Lakner Lívia
Lakner Lívia (Budapest, 1919. november 19. – 1996. június) magyar rendező. Lakner Artúr lánya. ÉleteÉdesapja Lakner Artúr, édesanyja Wollner Ágnes, húga Lakner Noémi. 1938. augusztus 11-én Budapesten, az Erzsébetvárosban házasságot kötött Feleki László (szül. 1912. márc. 29.) okleveles vegyész, zeneszerzővel.[3][4] A háború befejeztével, Lakner Artúr eltűnése után (mínt a holokauszt áldozata), ő indította újra édesapja hagyatékát, a Lakner Bácsi Gyermekszínházát. Radványi Géza Valahol Európában című filmjének utcakölykei is Lakner Lívia növendékei voltak, azonban 1948 után már nem kapott játszási engedélyt. 1984-ben, amikor befogadta őket a Gutenberg Művelődési Otthon,[5] Napsugár Gyermekszínpad néven újraindult a színházi vállalkozás, majd 1990-ben megalakult a Lakner Stúdió is. Telt házasak voltak előadásaik, azonban egy idő után anyagi okok miatt csak a képzés működött 1997 decemberéig, amikor egy ősbemutatóval, a Jókai-novella alapján készült Melyiket a kilenc közül?-el ismét újraindult a teátrum.[6] 1993-ban a Lord Kft. segítségével és dr. Steinert Ágota szerkesztői közreműködésével emlékkönyvet adott ki édesapja, Lakner Artúr 100. születési évfordulóján Lakner bácsi és száz gyereke címmel. A fotókkal illusztrált könyv címe árulkodó, édesapja egész családjáról szól, amibe beletartoztak a növendékei is.[7][5] Lakner Artúr Édes mostoha című könyve a megíráskor nagy sikert aratott, gyermekszínházában előadás is született, illetve amelyből a harmincas években magyar játékfilmet is forgattak. Lakner Lívia, ötven évvel később az olvasók kérésére megírta a folytatását Édes mostohatestvérek címmel. MunkáiJátékmesterként
Rendezőként
Írói tevékenysége
Jegyzetek
Források
További információk
|
Portal di Ensiklopedia Dunia