Lillasyster
A Lillasyster egy svéd együttes, amely 2006-ban Göteborgban alakult. A debütáló albumukat 2007 májusában adták ki Hjärndöd musik för en hjärndöd generation (Agyhalott zene egy agyhalott generációnak) néven. TörténeteA Lillasyster nevű svéd együttes 2006-ban alakult Göteborgban. A zenekar első kislemezét „Berätta det för Lina”(Mondd el ezt Linának) néven 2007. február 28-án adta ki. A zenekar debütáló albumát a Hjärndöd musik för en hjärndöd generation (Agyhalott zene egy agyhalott generációnak) 2007. május 9-én adták ki. Ugyanennek az évnek októberében megjelent Rihanna Umbrella című számának feldolgozása, amivel november 3-án a számlisták első helyére kerültek. A zenekart eredetileg Rallypacknak nevezték és dalaikat angol nyelven írták, de mikor elkezdtek svéd nyelven dalokat írni, nevüket Lillasysterre változtatták. Az alapító tagok Martin Westerstrand és Daniel Cordero az egykori svéd hard rock zenekarnak, a Loknak a tagjai voltak. 2009 áprilisában a zenekar lemezkiadót váltott, a Hagenburg Management helyett a Gain Music Entertainment adta ki albumaikat. 2009 májusában kiadták második stúdióalbumukat „Dät här är inte musik, det här är kärlek”(Ez nem zene, ez szerelem) Az első kislemez az albumról az Andreas, ami még ebben az évben áprilisban jelent meg, és a Red efter red volt. 2010 novemberében Daniel Cordero bejelentette, hogy elhagyja a zenekart, mert több időt szeretne tölteni a családjával. 2011-ben a zenekar felvette a Till Scandanivium című dalt, melyet kifejezetten a Frölunda HC jégkorong csapat számára írtak, és amit a csapat jégre lépésekor játszottak. Az énekest, Martin Westerstrandot érte a megtiszteltetés, hogy a svéd himnuszt elénekelje a Frölunda Luleå elleni mérkőzésén. 2011-ben kiadták a Så jävla bra című kislemezt a hamarosan megjelenő albumukról. 2012. január 25-én megjelent 3 néven kiadott új albumuk. Ez az album már új basszusgitárosuk Andy Oh My God (Andreas Bladini) közreműködésével készült, és ez volt az első album, amit már a Ninetone Records adott ki. A második kislemez az albumról Motley Crew volt. Tagok
További közreműködők
Daniel Cordero kilépett a zenekarból 2011-ben és Andy OhMyGod vette át a helyét. Diszkográfia
Videók
Fordítás
Külső hivatkozások |
Portal di Ensiklopedia Dunia