Kanizsai Pálfi János
Kanizsai Pálfi János, névvariáns: Paulides (Nagykanizsa, 1584 körül[1][2] – Pápa, 1641. április 9.) költő, és a Dunántúli református egyházkerület püspöke 1629-től haláláig. ÉleteTanult Komáromban, onnan 1608-ban Samarjára ment rektornak. 1609-ben beiratkozott a heidelbergi egyetemre, itt diáktársa volt többek között Pécseli Király Imre és Samarjai Máté János is. (Más forrás szerint a marburgi egyetemen tanult.)[2] A következő évben visszatért Samarjára előző állásába. 1611-ben komáromi tanár, 1612-ben pápai lelkész lett és 1614-ben esperes. 1626-ban Németújvárra távozott lelkésznek, ahol szintén volt esperes is. 1629 márciusában. a dunántúli egyházkerület a körmendi zsinaton püspökének választotta. Amikor gróf Batthyány Ádám 1633-ban áttért a katolikus hitre, a birtokát képező Németújvárról elűzte őt, ekkor a kis-komáromi lelkészi állást foglalta el. Elsőként ő szervezett presbitériumot hazánkban, Pápán, 1615-ben. 1630-ban az ugyanott tartott zsinattal egész kerületére nézve kötelezőnek mondatta ki presbitériumok felállítását. Mint énekszerző is jelentős lehetett, erre utal két fennmaradt éneke. Munkái
Üdvözlő verset írt: Bakai Gergely, Theses theologicae de ecclesia (Heidelberg, 1617) című munkájába. Források
Jegyzetek
|
Portal di Ensiklopedia Dunia