Kerli Kõiv
Kerli Kõiv, művésznevén Kerli (Elva, Tartu megye, Észtország, 1987. február 7.) észt pop-rock énekesnő. 2006-ban szerződött le a Island Def Jam Music Group kiadónál, majd 2008-ban adta ki első, Love Is Dead című albumát, mely 126. lett a Billboard 200-on és 2. a Heatseekers Albums listán.[1] A Walking on Air című kislemez 75. lett az European Hot 100-on,[2] továbbá a So You Think You Can Dance című amerikai televíziós műsorban is helyet kapott. 2010-ben az Almost Alice című filmzenei albumra két dal került fel az énekesnőtől: a Tea Party és a Tokio Hotel közreműködésével felvett Strange.[3] 2010. december 16-án ingyenes promóciós kislemezként jelent meg az Army of Love, majd 2011. április 12-én már megvásárolható változatban került kiadásra.[4][5] A szám 11 hetet töltött a Billboard Hot Dance Club Songs listán, 2011. május 7-én első helyezett lett.[6] 2012 februárjában forgatták a Zero Gravity című dal klipjét.[7][8] A kislemez március 20-án jelent meg,[9] a kisfilm másnap látott napvilágot.[10] A Zero Gravity a Hot Dance Club Songs hatodik helyezésig mászott.[11] Karrierje2002-05: Kezdetek2002-ben Kerli részt vett a Laulukarussell című tehetségkutató műsoron, ahol május 18-án a Bridge over Troubled Water című dallal nyert.[12] Ugyanebben az évben a Fizz Superstar versenyre is jelentkezett. A minimum korhatár 15 év volt, az énekesnő hazudott koráról, és nyert a tehetségkutatón.[13][14] Kerli hazájában, Észtországban nem örvendett nagy sikernek, ennek ellenére egy 2008-as interjúban kifejtette, nem neheztel hazájára. Az énekesnő egy új kiadót keresett, hiszen az Universal Sweden, melyhez előzőleg társult, csődbe jutott.[14] 16 évesen az énekesnő Stockholmba költözött, ahol jelentkezett a Melodifestivalenre 2003-ban, de még az elődöntőben kiesett.[15] A Svédországban töltött idő során rengeteg producerrel dolgozott, azonban rendkívül kevés pénze volt, egy elhagyatott házban élt.[15] 18 évesen az Egyesült Államokba költözött, ahol a Def Jam Music Group lemezkiadótól kapott lehetőséget 2006-ban.[16] 2006-09: Kerli EP és Love Is Dead![]() Kerli 2006-ban többek között David Maurice producerrel és szerzővel dolgozott, elsősorban önéletrajzi jellegű dalokon, melyeket egy 2007-ben megjelent középlemezen adott ki az énekesnő, illetve 2008-as Love Is Dead című albumán. A Love Is Dead című dal videóklipje 2008. február 29-én jelent meg, majd a Walking On Air kisfilmje május 20-án. 2009-ben az énekesnő az Õllesummer fellépője volt Tallinnban.[17] 2009. szeptember 10-én Kerli kiadója bemutatta az énekesnő iPhone alkalmazását,[18] és az első dal, a Saima a következő hónapban jelent meg.[19] The Creationist című kislemezét is újra kiadta, mely egy duett Cesare Cremonini olasz szerzővel.[20] Kerli az EBBA egyik nyertese lett a Love Is Dead sikerei miatt.[21] 2010-napjainkig: Tea Party, második album2010. március 2-án megjelent az Almost Alice, mely az Alice Csodaországban című film filmzenei albuma. Két dal található rajta, melyet Kerli adott elő: a Tea Party és a Strange, melyen a Tokio Hotel is közreműködött.[3] A Tea Party maxi kislemeze 2010. június 15-én jelent meg.[22] Feldolgozott egy dalt, a Nature Boy-t a Smallville című sorozat tizedik évadjára.[23] 2010. december 19-én Kerli előadta a Sa kuldseks jää című észt dalt hazájában.[24] Az énekesnő hozzátette, szívesen kiadná a dalt, hogy a helyi rádiók játszhassák.[25] Kerli új albumával kapcsolatban bejelentette, hogy egy új zenei stílust képvisel, mely a Bubble Goth elnevezést kapta. Hozzátette: „A Love Is Dead borús, sötét és zárkózott volt, ez az album vidámabb.” Továbbá igyekszik egy eddig nem hallott hangzást elérni. Kerli szerint az album nagyon erős.[26] Az Army of Love ingyenesen jelent meg Kerli weboldalán. 2011. április 12-én pedig kislemezként adták ki.[25] Videóklipjét Észtországban forgatták novemberben.[27][28] A kisfilm 2010. december 22-én jelent meg.[29] A felvétel első lett a Billboard Hot Dance Club Songs listán.[6] Az album egyetlen megerősített dala a Speed Limit, melynek albumos változata valamelyest a már megjelent demóra fog épülni.[30] and "Zero Gravity",[31] A demót 2011. szeptember 2-án mutatták be.[32] Az énekesnő a dalt már ez előtt is több alkalommal előadta.[33] A Skyscraper-t Toby Gad, Lindy Robbins, és Kerli szerezte az énekesnő második lemezére, viszont nem került fel rá. Helyette Demi Lovato amerikai énekesnő harmadik, Unbroken című lemezén kapott helyet.[34] Gad, Robbins és Kerli egy I Feel Immortal című dalt is szerzett, mely végül Tarja What Lies Beneath című albumára került.[35] 2012. március 20-án megjelent a Zero Gravity.[9] A kisfilmet január 25-én kezdték forgatni, és március 21-én jelent meg.[10] A kanadai Alon Isocianu rendezte a klipet.[7] Kerli később bejelentette, az Army of Love és a Zero Gravity is csak promóciós kislemezek.[36] 2012 májusában Kerli Facebook-on megerősítette, hogy albuma teljesen elkészült, az első kislemez várhatóan júniusban jelenik meg, a lemez nyár végétől lesz kapható.[37] 2012. június 1-jén és 2-án Kerli fellépett a Motor City Pride-on Detroitban. Június 9-én Bostonban énekelte el Walking on Air, Army of Love, Zero Gravity és eddig nem hallott, Let the Kids Unite című számát. 2019 február 22-én jelent meg az énekesnő második stúdióalbuma, ami a Shadow Works címet kapta. Az album 24. helyen végzett a Billboard Heatseekers Album kategóriában. DiszkográfiaStúdióalbumok
EP-kJegyzetek
Fordítás
|
Portal di Ensiklopedia Dunia