Komjáthy Aladár
Komjáthy Aladár Kálmán (Újpest, 1894. május 24. – Budapest, 1963. november 30.) magyar költő, író, tudománytörténész, műfordító. ÉletpályájaKomjáthy Gyula könyvelő és Götz Jolán (1859–1929)[4] gyermekeként született. Anyai nagyszülei Götz Ferenc és Haláthy Karolina voltak. Egyetemi tanulmányait a budapesti egyetem bölcsészettudományi karán végezte, mint Fejér Lipót tanítványa. Matematikából szerzett doktori oklevelet. 1919 márciusában a tudományegyetemen, májusában az egyetemi könyvtárban nyert beosztást. 1921 végétől 1944 októberéig a miniszterelnökség sajtóosztályán teljesített szolgálatot. Ezután az MTA főtitkári hivatalában, 1946-tól 1957 februárjáig, nyugdíjba vonulásáig az MTA könyvtárában működött: újjászervezte a könyvtár szerzeményezési osztályát.[5] Irodalmi munkásságát mint az újpesti gimnázium diákja tanárának, Babits Mihálynak irányítása alatt kezdte. Babits legkedvesebb tanítványa volt, költőként nem egy versével köszöntötte mesterét. 1940-ben Baumgarten-díjat kapott. Tagja volt a Petőfi és a Kisfaludy Társaságnak. Első kötete (1925) a formai gyakorlat iskolája: bravúros rímek, bonyolult strófaszerkezetek. Az 1930-as évek folyamán a "valóság szószólója" lesz: versei szociális tartalommal telítődnek. Élete utolsó két évtizedében főleg természettudományi problémák foglalkoztatták. Lefordította Zola (1920) és Claude Farrére (1921) egy-egy regényét, valamint Rutherford Az atomkutatás módszerei és eredményei c. munkáját (1945).[6][7] 1930. február 28-án Budapesten házasságot kötött Füzesséry Géza és Szabó Mária lányával, Máriával.[8] Művei
Jegyzetek
|
Portal di Ensiklopedia Dunia