|
Katus László
Katus László (Kalocsa, 1927. július 13.[4] – Budapest, 2015. január 26.) történész. Felesége Hegyi Dolores (1934) klasszika-filológus, ókortörténész. ÉletútjaCsaládja, tanulmányaiÉdesapja nyomdász volt, édesanyja iparoscsaládból származott. A család 1928 elejétől Budapesten élt. A VIII.kerületi tisztviselőtelepi Széchenyi István Gimnáziumban érettségizett. Felsőfokú tanulmányait az ELTE Bölcsészettudományi Karának magyar–történelem szakán folytatta 1945-től 1950-ig.[4] Deér József, Váczy Péter és Hajnal István voltak legfontosabb mesterei. Diákéveiben a Barankovics István-féle Demokrata Néppárt tagja volt. Pályafutása1950 és 1952 között a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete Nemzetiségi Munkaközösségének külső munkatársa volt, később rövid ideig a Budapest XIX. kerületi Petőfi Sándor utcai Általános Iskolában tanított. 1953–1954-ben az Országos Széchényi Könyvtár tudományos munkatársaként, utóbb főmunkatársaként dolgozott, majd az intézmény megbízásából 1957-ig a gyöngyösi ferences könyvtár leltárazásával és katalogizálásával foglalkozott. 1957-től 1990-ig az MTA Történettudományi Intézetének munkatársa,[4] az Egyetemes Történelmi Osztály osztályvezető-helyettese volt. 1990 és 1995 között a pécsi egyetem Középkori és Kora Újkori Történeti Tanszékének tanszékvezető docense.[4] 1992-ben megalapította és 1997-ig igazgatta a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történettudományi Intézetét. A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán is oktatott 2002 és 2007 között.[4] 2003 óta az MTA Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa.[4] Munkássága„Talán épp azért nem váltam igazán professzionista történésszé, mert a történelemből végső soron minden érdekelt. Nem szeretek hosszabb ideig egy témánál vagy időszaknál lehorgonyozni, mert megöl a kíváncsiság, hogy mi történt más korszakokban és a történeti élet más területein. [...] A részletet mindig igyekeztem az egész történeti folyamat, a sokszólamú, globális történelem perspektívájából szemlélni, abba beállítani.”
Katus László értékelése pályájáról[5] Egyetemistaként sokáig középkorásznak készült, a nemzeti tudat középkori előzményeit vizsgálta. Ember Győző tanácsára tanulmányt írt az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hadiiparáról. Elsősorban a Kárpát-medence nemzetiségeivel, a horvát nemzeti mozgalmak történetével, 18–19. századi gazdaság- és társadalomtörténettel, történeti demográfiával, statisztikával és kartográfiával foglalkozik. Kandidátusi értekezését a horvát kérdés 1849 és 1903 közötti történetének szentelte. Ő írta a tízkötetes Magyarország-történet újkori köteteinek nemzetiség-, gazdaság- és népesedéstörténeti, a Magyar kódex című sorozat újkori nemzetiség- és egyháztörténeti, valamint a Romsics Ignác által szerkesztett egykötetes országtörténet 1711 és 1918 közötti fejezeteit. Életrajzi tanulmányokban elevenítette fel többek között Eötvös József, Baross Gábor, Trefort Ágoston és Wekerle Sándor emlékezetét. Historiográfiai munkáiban az Annales körének történetírását, Fernand Braudel és Henri Pirenne tevékenységét tárgyalta. Jelentősek a kereszténység és a magyar egyház történetével foglalkozó tanulmányai is. A Rubicon és a Mérleg című folyóiratok rendszeres szerzője. Intézményi tagságai, elismeréseiAz MTA Történettudományi Bizottsága, a Magyar–Francia Történész Vegyesbizottság és a Századok szerkesztőbizottságának tagja. 1973-ban Akadémiai Díjat kapott. 1993-ban Ránki György-, 2004-ben Pázmány Péter-díjban részesült. 2001-ben Kispest díszpolgárává választották. Hetvenedik születésnapja alkalmából a Híd a századok felett című ünnepi kötettel köszöntötték. Válogatott tanulmányait és a vele készült – először a Századvég című folyóiratban publikált – életút-interjú rövidített változatát 2008-ban adták ki Pécsett. Főbb műveiMonográfiák, tanulmánykötetek
Szerkesztett kötetek
Díjai, elismerései
Jegyzetek
Források
További információk
|
||||||||||||||||||||||||
.jpg)
Portal di Ensiklopedia Dunia
