1 A profi egyesületekben játszott mérkőzések és gólok csak a bajnoki mérkőzések adatait tartalmazzák. 2 Utolsó elszámolt válogatott mérkőzés dátuma: 2017. január 29. * Mérkőzések (gólok száma)
A 194 centiméter magas és 90 kilogrammos, jobbátlövőként bevethető Kent Tønnesen Norvégiában, a Fjellhammer IL és a Haslum HK csapataiban kezdte pályafutását. A 2012-13 szezonban a svéd IK Sävehofhoz igazolt.[3] Egy idényt töltött Svédországban, majd a német bajnokságban szereplő HSG Wetzlar játékosa lett.[4] A 2014-15-ös bajnokságot már a Füchse Berlin mezét húzta magára. 2017 márciusában a Telekom Veszprém bejelentette, hogy a következő idénytől szerződtette a norvég válogatottal 2017-ben világbajnoki ezüstérmes norvég átlövőt.[5] 2018-ban Magyar Kupa-győztes lett. A 2021-2022-es idénytől a MOL-Pick Szeged játékosaként folytatta pályafutását.[6] 2022-ben magyar bajnok lett a szegediekkel, majd a 2023-as ezüstérem után a francia bajnok Paris Saint-Germain Handball játékosa lett.
A válogatottban
A norvég válogatottban 2010 decemberében mutatkozott be, szerepelt a 2017-es világbajnokságon, ahol ezüstérmet szerzett a csapattal. A 2019-es férfi kézilabda-világbajnokságról kéztörés miatt maradt le.[7][8]
Statisztikája a német Bundesligában
Szezon
Klub
Bajnokság
Mérkőzés
Gól
Hétméteresből lőtt gól
Akciógól
2013-14
HSG Wetzlar
Bundesliga
34
138
22
116
2014-15
HSG Wetzlar
Bundesliga
28
136
8
128
2015-16
Füchse Berlin
Bundesliga
30
60
0
60
2016-17
Füchse Berlin
Bundesliga
23
58
0
58
2013–2017
Összesen
Bundesliga
115
392
30
362
Galéria
Jegyzetek
↑Kent Robin Tønnesen. eurohandball.com. [2015. július 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. január 12.)