Komáromi kistérségA Komáromi kistérség kistérség Komárom-Esztergom megyében, központja: Komárom. Települései![]()
FekvéseA komáromi vár köré rendeződött a környék élete, mivel a város jelentős forgalmi és kereskedelmi csomóponttá válásával együtt járt, a környék feletti uralom is. A földrajzi és közlekedési előnnyel bíró Komárom már a honfoglalás óta központi szerepet töltött be a térség települései között. A trianoni békeszerződés az országhatár változása mellett a város határait is átrendezte. A komáromi kistérség a Közép-Dunántúli régióban, azon belül Komárom-Esztergom megyében fekszik. Nyugatról a Kisalföld, délről a Bakony, keletről a Pilis határolja. Északon a Duna, keleten és délen a tatai, oroszlányi és kisbéri kistérség, nyugaton Győr-Moson-Sopron megye a szomszédja. KözlekedésA fővárossal kiváló közúti és vasúti közlekedése van, Budapesttől 80-85 km-re fekszik, az egykori Bécset és Budapestet összekötő 1-es főút és az M1-es autópálya is keresztülhalad rajta. Komárom a vasúti- és közúti határátkelőknek köszönhetően a közlekedésben is központi szerepet játszik. Ennek és kikötőjének köszönhetően belföldi és nemzetközi áruforgalmi csomópont is. A kistérségben a vasúti hálózat kielégítő, a Győr – Budapest vonalon lévő települések közül Ács, Komárom (Szőny), Almásfüzitő-felső található a térségben. A korábban bezárt, Székesfehárvár–Komárom- és a Esztergom-Komárom vasútvonalon 2010. július 4-től visszaállították a személyszállítást. Foglalkoztatás, munkanélküliségA KSH 2009. IV. negyedévi munkaerő-felmérése szerint a foglalkoztatottak száma az egy évvel korábbihoz képest országosan 2,5%-kal (97,9 ezer fő) csökkent. A régiónkban ez az arány valamivel nagyobb volt, 7,2% környékén. Megyénkben a régió egészére jellemzőhöz hasonló arányban, 7,1%-kal (9,8 ezer fő) csökkent a foglalkoztatottak száma. Komárom-Esztergom megyén kívül egyetlen megyében sem érte el a 10%-ot az alkalmazásban állók számában mutatkozó csökkenés aránya, és 5%-nál nagyobb mértékű változás is csak négy megyében fordult elő. Megyénk foglalkoztatási helyzetének alakulására a feldolgozóipar, s azon belül is azok az ágazatok hatnak meghatározólag, melyeket a gazdasági válság leginkább sújtott. A megyében nyilvántartott álláskeresők száma 2010. március végén 17.636 főt ért el, ami 9,0%-kal (1.462 fő) haladta meg az év eleji szintet. Az idei első két hónapban a létszámuk növekedett kis mértékben, míg ez év márciusában 2008 júniusa óta először csökkent, méghozzá 2%-kal, de a megye fő munkaerőpiaci mutatói az egy évvel korábbiaknál továbbra is kedvezőtlenebbek maradtak. Az 1000 lakosra jutó regisztrált vállalkozások száma a régióban átlagosan 110 volt. Ez az arány a vizsgált kistérségben alatta volt, 91-110-zel átlag alattinak mondható. Azonban több olyan regisztrált vállalkozás is található itt, melyek többet foglalkoztatnak 250 főnél. Ilyen például a komáromi ipari park, ahol a Nokia is tevékenykedett. Az ipari parkban található vállalatok a gazdasági válság következtében több száz alkalmazottjukat bocsátották el. A munkahelyek megtartása érdekében állami támogatást is kaptak. A növekvő munkanélküliség ezeknek az elbocsátásoknak is köszönhető, hiszen a kistérség összes településéről járnak/jártak be ide dolgozni. A Komárom körzetébe tartozó álláskeresők száma három hónap alatt 7,7%-kal (168 fő), a becsült kistérségi ráta értéke 0,7 százalékponttal növekedett, így a márciusi hónapot ez a kirendeltség 2.346 fős nyilvántartott állománnyal és 10,8%-os relatív mutatóval zárta. A Komáromi Kirendeltséghez tartozó nyilvántartott álláskeresők létszáma 22,9%-kal (437 fő) nőtt: a 2009 márciusában mért 8,9% 2009 decemberében 10,1%-ra nőtt, idén márciusban pedig 10,8% volt. A munkanélküliség növekedése mégis visszafogottabb a tavalyihoz képest, amikor is a gazdasági válság kicsúcsosodott. Akkor 50%-kal ugrott meg a nyilvántartott álláskeresők száma. Idén „mindössze” két feldolgozóipari vállalat nyújtott be létszám-leépítési bejelentést, mely összesen 99 fő elbocsátást jelenti. A tárgynegyedév során összesen 7.030 fő kérte nyilvántartásba vételét, 11,8%-kal (939 fő) kevesebben, mint az előző év azonos időszakában. A teljes belépő forgalmon belül kizárólag a nem pályakezdőként nyilvántartásba vettek száma csökkent, tárgynegyedévi, 6.417 fős létszámuk 13,5%-kal (1.004 fő) volt alacsonyabb az előző évinél. A tárgynegyedévben összesen 2.275 állásajánlat érkezett be a megyei kirendeltségre, mely ugyan meghaladta a tavalyit, mégis jócskán elmarad a 2008-as adatoktól. Ezen állásajánlatok 84,1%-át fizikai munkakörben hirdették meg. BeruházásokJelenleg is folyó beruházás a Komáromot délről elkerülő út építése, az 1. és a 13. számú főút között. A projekt az ERFA társfinanszírozásával valósul meg, a támogatás aránya 100%, ebből 15% az Operatív Programon belüli hazai forrás, 85% pedig európai uniós támogatás. A támogatás összege bruttó 1.930.537.763 Ft. Uniós támogatásokA 2004-es európai uniós csatlakozástól, tehát 2004-től kezdve a térség számos pályázatot nyújtott be. Csak Komárom városa összesen 1.988.990.660 Ft-ra pályázott, melyből 1.616.123.984 Ft-ot meg is nyert. A pályázatok között vannak infrastrukturális fejlesztések – kerékpárutak építése, járdák felújítása, helyi közlekedés támogatása. Kórházi felújításokra, önkormányzati létszámleépítésre, munkaerő-alkalmazásra is találunk példákat. Jelenleg is folyik Komárom városában a Környezeti és Energetikai OP keretében a Feszty Árpád Iskola és a Csillag Óvoda energetikai korszerűsítése, a megnyert összeg több mint 92 millió forint, valamint a Napsugár Óvoda komplex fejlesztése, melyre a megnyert uniós összeg 86 millió forint. Az elnyert összegeket az Európai Regionális Fejlesztési Alap biztosítja. A komáromi kistérség részt vesz a Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Programban. Ez a program az Európai Unió támogatásával a magyar – szlovák határ-menti térség fejlesztését célozza. A térségből többen is sikerrel pályáztak különböző együttműködési – fejlesztési programokra. (Előbb a pályázat címe, utóbb pedig a pályázó neve)
Nagy sikerként lehet elkönyvelni Zatykó János dél-komáromi, és Bastrnák Tibor észak-komáromi polgármester közös sajtótájékoztatóján elhangzott bejelentést az új Duna híddal kapcsolatban. A sajtótájékoztatón bejelentették: a szlovák-magyar vegyes bizottság elfogadta a híd projektjét. Az új híd Észak-Komárom nyugati peremén épül fel. Az építkezésről szóló kétoldalú egyezményt a magyar félnek kell elkészítenie egy hónapon belül. A hídépítés 2014-ben indulhat el, költségvetése kevesebb, mint 67 millió euró. 40 millió eurót magyar, 27 millió eurót szlovák oldalon kell a munkálatokra fordítani. TurizmusA térségben számos turisztikai látványosság található, az idegenforgalomból származó bevételek is jelentős részét képezik a térség jövedelmének. A komáromi termálvíz gyógyító hatásáról ismert, évente több százezren keresik fel, nem csak a térségből, de a megyén innen és túl, a határ túlsó oldaláról is. A komáromi vár nagyon híres – az 1849-es ostrom történetét mindenki ismeri –, a magyar oldalon pedig a három erődből álló erődrendszer – főleg a monostori – szintén vonzza a látogatókat. A térség legnagyobb rendezvénye a Komáromi Napok rendezvénysorozat, mely minden év április végén kerül megrendezésre, szintén számos turistát csalogat a térségbe remek programjaival. Szőnyben több helyen tártak már fel római kori sírokat, épületeket. Legutóbb 2009-ben találtak egy szarkofágot – egy áruház építése során. A település Kr. u. első században a Brigetio nevet viselte és római légiók állomásoztak itt. Az Ácsi erdőben az 1848/49-es szabadságharc Komárom környéki csatáiban elesett magyar hősök 1870-ben állított emlékműve, a gyönyörű Duna part, a védett növényritkaság, a téltemető fogadja a látogatókat. Ácson található a Zichy-kastély – mely ma a Bartók Béla Művelődési ház és Könyvtár épülete, Kisigmándon a Ghyczy-kastély, Komáromban pedig a Gyürky-kastély – mely 1945 óta a Selye János kórháznak ad otthont. Almásfüzitőn – Szőnyhöz hasonlóan – római kori ásatások folynak, folytak. Bábolna az arborétumáról és állatparkjáról, valamint a lovardáról híres. Csémen a Csémi-hegyi forrás, Nagyigmándon az Igmándi Keserűvíz található. Mocsán a Csokonai körtefa, valamint a Magyar Hősi Emlékmű, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc sírkövei és a napóleoni csaták emlékköve lelhető fel. NevezetességeiA kistérség nevezetességei településenkénti felsorolásban: (Részletesebben a települési szócikkben van kifejtve.)
Irodalom
Külső hivatkozások
|
Portal di Ensiklopedia Dunia