Kolozsvár villamosvonal-hálózata
Kolozsvár villamosvonal-hálózata a romániai város villamosvonalainak összessége. A hálózat üzemeltetője az 1991-ben megalapított RATUC (2014-től CTP), amely 3 villamosvonalon (100, 101, 102) biztosítja a közlekedést. Az 1987-ben átadott villamosvonalak a Monostori lakónegyedet kötik össze a vasútállomással illetve a város északkeleti részén fekvő ipari negyeddel. TörténeteA kolozsvári villamoshálózat több mint egy évszázados múltra tekint vissza, ám az első vonal elindítása óta eltelt 120 évből mindössze 35-ben közlekedett. Először 1893-tól 1902-ig, majd 1987-től napjainkig. A gőzvasút![]() Kolozsvár első gőzvasútja, az „ájváj” Horovitz Sámuel vállalkozásaként, a város tömegközlekedését hivatott megoldani. Elsődleges feladata a vasútállomás és a belváros közötti kapcsolat megteremtése volt. 1889-ben kezdték el tervezni, amikor megépült az új Szamos-híd a Nagy utca (ma Horea) és a belváros között. Építését 1892 májusában kezdték el. A forgalom 1893-ban indult meg rajta. A hálózat három vonalból állt, amelyek teljes hossza 7,7 km volt. 1894-ben már 432 624 személyt szállított. 1902-ben a városi tanács a gőzvasút felszámolása mellett döntött, mert az sok balesetet okozott. Az újjáépítés1987-ben a város lakosságának gyors növekedése miatt szükséges volt egy új villamosvonal megnyitása. Az új vonal a régihez hasonló útvonalon járt. A Monostori negyedtől a Fő teret elkerülve a Baross téren (Piața Gării) keresztül egészen a Munka sugárútig közlekedett. A rendszerváltás után az 1991. január 1-jén alapított RATUC cég vette át a villamosvonalak üzemeltetését. Vonalak
FejlesztésekAz Európai Unió finanszírozásával felújították Kolozsvár villamosvonalait.[3] Az első szakasz már elkészült, a másodiknak a tervek szerint 2013 nyarára készült el. A teljes pályarekonstrukció 2015-ben készült el.Ezzel párhuzamosan a polgármesteri hivatal 2012 márciusában aláírta a szerződést a lengyel PESA céggel 12 villamos megrendelésére.[4] Az első szerelvény 2012 júniusában állt forgalomba.[5][6] A 33 méter hosszú, egyterű, helyenként magenta színű, alacsony padlós és légkondicionált PESA 120Nc típusú villamoson egyszerre 302 utas fér el. Végül azonban csak négy szerelvény érkezett meg, mert a város felbontotta a szerződést. 2021 októberében 24, Siemens-licensz alapján készülő Astra Imperio érkezett, európai uniós forrásokból.[7] Képek
Lásd mégJegyzetek
Fordítás
ForrásokTovábbi információk
|
Portal di Ensiklopedia Dunia