Az Amerikai Konföderáció Államok dollárja egy fizetőeszköz volt, amelyet az Amerikai Konföderációs Államok vezetett be az amerikai polgárháború előtt, miután kikiáltották a független államot. Belső értéket nem hordozó fizetőeszköz volt, elsődlegesen ígéretként beszéltek róla, miszerint értékét a polgárháború után kifizetik, hasonlóan a Magyarországon kibocsátott Kossuth-bankóhoz.
A polgárháború második szakaszában – a déli államok hadi veszteségei miatt – a fizetőeszköz iránti bizalom jelentősen csökkent, s erős infláció következett be.
Két fő sorozatot különböztethetünk meg, az 1863 előtt kibocsátott Greyback („szürkehasú”, szó szerint „szürkehátú”) sorozat, illetve az ezt követő Greenback („zöldhasú”) sorozat. A déli államok fizetőeszköze ma a gyűjtők szemében komoly értékkel bír, hiszen – különösen a polgárháború első időszakában – bizonyos címleteket nagyon kis mennyiségben bocsátottak ki.
Kezdetben a Konföderáció területén elfogadták ezt a pénzt, amely valójában kincstárjegy volt (hiszen későbbi fizetési, illetve több esetben kamatígéretet tartalmazott), mint fizetési eszközt. Később, mivel a kibocsátás mennyisége növekedett, valamint a fizetési ígéret beváltásának dátuma egyre tolódott, a pénz fizetőértéke jelentősen csökkent. A polgárháború vége felé 50 konföderációs dollárt kértek egy szappanért, 2700 dollárt egy hétköznapi ruháért.
A háború vége felé mint fizetőeszköz elveszítette értékét, s az Unió győzelme után azonnal meg is szüntették. A konföderációs dollárra vonatkozó belföldi, illetve külföldi követeléseket az Amerikai Egyesült Államok kormánya nem fogadta el, azokat nem fizette ki.
Előállítás
$100 bankjegy képe, a dolgozó rabszolgákkal
A konföderáció – az USA által létrehozott sikeres tengeri és szárazföldi embargó miatt – mind megfelelő papír, mind pedig megfelelő minőségű nyomdai felszerelés szempontjából hátrányban volt, így gyakran kellett felhasználnia bankjegyein olyan nyomatokat, melyeknek nem sok köze volt az államhoz, viszont rendelkezésére álltak. Ilyen nyomatok voltak például a görög és római istenek ábrázolásai. Emellett – amikor lehetőségük volt – ábrázoltak a délieket érintő témákat, illetve személyeket, többek között George Washington[1] többször is megjelenik a címleteken. Kedvelt ábrázolás volt a mosolygós, dolgozó rabszolgák ábrázolása.
1862-ben a Keatinge & Ball áttette székhelyét Richmondba.[10]
Blanton Duncan
Columbia, SC Richmond, VA
20, 29, 30, 37, 38, 42–45
Eredetileg Kentuckyban működött, majd Duncan áttette székhelyét Richmondba.[11]
J.T. Patterson
Columbia, SC
28, 36, 39, 40,
Archer & Daly
Richmond, VA
63
Elsődlegesen részvényeket és kötvényeket nyomtattak.[12]
Archer & Halpin
Richmond, VA
72
Hitelesítő aláírások kérdése
Ezek a bankjegyeket, mivel elsődlegesen olyan kincstárjegynek minősültek, amely egy későbbi fizetési ígéretre vonatkozott kézzel írták alá. Nyomtatott aláírás kizárólag az 50 centes bankjegyen volt, a többi bankjegyet Robert Tyler és Edward C. Elmore, a konföderáció pénzügyekért felelős személyei írták alá, saját kezűleg. A kézi aláírást kifejezetten azért vezették be, mert úgy gondolták, hogy ez a hamisítás ellen kiváló módszer. Viszont a bankjegykiadás mennyiségének növekedése következtében (például a T-28-as kiadású 10 dolláros bankjegyet 1074980 példányban adták ki) ez a módszer lehetetlenné vált, így végül 200 fő írta, mondhatni hamisította oda a két nevet a bankjegyekre.
Érmék
1 centes érme, 1861Fél dolláros érme, 1861
A polgárháború időszaka alatt nagyon kevés érmét készítettek, ennek elsődleges oka az volt, hogy nemesfémek nagyon drágák voltak, s ezt a nemesfém mennyiséget (amely korlátozott mértékben állt rendelkezésre) elsődlegesen nem a hétköznapi forgalomban, hanem főleg az Európa felé irányuló, főleg hadi kereskedelemben használták fel.
A Konföderáció története alatt két érme jutott el odáig, hogy kisebb-nagyobb mennyiségben előállításra kerüljön, 1861-ben a philadelphiai pénzverő 1 centes érmét készített, 1861-ben New Orleansban pedig fél dolláros érmét vertek.
Mind a kettőből nagyon kevés készült és maradt fenn (a fél dollárosból összesen 500 darabot készítettek). Az egy centes írás oldala az USA pennyjével (egy centes) teljes mértékben megegyezett, a fej oldalára került a megkülönböztető országjelzés.
Az elkészült pénzérmék – ritkaságuk miatt – a gyűjtők szemében nagyon értékesek.
Bankjegyek
A konföderációs kincstárjegyek (gyakorlatilag bankjegyek) 1861 és 1864 között lettek kibocsátva, 50 centes, $1, $2, $5, $10, $20, $50, $100, $500 és $1000 névértékben, 7 sorozatban, 72 különböző kiadásban. Az erre a bankjegyeknek minősíthető ígérvényre (a polgárháború lezárulta után fizetendő) követelés mértéke, melyre a konföderáció kongresszusa ígéretet tett elérte az 1.7 billió dollárt.
A bankjegyek értékének romlását elősegítette az is, hogy az államok saját maguk is bocsáthattak ki pénzt, illetve a bankjegyek nem megfelelő biztonsági rendszere miatt a hamisítás nagy mértéket öltött. Sok kortárs hamis bankjegy lelhető ma is fel.[13]
A bankjegyek a konföderáció bukása után értéktelenné váltak, azokat felhasználni nem lehetett.
↑Valójában 400.000.000 dollár értékben bocsátották ki.
↑A T számok egy elterjedt besorolási rendszer az Amerikai konföderációs dollár történetében. A különféle változatokat jelölték ezzel a számmal. Összesen 72 változat jelent meg.
↑A 4. sorozattól kezdve ez az időpont nincsen feltüntetve, a bankjegyen az aláírás dátuma szerepel.
↑Az USA Szövetségi Kormánya megtiltotta szövetségi bankjegynyomdáknak, hogy a Konföderáció részére pénzt nyomjanak. ekkor vette át ezt a feladatot más – eredetileg nem erre szakosodott – nyomda. A bankjegyek minősége jelentősen romlott ez által.
.jpg)
.jpg)
.jpg)
