Lehoczky Éva
Lehoczky Éva (férjezett nevén Lammel Erichné) (Debrecen, 1925. március 7. – Budapest, 2016. december 6.) magyar opera-énekesnő (koloratúrszoprán), érdemes művész. ÉleteA lehotai Lehoczky családból származott, távoli rokonságban állt Lehotay Árpád színész-rendezővel és Lehoczky Zsuzsa operett-énekesnővel. Családját a második világháború alatt kibombázták debreceni lakásukból, ezért Budapestre költöztek. Első nőként elvégezte a Zeneakadémia ütős szakát. A „felszabadulás” utáni években dzsessz- és szalonzenekarok dobosaként kereste kenyerét. Hangja felfedezése után újra a főiskolára került, 1949 és 1956 között Kapitánffyné Katona Magdolna énekestanítványa lett. Végzése után Gáspár Margit a Fővárosi Operettszínházhoz szerződtette primadonna szerepkörben. Igazgatócserekor meg kellett válnia a társulattól. Négy évre szabadúszó lett, legtöbbet a Tarka Színpadon szerepelt, majd 1962-tól az egri Gárdonyi Géza Színházban operettet és prózát vegyesen játszott. 1965-ben külföldre szerződött: a Karl-Marx-stadt-i opera vezető koloratúrszopránja lett. 1968-ban tért haza. Ekkor a Szegedi Nemzeti Színházba került. Két év múlva lett a Magyar Állami Operaház tagja, ahol már operettszínházi korszaka óta számtalanszor vendégszerepelt. 1984-ben innen vonult nyugalomba. 2017-ben posztumusz örökös tag címmel ismerte el az Opera. Lehoczky Éva a koloratúrszoprán fogalmának ideális megtestesítője volt, lírai és drámai szerepeket egyaránt énekelt. Sok százszor előadott, emblematikussá vált alakítása volt az Éj királynője (Mozart: A varázsfuvola). Halála2016. december 6-án II. kerületi, kétszintes családi háza lángba borult, és a tűz halálát okozta.[2] Szerepei
Magyar Rádió
Filmjei
Diszkográfia
Díjai, kitüntetései
Jegyzetek
Források
|
Portal di Ensiklopedia Dunia