Lamoine (Washington)
Lamoine az Amerikai Egyesült Államok északnyugati részén, Washington állam Douglas megyéjében elhelyezkedő önkormányzat nélküli település. Történet
Arup települést 1905. november 20-án alapította Nels Peter Nelson bevándorló földműves; a megyei tanács 1906. január 3-án vette nyilvántartásba.[1] Az Arup név Nelson szülővárosára, a dániai Aarupra utal. A gazda reménykedett benne, hogy a vasútvonalat a településen át fogják vezetni, azonban a Great Northern Railway 1909-ben megnyílt vonala Withrow-on keresztül haladt; emiatt az 1900-as évek elején sok más településsel együtt Arup is hanyatlásnak indult. Az 1906–1909 közti időszakban a helységet nem tisztázott okok miatt egyre több helyen Lamoine-nak nevezték. A névváltoztatásról W. H. Murray, a withrow-i Banner című újság kiadója a következőket írta:
– W. H. Murray, Banner[2]
Lamoine-ban egykor iskola, templom, bálterem, barkácsbolt, kovácsműhely, takarmányüzlet is üzemelt, valamint baseballcsapata is volt. A postahivatal 1906 és 1910 között működött.[3] A településen az 1900-as években a Lanphere, Jensen, Cunningham, Preugschat, Nelson, Schmidt, Fletcher és Moore családok éltek. Jegyzetek
FordításEz a szócikk részben vagy egészben a Lamoine, Washington című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként. További információk
|
Portal di Ensiklopedia Dunia