Korinthosz ultrafutóversenyA Korinthosz ultrafutóverseny 2014-ben alapított magyarországi ultrafutóverseny, amelyen az első öt évben nagyjából 81 km-es távot lehetett teljesíteni Szekszárd és Baja között. 2018 óta már 160, egészen pontosan 161,08 km-t, vagyis 100 mérföldet is futhattak a résztvevők. Amivel egyben a legendás görög verseny, a Spartathlon kvalifikációs feltételének teljesítésére is lehetőség nyílt. A szervezők bejelentették, hogy a versenyt 2024-ben rendezték meg utoljára. HáttérA Korinthosz Ultratávú Futóverseny tiszteleg a legnagyobb görög klasszikus ultratávú futóverseny, a Spartathlon és annak teljesítői előtt. A rendezvény több szálon kötődik a hagyományos görög versenyhez, hiszen az eredeti Korinthosz.hu verseny 81 km-es távja megegyezik a Spartathlon Athén–Korinthosz szakaszával. A pályaburkolat, illetve a frissítőpontok gyakori elhelyezése is hasonló a görög klasszikushoz. A Korinthosz Ultratávú Futóverseny megrendezésének ötlete Németh Zoltántól származik, amit aztán Márkus "Öcsi" István és Csillag Balázs valósított meg. A verseny rendezője a szekszárdi Borvidék Futóegyesület. AdatokA verseny mért, hitelesített pályán halad, aminek távja 161,08 km, azaz szinte pontosan 100 mérföld, aminek szintidőn belüli teljesítése kvalifikációs eredmény is lehet a Spartathlonra! (férfiak 21 óra, nők 22 óra). A szervezők célja, hogy a verseny meghatározó ultratávú rendezvény legyen a hazai és közép–európai hasonló kategóriájú versenyek között. A Szekszárd–Baja–Szekszárd között kijelölt korábbi 80 km-es pályán a versenyzők különböző időpontokban, hat helyszínről indulva teljesítik az egyes versenytávokat, amelyeknek egységesen Szekszárdon van a befutója. A 160 km-es táv Szekszárd–Baja–Szekszárd útvonalon halad, a 80 km-es táv a korábbi Korinthosz.hu megfordított szakasza, Baja–Szekszárd útvonalú. A további rövidebb távok szintén a két ultratávú verseny útvonalán lettek kijelölve. A verseny korábbi évei2014A Korinthosz.hu Szekszárd-Baja közötti futóversenyt 2014 augusztusában rendezték meg először. A 80 km-es távon az abszolút versenyben és a férfiaknál is Simonyi Balázs szerezte meg a győzelmet. A nőknél Lubics Szilvia bizonyult a leggyorsabbnak.[1] A 6 óra 30 perc 17 másodperces időeredménye a mai napig is érvényes női pályacsúcs. 2015A verseny második évében ismét 80 km-en lehetett rajthoz állni. A nőknél Lubics Szilvia megvédte első helyét, és ezúttal a teljes mezőnyben is a leggyorsabbnak bizonyult. A férfiaknál Magyar József nyert, mégpedig igen szoros versenyben, hiszen a három dobogós célideje hat percen belül volt.[2] 2016A versenyt 2016. augusztus 13-án rendezték meg és új győzteseket köszönthettek a bajai Petőfi-szigetnél lévő célban. A hölgyeknél Maráz Zsuzsanna (06:48:50-el) bizonyult a legjobbnak. A férfiaknál Rudolf Tamás nyert, mégpedig pályacsúccsal. A 6 óra 8 perc 57 másodperccel közel 20 percet javított a korábbi rekordon. A 80 km-es távot 83-an, 59 férfi és 24 nő teljesítette szintidőn belül.[3] 2017A verseny negyedik kiírására a hazai ultratávú versenyek egyik meghatározó eseménye lett a Korinthosz.hu. Az időjárás augusztus 12-én kegyeibe fogadta a résztvevőket, összesen 122-en értek célba az egyéni versenyszámban. A nőknél először győzött Mag Erika (6:47:38). A férfiaknál viszont az előző évhez hasonlóan megint Rudolf Tamás ért elsőként célba. Ráadásul tovább javított a verseny csúcsát, 6 óra 5 perc 5 másodpercre.[4] 2018Az ötödik kiírástól kezdődően jelentős változások történtek. Ezek közül a legfontosabb, hogy bevezették a 160, egészen precízen a 161,08 km-es, vagyis a 100 mérföldes távot. Ezzel pedig a legendás görög verseny, a Spartathlon szintidejének teljesítésére is lehetőség nyílt. A 80-as táv is megmaradt, de ettől kezdve ezt a Baja-Szekszárd útvonalon teljesítették. Ugyancsak újdonságot jelentett a rövidebb, 40 km-es táv. A hosszabb távok teljesítőit pedig gálavacsorán köszöntötték[5] 80 km-en 98-an, 78 férfi és 20 nő ért célba. Maráz Zsuzsanna (07:00:50) és Simonyi Balázs (06:43:56) is a verseny története során másodszor nyert.[6] A 160 km-es, Szekszárd-Baja-Szekszárd távot 52-en teljesítették sikerrel, 47 férfi és 5 nő. Közülük Máténé Varju Edit 18:16:03-al, és az olasz Enrico Maggiola 15:06:37-el lett a leggyorsabb.[7][8] 2019Újabb változás, hogy megszűnt a kerékpáros kíséret lehetősége. Vagyis a versenyzők - hasonlóan a Spartathlonhoz - csak a frissítőpontok kínálatát, vagy az oda előreküldött saját frissítőjüket használhatták fel. Illetve a futók a segítőkkel is csak ezeken a pontokon találkozhatnak. 80 km-en a nőknél Maráz Zsuzsanna (07:00:40-el) a verseny története során harmadszor végzett az első helyen. A férfiaknál Vajda Zoltán (06:28:35-el) először nyert. Szintidőn belül 127-en értek célba, 87 férfi és 40 nő.[9] 160 km-en a nőknél Horváth Reni új pályacsúccsal, 16:24:48-al, 6:04-es átlaggal nyert. A férfiaknál az olasz Enrico Maggiola megvédte bajnoki címét, és szintén új rekordot ért el. 42 percet javítva 14:23:49 alatt ért célba, ami 5:19-es átlagos jelent. A távot 69-en teljesítették, 55 férfi és 14 női futó.[10] 2020A koronavírus járvány miatt ebben az évben sok futóverseny és ultrás esemény elmaradt. Többek között a Spartathlon is, de a Korinthoszt sikerült megrendezni. 80 km-en már 162-en értek célba, a férfiaknál 105-en, a nőknél 57-en. Új győzteseket avattak. A nőknél Cseke Lilla (06:31:40-el) diadalmaskodott, és nagyon megközelítette Lubics Szivia 2014 óta fennálló pályacsúcsát. A férfiaknál Bódis Tamás új rekorddal végzett az első helyen. Az 5:42:23-as időeredménye 4:13-as kilométerenkénti átlagot jelent.[11] 160 km-en a hölgyeknél Tóth Éva nyert (17:44:06-al). A férfiaknál Csécsei Zoltán 13:43:45-ös időeredménnyel új pályacsúcsot futott, kilométerenkénti 5:06-os átlagot produkálva.[11] A távot összesen 50-en (42 férfi, 8 nő) teljesítették szintidőn belül. 20212021-ben már hat különböző távra lehetett nevezni, de igazán jelentős létszám a 40, 80 és 160 km-es mezőnyben gyűlt össze. 40 km-en a nőknél Turós Izabella győzött 3:36:41-el. A férfiaknál Nagy Péter negyedszer is behúzta ezen a távon az első helyet, ezúttal 2:42:24-gyel. Mindkét eredmény új pályacsúcsot jelent. 80 km-en a távot szintidőn belül 101-en teljesítették, 69 férfi és 32 nő.[12] Kóródi Ágnes (7:04.25-el), míg Kohári Szabolcs Gábor (6:38:49-el) nyert.[13] 160 km-en szintidőn belül 61-en értek célba, 49 férfi és 12 nő.[12] Mindkét nemnél új rekordidőt ért el a győztes. Ezekről Maráz Zsuzsanna 15:56:17-el (5:56-os átlag) és tanítványa, Erős Tibor 13:10:14-gyel (4:54-es átlag) gondoskodott.[13] 2022Újdonság volt, hogy ebben az évben az előzetesen meghatározott szintidő, majd sorsolás után lehetett nevezni. A verseny augusztus 5-én és 6-án zajlott, közel 40 fokos hőségben, ami igencsak megrostálta a mezőnyt. A 160 km-es távon 42-en, 80 km-en pedig 80-an értek célba szintidőn belül, ami ebben a lebonyolítási rendszerben és nevezőlétszám mellett a Korinthosz történetének legkevesebb sikeres teljesítőjét jelentette. A leghosszabb távon az abszolút versenyt az 59 éves Vajda Zoltán 15:34:14-gyel nyerte meg. A nőknél Maráz Zsuzsanna 16:45:32-vel ismét győzött, de a korábbi pályacsúcsa nem került veszélybe.[14] A 80 km-es versenyben Szkridon Gellért (6:46:08) bizonyult a leggyorsabbnak, a nőknél Réz Eszter (7:29:32) végzett az első helyen.[15] A 40 km-es távon a férfiaknál Nagy Péter (2:56:15), míg a nőknél Drabik Krisztina (3:56:30) ért elsőként célba.[16] 2023A szervezők bejelentették, hogy a 100 mérföldes távot ebben az évben rendezik utoljára. A férfikanál a győzelmet Puskás Máté szerezte meg 14 óra 55 perc 18 másodperces időeredménnyel. A női mezőnyben Mórocza Andrea bizonyult a leggyorsabbnak, 16 óra 15 perc 24 másodperces időeredménnyel. 80 km-en a nőknél dr. Garai Ágnes Szonja (7:08:38), a férfiaknál pedig Morovics Tamás (7:16:00) szerezte meg a győzelmet. Vagyis a verseny történetében ismét megtörtént, hogy ezen a távon az abszolút versenyt női futó nyerte meg. 40 km-en a férfiaknál Jóború László (3:16:41), a nőknél Tripolszki Beáta (3:53:40) végzett az első helyen. Eddigi dobogósok 80 és 160 km-enA vastagon szedett nevek és időeredmények a pályacsúcsot jelzik.
A pályacsúcs alakulása
Lásd mégJegyzetek
|
Portal di Ensiklopedia Dunia