Lipták Pál (mérnök)
Lipták Pál (Békéscsaba, 1874. április 13. – Balatonfüred, 1926. május 15.[2][3]) magyar tanár, mérnök, vállalkozó, államtitkár. Élete és munkásságaSzülővárosában végezte el az általános és középiskolai tanulmányait. 1889–1892 között részt vett a Vaskapu szabályozásában, ahol 16 évesen több száz munkást irányított. 1907-ben műszaki doktorátust szerzett, Magyarországon második építészként. 1908-ban Budapesten egy kis műhelyt hozott létre, amelyből később megalakult a dr. Lipták és Társa Építési- és Vasipari Rt., amelynek 1916-ig vezetője volt. Az 1910-es évek elején a legnagyobb építőipari cégek egyikének számított. 1916-ban kivált a cégből és vállalkozó lett. Az első világháború után a cég megszűnt. 1920–1922 között tagja volt a nemzetgyűlésnek. 1922-ben a Kereskedelemügyi Minisztériumban államtitkárként dolgozott. Ismert épületeiTervezések
Kivitelezések
A Magyar Posta Központi Járműtelep (Budapest, Egressy út 35-51.) vasbeton felhasználási terveit is ő készítette el.[11] Művezetőként dolgozott a Fasori evangélikus templom és Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium templom (Budapest, Városligeti fasor 17-21.) építésénél Rerrich Bélával közösen (1903–1906).[12] Képtár
Művei
Emlékezete
Jegyzetek
Források
|
Portal di Ensiklopedia Dunia