Keller (Washington)
Keller az Amerikai Egyesült Államok északnyugati részén, Washington állam Ferry megyéjében elhelyezkedő statisztikai település. A 2010. évi népszámlálási adatok alapján 234 lakosa van. TörténetAz eredetileg „Isten megyéjében”, a Sanpoil folyó völgyében elhelyezkedő települést 1898-ban alapította Baby Ray Peone halász. A helységben egykor 3500-an éltek, és baseballcsapata, valamint vörös lámpás negyede is volt. 1941-től kezdődően Kellert többször elköltöztették, mivel a Grand Coulee-gát építése során a víz többször elárasztotta a települést.[3] A költözések miatt a népességszám jelentősen csökkent. A Tolman-hegyi bánya2004 és 2006 között a település a figyelem középpontjába került, miután az indián törzsek a közeli Tolman-hegyen külszíni molibdénbányát kívántak létesíteni.[4] A tanulmányok alapján a bányában urán és mérgező por is található, amely szeles időben akár 320 kilométeres távolságban is kihatással lehet az állam mezőgazdaságára, továbbá az érceket savval termelték volna ki, amely a Columbia folyó közelsége miatt katasztrofális eredményekhez vezetne. Más csoportok az indiánok és a hegy közti spirituális kapcsolattal érveltek (a Tolman elnevezés a „tulameen” kifejezésből származik, jelentése „piros festék”), mivel a legendák helyszíne a Tolman-hegy.[4] A bányanyitást pártoló csoport csak a pénzbeli hasznot tartotta szem előtt;[5] miután a projektet szavazásra bocsájtották, az incheliumi körzetet kivéve mindenhol ellenezték azt.[6] Éghajlat
NépességA 2010-es népszámláláskor 234 lakója, 87 háztartása és 60 családja volt. A népsűrűség 9,5 fő/km2. A lakóegységek száma 98, sűrűségük 4 db/km2. A lakosok 9,4%-a fehér, 78,2%-a indián, 0,4%-a ázsiai, 0,4%-a egyéb, 11,5%-a pedig kettő vagy több etnikumú. A spanyol vagy latino származásúak aránya 5,1% (4,7% mexikói, 0,4% egyéb spanyol vagy latino származású.) A háztartások 37,9%-ában élt 18 évnél fiatalabb. 24,1% házas, 31% egyedülálló nő, 13,8% egyedülálló férfi, 31% pedig nem család. 18,4% egyedül élt; 5,7%-uk 65 éves vagy idősebb. Egy háztartásban átlagosan 2,69 személy élt; a családok átlagmérete 3,02 fő. A medián életkor 33,5 év volt. Lakóinak 28,6%-a 18 évesnél fiatalabb, 10,3% 18 és 24 év közötti, 22,7%-uk 25 és 44 év közötti, 26,1%-uk 45 és 64 év közötti, 9,8%-uk pedig 65 éves vagy idősebb. A lakosok 52,6%-a férfi, 47,4%-a pedig nő.[8] Jegyzetek
FordításEz a szócikk részben vagy egészben a Keller, Washington című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként. További információk
|
Portal di Ensiklopedia Dunia