Kontra Miklós (Budapest, 1950. október 12. –) magyar nyelvész, az MTA doktora, az MTA Nyelvtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa (1985–2010), a Szegedi Tudományegyetem Angol–Amerikai Intézetének nyugalmazott professzora.
Kutatási területe: szociolingvisztika, nyelvpolitika; a magyar nyelv Magyarországon és a környező államokban, az amerikai–magyar kétnyelvűség és a nyelvi emberi jogok.
Életpályája
A debreceniKossuth Lajos Tudományegyetemen végzett angol-orosz szakon, angol-orosz szakos középiskolai tanári diplomáját 1974-ben kapta kézhez. A szegedi Angol Nyelv és Irodalom Tanszéken kapott tanári állást. 1978-81-ben az amerikaiIndianai Egyetem magyar lektora volt Bloomingtonban (Indiana), 1992-93-ban ugyanott Fulbright kutató, 1995-96-ban a Michigani Állami Egyetemen ACLS ösztöndíjas, 2003-ban ugyanott Fulbright kutató. 1987-ben a nyelvtudomány kandidátusa, Fejezetek a South Bend-i magyar nyelvhasználatból c. disszertációját védte meg. 1985 és 2010 között az MTA Nyelvtudományi Intézetében az élőnyelvi (szociolingvisztikai) kutatások vezetője.
1995-ben jelent meg a Hungarian Sociolinguistics című munka az International Journal of the Sociology of Language (Berlin and New York, Walter de Gruyter) 111. számaként, a folyóiratszámot Kontra Miklós és Pléh Csaba szerkesztette.[1]
2006 óta az MTA nyelvtudomány doktora, részt vesz az Országos Doktori Tanács munkájában, témavezetettjei közül négy fő nyerte el a PhD fokozatot, plusz 1 fő témavezetésében 50%-os volt a részvétele, 2 fő fokozatszerzése folyamatban van.[2]
A magyar nyelv Horvátországban; szerk. Kontra Miklós; Gondolat–Média Hungarica Művelődési és Tájékoztatási Intézet, Bp.–Eszék 2016 (A magyar nyelv a Kárpát-medencében a XX. század végén)
Elmélet és empíria a szociolingvisztikában. Válogatás a 17. Élőnyelvi Konferencia (Szeged, 2012. augusztus 30–szeptember 1.) előadásaiból; szerk. Kontra Miklós, Németh Miklós, Sinkovics Balázs; Gondolat, Bp., 2013
A magyar nyelv Ausztriában és Szlovéniában; szerk. Kontra Miklós; Gondolat–Imre Samu Nyelvi Intézet–Nemzeti Művelődési Intézet, Bp.–Alsóőr–Lendva, 2012 (A magyar nyelv a Kárpát-medencében a XX. század végén)
Hasznos nyelvészet; Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja, 2010. 235 o.
Stammerjohann, Harro (Ge). 2009a. Lexicon Grammaticorum: A Bio-Bibliographical Companion to the History of Linguistics. Second Edition, Revised and Enlarged. Tübingen: Max Niemeyer Verlag. Co-Editors: Sylvain Auroux,...Kontra Miklós,...
Kontra Miklós és Bakró-Nagy Marianne, szerk., 2009b. A nyelvészetről – egyes szám, első személyben II./Szeged:Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar. 223 o.
Csernicskó István és Kontra Miklós, szerk., 2008a. Az Üveghegyen innen: Anyanyelvváltozatok, identitás és magyar anyanyelvi nevelés. Ungvár: PoliPrint, 148 o.
Kontra Miklós és Hattyár Helga 2008b. Az MTA Nyelvtudományi Intézete Élőnyelvi Osztályának válogatott bibliográfiája 1997–2007. Budapest, 87 o.
Kontra Miklós 2005. Sült galamb? Magyar egyetemi tannyelvpolitika. (Disputationes Samarienses, 6.) Összeállította és szerkesztette Kontra Miklós. Somorja–Dunaszerdahely: Fórum Kisebbségkutató Intézet–Lilium Aurum Könyvkiadó. 254 o. Ismertetések
Kontra Miklós, szerk., 2003. Nyelv és társadalom a rendszerváltáskori Magyarországon. Budapest: Osiris Kiadó. 372 o.
Kontra Miklós és Hattyár Helga, szerk., 2002. Magyarok és nyelvtörvények (A Magyarságtudomány könyvtára XXVI.). Budapest: Teleki László Alapítvány. 140 o.
Kontra, Miklós; Robert Phillipson; Tove Skutnabb-Kangas; Tibor Várady, eds., 1999. Language: A Right and a Resource. Approaching Linguistic Human Rights. Budapest/New York: Central European University Press. 346 o.
Kontra Miklós 1999. Közérdekű nyelvészet. Budapest: Osiris Kiadó. 162 o.
Kontra Miklós és Saly Noémi, szerk., 1998. Nyelvmentés vagy nyelvárulás? Vita a határon túli magyar nyelvhasználatról. Budapest: Osiris Kiadó. 458 o.
Kontra, Miklós and Csaba Pléh, eds., 1995. Hungarian Sociolinguistics [= International Journal of the Sociology of Language #111].
Kontra, M. & T. Váradi, eds., 1992. Studies in Spoken Languages: English, German, Finno-Ugric. Budapest: Linguistics Institute of the Hungarian Academy of Sciences. 130 o.
Kontra Miklós, szerk., 1992. Társadalmi és területi változatok a magyar nyelvben. Linguistica, Series A, 9. Budapest: Institutum Linguisticum Academiae Scientiarum Hungaricae. 189 o.
Kontra Miklós, szerk., 1991. Tanulmányok a határainkon túli kétnyelvűségről. Budapest: Magyarságkutató Intézet. 163 o.
Kontra Miklós és Balogh Lajos szerk.1990. Élőnyelvi tanulmányok. Linguistica, Series A, 3. Budapest: Institutum Linguisticum Academiae Scientiarum Hungaricae. 228 o.
Legfontosabb tanulmányaiból
Kontra Miklós 2010. Sociolinguistics in Hungary, the Czech Republic and Poland (co-authored with Agnieszka Kiełkiewicz-Janowiak and Jiří Nekvapil). In: Ball, Martin J. (ed.), The Routledge Handbook of Sociolinguistics Around the World, 359-371. London/New York: Routledge.
Kontra Miklós 2009a. Hasznos nyelvészet. Magyar Nyelv, 105 : 78‒85.
Kontra Miklós 2009b. A nyelvi genocídium fogalma és mai magyarországi megvalósulásai/megvalósításai. Kritika, 5: 22‒25
Kontra Miklós 2009c. A focihoz és a pedagógiához mindenki ért, a nyelvhez még a politikus is. Korunk, 5: 87‒95.
Kontra Miklós 2009d. Nyelvi genocídium az oktatásban a Kárpát-medencében. Fórum Társadalomtudományi Szemle 2009/4: 67‒76.
Kontra Miklós 2008a. Comment 5. World Englishes Vol. 27, No. 2(2008): 276–277. (Invited comment on Phillipson, Robert. 2008. Lingua franca or lingua frankensteinia? English in European integration and globalisation. World Englishes Vol. 27, No. 2: 250–267.)
Kontra Miklós 2008b. A magyar–magyar kutatások hasznáról és haszontalanságáról. Fórum Társadalomtudományi Szemle, 1: 185–189.
Kontra Miklós 2007a. Félreértések a magyar lingvicizmus körül. In: Heltai Pál, szerk., MANYE XVI. Nyelvi modernizáció: Szaknyelv, fordítás, terminológia. Pécs – Gödöllő: MANYE – Szent István Egyetem.
Kontra Miklós 2007b. Az anyanyelvű felsőoktatás előnyei és hátrányai, ahogy „a nép” látja. Fórum Társadalomtudományi Szemle, 2: 147–152.
Kontra Miklós 2007c. A Human Rights Approach to Minority Language Rights. In: Szalma, József, ed., Zbornik Radova Naučni skup s međunarodnim učešćem Jezik, obrazovanje, nauka, kultura, zaštita ljudskih i manjinskih prava u Vojvodini i zemljama u tranziciji, 80–93. Novi Sad: Vojvodanska akademija nauka i umetnosti.
Kontra Miklós 2007d. Hungarian. In: Sisson, Richard; Zacher, Christian; Cayton, Andrew, general editors, The American Midwest: An Interpretive Encyclopedia, 333–334. Bloomington and Indianapolis: Indiana University Press.
Kontra Miklós 2007e. Van mit tennünk, bőven… In: Benő Attila, Fazakas Emese, Szilágyi N. Sándor, szerk., Nyelvek és nyelvváltozatok: Köszöntő kötet Péntek János tiszteletére, Második kötet: 7–10. Kolozsvár: Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége Kiadó.
Kontra Miklós 2007f. If women are being discriminated against, you don’t say ‘You should become a man’: An interview with Peter Trudgill on sociolinguistics and Standard English. In: Sheorey, Ravi and Judit Kiss-Gulyás, eds., Studies in Applied and Theoretical Linguistics, 117–129. Debrecen: Kossuth Egyetemi Kiadó.
Kontra Miklós 2006a. Hungary: Language Situation. In: Keith Brown, editor-in-chief, Encyclopedia of Language & Linguistics, Second Edition. Volume V, pp. 440–441. Oxford: Elsevier.
Kontra Miklós 2006b. A határon túli magyar nyelvváltozatok. In: Kiefer Ferenc főszerk., Magyar nyelv. 549–576p. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Kontra Miklós 2006c. Apropó „De azért egy értelmiséginek tudnia kell, hogy min ironizál”: Az egynyelvű szemlélet utóbbi negyedszázada. Kritika, 5: 14–16.
Kontra Miklós 2006d. A tankönyvek nyelve és a magyarigazolvány. Új Kép, április–május: 3–11.
Kontra Miklós 2006e. Néhány megjegyzés a nyelvészeti nonszenszről és a társadalmi kárról. Magyar Nyelv, 102: 202–204.
Kontra Miklós 2006f. Hungarian In- and Outside Hungary. In: Ammon, Ulrich et al, eds, Sociolinguistics/Sociolinguistik, 2nd completely revised and extended edition, Volume 3: 1811–1818. Berlin/New York: Walter de Gruyter.
Kontra Miklós 2006g. Tove Skutnabb-Kangas, Miklós Kontra and Robert Phillipson. 2006. Getting Linguistic Human Rights Right: A Trio Respond to Wee (2005). Applied Linguistics 27: 318–324.
Kontra Miklós 2005a. Contextualizing the Sociolinguistics of Hungarian Outside Hungary project. In: Anna Fenyvesi, ed., Hungarian Language Contact Outside Hungary: Studies on Hungarian as a minority language, 29‒45. Amsterdam: Benjamins.
Kontra Miklós 2005b. Mi a lingvicizmus, és mit lehet ellene tenni? In: Gábrity Molnár Irén és Mirnics Zsuzsa, szerk., Közéleti barangoló, 175‒202. Szabadka: Magyarságkutató Tudományos Társaság.
Kontra Miklós 2004a. Nyelvi emberi jogi polémiák. Korunk 11: 103–114.
Kontra Miklós 2003a. Felcserélő anyanyelvi nevelés vagy hozzáadó? Papp István igaza. Magyar Nyelvjárások, XLI: 355‒358.
Kontra Miklós 2003b. Changing mental maps and morphology: Divergence caused by international border changes. In: David Britain and Jenny Cheshire, eds., Social Dialectology: In honour of Peter Trudgill, 173‒190. Amsterdam/Philadelphia: John Benjamins Publishing Company.
Kontra Miklós 2003c. Nyelv és jog. In: Kiefer Ferenc és Siptár Péter, szerk., A magyar nyelv kézikönyve 551–566. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Kontra Miklós 2003d. Élőnyelvi kutatások határainkon belül és kívül. Magyar Tudomány 4: 504–512.
Kontra Miklós 2003e.Újratanulható-e egy anyanyelv? In: Osvát Anna és Szarka László, szerk., Anyanyelv, oktatás – közösségi nyelvhasználat. 15–25. Budapest: Gondolat – MTA Kisebbségkutató Intézet.
Kontra Miklós és Szilágyi N. Sándor 2002. A kisebbségeknek van anyanyelvük, de a többségnek nincs? In: Kontra Miklós és Hattyár Helga, szerk., Magyarok és nyelvtörvények (A Magyarságtudomány könyvtára XXVI.), 3–10. Budapest: Teleki László Alapítvány.
Kontra Miklós 2001a. Nyelvi jogok, nyelvi tervezés, és az anyanyelvek tannyelvként való használatának problémái. In: Cserti Csapó Tibor, szerk., Cigány nyelvek nemzetközi szemináriuma. 35–45. Pécs: Pécsi Tudományegyetem Romológia Tanszék.
Kontra Miklós 2001b. British Aid for Hungarian Deaf Education from a Linguistic Human Rights Point of View. Alkalmazott Nyelvtudomány 2: 63–68.
Kontra Miklós 2001c. Hungarian verbal puzzles and the intensity of language contact. Journal of Sociolinguistics 5: 163–179.
Skutnabb-Kangas, Tove & Robert Phillipson, with inserts by Miklós Kontra Kontra Miklós 2001d. Reflections on scholarship and linguistic rights: A rejoinder to Jan Blommaert. Journal of Sociolinguistics 5: 143–155.
Kontra Miklós 2001d. Disinformation on English in Hungary. World Englishes 20: 113–114.
Kontra Miklós 2001e. „Három a magyar igazság" Egy mondattani változás három megközelítése. Magyar Nyelv, 97: 53–64 és 254.
Kontra Miklós 2000a. Kétnyelvűség, oktatás és emberi jogok. Educatio, 9/2: 253–273.
Simon, Szabolcs & Miklós Kontra 2000b. Slovak linguists and Slovak language laws: An analysis of Slovak language policy. Multilingua 19/1-2: 73–94.
Kontra Miklós 2000b. Towards intercultural competence in Europe. Sociolinguistica, 14: 168–173.
Kontra Miklós 2000c. Koszovóban és Craiován: Trianon hatása a magyar mentális grammatikára. In: Borbély Anna, szerk., Nyelvek és kultúrák érintkezése a Kárpát-medencében 135–145. Budapest: Az MTA Nyelvtudományi Intézetének Élőnyelvi Osztálya.
Kontra Miklós 2000d. A tények nem számítanak: Anyanyelv, oktatás, politika, határon innen és túl. Rálátás (Zsákai helytörténeti–honismereti kulturális tájékoztató) I. évfolyam 2. szám: 13–16.
Kontra Miklós 2000e. If women are being discriminated against, you don’t say "You should become a man." An interview on sociolinguistics and Standard English with Peter Trudgill (conducted by M. K.). novELTy (A Journal of English Language Teaching and Cultural Studies in Hungary) Volume 7, Number 2: 17–30.
Kontra Miklós 2000f. Which Contacts Breed Conflicts? In: Robert Phillipson, ed., Rights to Language: Equity, Power, and Education, 140–143. Mahwah, New Jersey/London: Lawrence Erlbaum Associates.
Kontra Miklós 2000g. Dreptul la exprimare în limba materna în Europa Central? ?i în Statele Unite ale Americii. Similitudini ?i diferen?e. In: Altera (Anul VI. 2000): 43–61. (Tîrgu-Mures, România)
Ki kicsoda 2000: Magyar és nemzetközi életrajzi lexikon, csaknem 20 000 kortársunk életrajza, főszerk. Hermann Péter, I–II, Budapest, Greger-Biográf, 1999, ISSN 1215-7066 – Kontra Miklós szócikkét lásd I. köt. 895. o.
Bernáth Árpád: Idegen nyelvi modern filológia. In A Szegedi Tudományegyetem múltja és jelene: 1921-1998 (1999). Szeged, Mészáros Rezső. Kontra Miklós munkássága a szegedi egyetem Angol-Amerikai Intézetében lásd 150. o.