Lócsér
![]() ![]() A lócsér (Hydroprogne caspia vagy Sterna caspia) a madarak osztályának a lilealakúak (Charadriiformes) rendjébe, ezen belül a csérfélék (Sternidae) családjába tartozó Hydroprogne nem egyetlen faja. Egyes rendszerezések a Sterna nemhez sorolják, Sterna caspia néven. ElterjedéseMind az öt kontinensen honos, elsősorban a partvidékeken. MegjelenéseTesthossza 47–54 centiméter, szárnyfesztávolsága 130–145 centiméter, testtömege pedig 500–750 gramm. Feje és tarkója fekete, tollazata kékesszürke és fehér. Életmódja6-8 méteres magasból figyeli vizet és onnan csap le a halakból álló táplálékára, de megeszi a rovarokat, valamint a gerincteleneket is. SzaporodásaFészkét kisebb-nagyobb telepekben, nyílt, köves, homokos, esetleg kevés alacsony növényzettel benőtt területekre építi. A fészakalja 2-3 tojásból áll, melyen mindkét szülő, felváltva 20-22 napig kotlik. A fiókák 30-35 nap után válnak önállóvá, de még a vonulási területen is etetik öket. Kárpát-medencei előfordulásaVonulása idején fordul elő Magyarországon, rendszeres vendég, a legtöbb megfigyelés a Duna-Tisza közén, illetve halastavaknál fordult elő. Források
További információk |
Portal di Ensiklopedia Dunia