A Klemm Kl 35 a német Klemm Leichtflugzeugbau Gmbh által gyártott sport-, és kiképző repülőgép. Számos jellemzőjét elődtípusától, a Kl 25-től örökölte, ahhoz hasonlóan egymotoros, alsószárnyas kivitelű konstrukció. A fő különbséget a fordított kialakítású sirályszárny jelenti.
A típus 1935 októberében, a milánói nemzetközi légibemutatón mutatkozott be, és a gyártó hamarosan számos megrendelést kapott rá. A gép merev futóművel volt ellátva, a sárkány fából készült, textil borítással, a pilótafülke vásárló igényeinek megfelelően lehetett nyitott, vagy zárt. Az első változat 80 lóerős (60 kW) Hirth HM60R motorral készült, a későbbiekben erősebb, 105 lóerős (78 kW) hajtóművel szerelték fel.
Az ugyancsak 105 lóerős motorral ellátott Kl 35D változatot a német Luftwaffe rendelte meg kiképzési célokra. Ennek a változatnak a futóművére sítalpat, vagy úszótalpat lehetett felszerelni. Ez volt a legnagyobb példányszámban gyártott altípus.
A Kl 35 tervezése 1934-ben zajlott, Friedrich Fecher vezetésével és a német Légügyi Minisztérium támogatásával. A géptest vegyes építési móddal készült: a törzs acélból, a szárnyak fából, és csak kis mennyiségben használtak könnyű fém ötvözeteket, hogy a stratégiai nyersanyagok terén megtakarítást érjenek el.
Gyártása
A prototípusok próbái 1935 júniusában kezdődtek Rechlinben. Július 19-én azonban az egyik gép lezuhant, a két fős személyzet életét vesztette. A vizsgálat szerint a katasztrófát anyaghibából eredő szárnytörés okozta, az esemény jelentősen hátráltatta a tesztprogramot. A próbákat a másik prototípussal folytatták, az eljárás 1936 márciusában ért véget.
A sorozatgyártás 1936 nyarán indult be, azonban a Klemm kapacitásait részben a Focke-Wulf Fw 44-esek licenszgyártása kötötte le. Ezért a Légügyi Minisztérium részben kiszervezte a típus gyártását a GFW, azaz a Gerhard-Fieseler-Werke GmbH kasseli üzemébe. A GFW-nél 1938 és 1941 között 365 darab Klemm Kl 35-ös épült. 1940-től a csehországi Zlín repülőgépgyár is megkezdte a típus gyártását, amely 1942-ig folytatódott, ezalatt 329 darab készült. Az utolsó példányokat a Klemm készítette 1943-ban, ezek romániai és magyarországi exportra kerültek.
A Luftwaffe mellett a félkatonai replőszervezetek, a Német Légisportszövetség (Deutscher Luftsportverband, DLV), illetve annak jogutódja, a Nemzetiszocialista Repülőtestület (Nationalsozialistisches Fliegerkorps, NSFK) is nagy számban alkalmazta.
68 darab, egy példány I. Mihály román király személyes tulajdonában állt. Három gép az ARPA (Asociația Română pentru Propaganda Aviației) kötelékében repült.
1937-ben a Budapesti Sportegyesület (BSE) Repülő Szakosztálya két darab Kl 35B-t vásárolt Németországból.[4] 1940 áprilisában a MÁV Testvériség sportegyesület repülő szakosztálya részére érkezett egy Kl 35B, melyet a Klemm főpilótája, Karl Voy repült át Budaörsre.[5] A BSzKRt Sportrepülő Szakosztálya 1941 szeptemberében egy zárt kabinos Kl 35D-t vásárolt.[6] 1943. júniusában a Postás Sport Egyesület repülő szakosztálya két Kl 35D-t kapott, ezeket Karl Voy és Majoros János MALERT-pilóta hozták Magyarországra.[7]1945-ig legalább hét Kl 35 repült magyar lajstromjellel. A II. világháborúban a gépek megsemmisültek, illetve megrongálódtak, a roncsokból az 1940-es évek végén három repülőképes példányt sikerült összeépíteni, az egyiket az Előre Sportrepülő Egyesület műhelyében.[8] Ezek a gépek különféle neveket kaptak, az eredeti típusjelzést nem használták.[9] Az utolsó magyarországi Klemm 35-ös[10],a HA-KLI jelzésű, Pacsirta nevű gép, volt, amelyet 1953-ban kényszerleszállás után selejteztek.[11]
1941. augusztus 29-én HA-NAJ lajstromjelű Kl 35B Veresegyháza határában, motorhiba miatt kényszerleszállást hajtott végre. A pilóta Kőszegi László könnyebben megsérült, az utas, Dr. Kertész László, a Magyar Aero Szövetség titkára sértetlen maradt, a gép súlyosan megrongálódott. A repülésre a Balatoni Sporthét keretében megrendezett csillagtúra részeként került sor.[15]
1942. november 26-án a hollandiai Harderwijk felett a brit Királyi Légierő 268. századának Mustang Mk I vadászgépe lelőtt egy, a Luftdienst-Kommando Holland állományába tartozó német Kl 35-öst. A Klemm két fős személyzete hősi halált halt.[16]
1946. július 2-án a csehszlovák légierő C-1-es (Kl 35D) gépe Szepesbéla mellett fának ütközött, majd lezuhant. A repülőgépvezető túlélte a balesetet.[17]
1947. január 10-én a svéd légierő F 11 Nyköping alakulatának repterén egy Sk15A a leszállópálya megközelítése közben bal szárnyával egy világítóárbócnak ütközött és lezuhant. A két fős személyzet életét vesztette.[18]
1948. december 2-án egy Jönköping-ből felszálló, magántulajdonban lévő svéd Kl 35D két fővel a fedélzetén eltűnt a Balti-tenger felett.[19]
1950. február 21-én a svédországi Filipstad mellett egy magánkézben lévő sítalpas Kl 35D a Daglösen-tó jegére próbált leszállni. Eközben háztetőnek ütközött, és a városka utcájára zuhant. A becsapódás három embert megölt, a gép utasa szintén életét vesztette, a pilóta a becsapódás előtt kiugrott, így életben maradt.[20]
1953. május 24-én Békéscsabán a "Pacsirta" nevű, HA-KLI lajstromjelű Kl 35D Karsai Endre pilótával a motor kiszakadása miatt kényszerleszállt. A gépet selejtezték.[11]
1955. február 27-én a németországi Bonn-Hangelar repülőtéren lezuhant egy svájci lajstromozású Kl 35D. A géppel javítás utáni tesztrepülést hajtottak végre, a fedélzeten tartózkodó két személy életét vesztette.[21]
2016. július 6-án a svájci HB-UBK lajstromjelű Kl 35D motorhiba miatt kényszerleszállást kísérelt meg Nagy-Britanniában, Borehamwood mellett. Eközben a gép kis magasságon átesett és a földnek csapódva összetört. A fedélzeten tartózkodó két személy a saját lábán szállt ki a roncsból, de a pilótát később kórházba kellett szállítani.[22]
A 2016. július 6-án összetört HB-UBK
Fennmaradt példányok
Kl 35 a berlini Deutsches Technikmuseum kiállításában.
Napjainkra legalább huszonnégy darab Klemm Kl 35-ös maradt fenn, ezek egy kivétellel a svéd légierő szolgálatában álltak. A típusváltás után, az 1950-es évek elején a svédek a megmaradt Kl 35-ösöket értékesítették, így számos példány került magánkézbe. Ezek jó része a mai napig repülőképes állapotban van. A Luftwaffe által használt Kl 35-ösök közül egy darab maradt meg.
Múzeumi példányok Svédországban és Németországban láthatók.
Ez a szócikk részben vagy egészben a Klemm Kl 35 című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.