Kara Győző
Kara Győző (Bonyhád, 1860. november 25. – Arad, 1942. június 26.) magyar irodalmár és történész, tankönyvíró, műfordító. Nevelt fia Magyari Bertalan fül-orr-gégész szakorvos. ÉletútjaA szabadkai főgimnáziumban érettségizett (1880), a Budapesti Egyetemen szerzett történelem–latin szakos diplomát (1885). Tanári pályáján 1891-ben került az aradi főgimnáziumba, ahol nyugdíjazásáig (1936) tanított. Ő rendezte az iskola Orczy–Vásárhelyi könyvtárát, nyugdíjas korában pedig a Kultúrpalota Csányi-levéltárát. Tagja volt a Kölcsey Egyesületnek, felolvasásait az egyesület évkönyvei őrzik. Forrás- és dokumentumközléseken, szótár- és tankönyvszerkesztésen, kortörténeti táblákon kívül szívesen foglalkozott helytörténettel, így feldolgozta az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején Aradon szerepet játszott Fábián Gábor műfordítói tevékenységét és Csiky Gergely tanulókorát. Az 1899-es évfordulón irányult figyelme az aradi vértanúkra, gyűjteni kezdte a rájuk vonatkozó – mindmáig kéziratban maradt – adatokat. Részt vett a vesztőhelyen végzett 1913-as régészeti ásatásokon, majd 1932–33-ban ő vezette a kivégzés helyén maradt öt vértanú földi maradványainak feltárását. A helybeli lapok állandó munkatársa tárcacikkekkel és versfordításokkal németből, románból. Figyelmet érdemelnek az Aradi Hírlap, Aradi Közlöny és a Nagyváradi Napló hasábjain 1923-ban megjelent Eminescu-tolmácsolásai. Művei
Másokkal szerkesztett műve:
Irodalom
JegyzetekForrások
|
Portal di Ensiklopedia Dunia