médiaérdeklődéssel bírnak. Az 1959-es és 1969-es szezon között a két csapat összesen hétszer találkozott NBA döntőjében, melyet mind a hétszer a Boston Celtics nyert meg (1959, 1962, 1963, 1965, 1966, 1968, 1969), igaz két esetben csupán a mindent eldöntő 7. mérkőzés (1966, 1969) döntött a bajnoki cím sorsáról.[5] A versengés a nyolcvanas évek közepétől folytatódott, amikor is összesen kétszer diadalmaskodott a Lakers (1985, 1987), míg egyszer a Celtics (1984).[5] A nyolcvanas évek és a csapatok ikonjainak számító sztár játékosok, Magic Johnson és Larry Bird „párharca” a korszak meghatározó eseménye volt.[30] A versengés újjáéledt a kétezres évek végén, amikor is 2008-ban a Boston Celtics „nagy hármasával” szemben maradt alul a döntőben a Kobe Bryant vezette Los Angeles Lakers 4-2-vel,[31] ám a 2010-es fináléban,[32] mindent eldöntő hetedik mérkőzésen tudott diadalmaskodni a Los Angeles Lakers.[17] A két csapat nyerte el legtöbbször az NBA bajnoki címét, mind a Boston Celtics, mind a Los Angeles Lakers 17 alkalommal. Együtt a két csapat 34 bajnoki címet számlál.[5] Los Angeles ClippersA Los Angeles Lakers és a Los Angeles Clippers közötti rivalizálás egyedülálló, hiszen hazai mérkőzéseit mind a két csapat a Los Angeles belvárosához közel található Crypto.com Arenában (korábban: Staples Center) arénában játssza 1999 óta, igaz a helyzet rövidesen változhat, ugyanis tervbe van a Los Angeles Clippers csapatának költözése Los Angeles Ingelwood városrészébe a 2020-as évek elején.[33] Két NBA csapat városon belüli elhelyezkedése és az ezzel járó rivalizálás, viszont nem egyedülálló, hiszen New York városa is két franchise-nak ad otthont, egyik a nagy múltú New York Knicks, míg a másik a Brooklyn Nets csapata. A csapatnév eredeteLos Angeles térségére sok minden jellemző, de a sok-sok apró kis tavacska jelenléte éppenséggel nem. Természetesen nem is Kaliforniában ragadt rá a Lakers (lake=tó) név, hanem még Minneapolisban. Minnesota szövetségi állam közkeletű beceneve „a tízezer tó földje”, hiszen arrafelé valóban csak a kisebb-nagyobb szigetek szakítják meg az egységes vízfelületet. A tóvidék lelkes kirándulói, valamint a tavacskákon közlekedő, sekély merülésű kis hajócskák egyaránt a lakers névre hallgatnak. Az átköltözés után – meglepetésre – tovább élt a Lakers csapatnév. Így lett a tó nélküli Los Angeles a vízi életre utaló kosárklub otthona. A csapat címere és a mezeiA Lakers színkombinációja a püspöklila az arany és a fehér. A csapat címere a „Los Angeles Lakers” névből áll, ami püspöklilával van felírva egy aranyszínű kosárlabda elé.[34] A Lakers tradicionális viselete a püspöklila színű mez és nadrág, amelyet az idegenben való pályára lépés esetén öltötték magukra a Lakers játékosai. Ugyancsak hagyományos viseletnek számít az aranyszínű ruha, melyet a hazai mérkőzések esetén viseltek. A csapat a 2000-es évektől abban az esetben viselt fehér mezt, hogyha vasárnap léptek pályára, illetve, ha a mérkőzés időpontjában ünnep volt (például karácsony). A 2013-2014-es szezon elején egy "Hollywood Nights" elnevezésű mez került forgalomba, amely fekete színű, oldalt sárga csíkkal és a feliratok szintén sárgával szegélyezve püspöklila színűek.[35] A 2017-2018-as szezon kezdetén az új gyártó érkezésével megváltozott a korábbi elnevezése a mez és nadrág típusoknak, így az aranysárga egy szóval "Icon" lett, a püspöklila a "Statement" nevet kapta, míg a fehér az "Association" elnevezést.[36] RekordokA csapat 17 alkalommal nyerte meg az NBA bajnoki címét,[37] míg 32 alkalommal nyerte meg a nyugati főcsoportot (mely cím biztosítja az NBA-döntőjében való részvételt). A nyolcvanas években 1982 és 1985 között sorozatban négyszer jutott be a Lakers az NBA-döntőjébe.[5] A csapat történetének legjobb mérlegét az 1971–72-es szezonban érte el 63 győzelemmel és 13 vereséggel, míg legrosszabb mérlegét a 2015–2016-os évadban, 17 győzelemmel és 65 vereséggel.[37] Hazai arénák
Sztárok a pálya szélénHollywood közelsége és a Lakers sikerei mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy ne csak a pályán, hanem a nézőtéren is számos híresség foglaljon helyet, mi több, az Egyesült Államokban presztízskérdés egy-egy rangos kosárlabda meccsen megjelenni. Bár a Lakersnek nincs kifejezett kabalája, ám az Oscar-díjas Jack Nicholson szinte már annak számít, ugyanis minden hazai mérkőzésen jelen van, egész éves bérlettel rendelkezik, és a csapat vezetése rendszeresen felkéri őt a promóciós eseményeken való részvételre is. .JPG) További híres Lakers-szurkolók:
JátékosokJelenlegi keret
Halhatatlanok csarnokának tagjaiA halhatatlanok csarnokába huszonkettő, korábban Lakers mezt viselő játékost választottak be, míg további négy edzőt és egy segédedzőt választottak be azok közül, akik a Lakers csapatát irányították. A csapat egykori tulajdonosát 2010 áprilisában választották be a patinás szervezetbe.[38]
Visszavonultatott mezek
Alapszakasz MVP címekNégy Lakers játékos kapta meg az alapszakasz legértékesebbjének járó (MVP) díjat,[41] összesen nyolc alkalommal: Kareem Abdul-Jabbar és Magic Johnson 3-3 esetben, míg Shaquille O’Neal és Kobe Bryant egyszer-egyszer.
DraftokA Lakers történetében három játékost draftolhatott 1/1-esként.[6] Elgin Baylort 1958-ban, Magic Johnsont 1979-ben, valamint James Worthyt 1982-ben. A Lakers története során két játékost lottósorsolás folyamán választhatott ki.[42] Eddie Jonest 1994-ben, tizedikként, míg Andrew Bynumot 2005-ben, ugyancsak tizedikként. A következő jól ismert játékosokat is a Lakers az NBA-drafton választotta ki:[43] Jerry Westet és Gail Goodrichot a hatvanas években. Michael Coopert és Norm Nixont a hetvenes években. A. C. Greent és Vlade Divacot a nyolcvanas években. Elden Campbell, Nick Van Exel, Derek Fisher és Devean George kiválasztása a 90-es években történt. Luke Waltont, Sasha Vujačićot és Ronny Turiafot a 2000-es években választotta a Lakers. 2014-ben Julius Randlet az előkelő nyolcadik helyen, majd három egymást követő évben a második helyen választhatott az újoncok közül a csapat, 2015-ben D'Angelo Russelt, 2016-ban Brandon Ingramet és 2017-ben Lonzo Ballt választotta a Lakers. VezetőedzőkA Lakers történetének 27 edzője volt.[44] Az alábbiakban a bajnoki címet és az év edzője címet elnyert edzők kerülnek bemutatásra: John Kundla edzőként még a Minneapolis Lakers csapatának volt az edzője. John Kundla tíz évig (1948 és 1958 között) volt a csapat edzője, ez idő alatt öt BAA/NBA bajnoki címet nyert a Lakers. Bill Sharman 1971-től 1976-ig volt a Los Angeles Lakers edzője, az 1971-72-es szezonban az év edzőjévé választották, ahogy a csapat is bajnok lett ebben az esztendőben. Paul Westhead 1979 és 1981 között Kareem Abdul-Jabbaral, illetve a fiatal Magic Johnsonal dolgozhatott együtt, ám az 1981-es bajnokság megnyerése után megvált edzői posztjától. Pat Riley kilenc éven keresztül volt a Lakers vezetője, a csapat irányítása alatt összesen négyszer tudott diadalmaskodni a nyolcvanas években. Pat Rileyt az 1989-90-es szezonban az év edzőjévé választották. Del Harris 1994 és 1999 között volt a Lakers edzője, akit az 1994-95-ös szezonban az év edzőjévé választottak. Phil Jackson 1999-2000-es alapszakasztól összesen öt szezonon keresztül volt a csapat vezetőedzője, ez idő alatt 4 bajnoki döntőn vett részt és három bajnoki címet el is nyert a Lakers. Phil Jackson a 2004-2005-ös szezon kihagyása után újra visszaült a Lakers kispadjára ahol a 2010-2011-es szezon végi visszavonulásáig[45] három NBA döntőt és két bajnoki címet ünnepelhetett a Lakers. Az arany-lila gárda edzője 2019-től Frank Vogel volt,[46] akivel 2020-ban bajnok is lett az arany-lila gárda.[1] Őt Darvin Ham és J. J. Redick követte. Források
MegjegyzésekJegyzetek
További információk
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Portal di Ensiklopedia Dunia
