Körmöczi Emil
Körmöczi Emil, születési és 1893-ig használt nevén Goldhammer Manó,[4] névváltozata: Körmöczy Emil (Kecskemét, 1868. november 14.[5] – Budapest, 1949. december 19.) orvos, belgyógyász, igazgató főorvos, egészségügyi főtanácsos, Körmöczi Zoltán (1876–1958) fogorvos, lapszerkesztő bátyja. ÉletpályájaGoldhammer Mór (1824–1918) és Stern Jozefa harmadik gyermekeként született zsidó családban. Hét testvére volt. Középiskolai tanulmányait a Ciszterci Rend Székesfehérvári Katolikus Főgimnáziumában végezte (1879–1887), majd a Budapesti Tudományegyetem Orvostudományi Karának hallgatója lett, ahol 1893. január 14-én orvosdoktorrá avatták.[6] Első páciensei között volt saját apja, aki 1893. január 13-án Jánosházán a vasúti kocsiból kilépve megcsúszott és esésekor súlyosan megsérült.[7] Félévig az egyetemi Gyógyszertani Intézeténél volt gyakornok, majd másfél évig külföldi tanulmányúton vett részt, ahol főleg a hematológiát tanulmányozta. Hazatérése után 1910-ig a Szent István Kórházban segéd- és alorvos, majd engedményes rendelőorvos volt. 1910-ben mint főorvos a Charité Poliklinika II. sz. Belgyógyászati Osztályára került. Az első világháború idején a Boráros téri Betegnyugvó-Állomáson és Kisegítő-kórházban teljesített szolgálatot. 1915 májusában a Vörös Kereszt-Egylet főorvosává nevezték ki.[8] 1918-ban a Charité Poliklinika igazgató-főorvosának választották. 1898-ban lépett be a Budapesti Önkéntes Mentőegyesület (BÖME) tagjainak sorába; kezdetben úgynevezett bennlakó, laktanyás mentőnek hívták, majd ellenőrző orvos, s előléptetése után főorvos lett. Országszerte előadásokat és tanfolyamokat tartott. A BÖME 1922. augusztus 29-i közgyűlésén első főorvossá léptették elő.[9] Hamarosan pedig igazgató-helyettesi tisztséget nyert. 1925-től ő töltötte be az igazgató főorvosi állást.[10] Szolgálatai elismeréséül elnyerte a Mentő Egyesület bronz-, ezüst-, és aranyérmét. 1927 áprilisában a Mentőegyesület és a Charité Poliklinika fejlesztése körül végzett elévülhetetlen érdemeiért megkapta az egészségügyi főtanácsosi címet. 1931 áprilisi közgyűlésén a Pesti Izraelita Hitközség képviselőtestületének tagjává választották.[11] 1938 novemberében saját kérelmére nyugalomba vonult. A német megszállás előtt két nappal, 1944. március 17-én bejelentette áttérési szándékát a református egyháznál, s 1944. május 11-én kikeresztelkedett a református vallásra. A háborút követően a József körút 28. szám alatt és lakásán, a XI. kerületi Mányoki utca 5-ben újból megkezdte belgyógyászati rendelését. 1946 és 1949 között a Deák Ferenc szabadkőműves páholy tagja volt.[12] Halálát tüdőgyulladás, szívizomelfajulás okozta. A Mentők Lapja című szaklap felelős szerkesztője és kiadója volt. Részt vett a Gutenberg nagy lexikon és az Uj Idők lexikona szerkesztési munkálataiban. Felesége Császár Ilona Mária volt, Császár Sándor és Göbölös Erzsébet lánya, akivel 1941. augusztus 19-én Budapesten kötött házasságot.[13] Művei
Díjai, elismerései
Jegyzetek
Források
További információk
|
Portal di Ensiklopedia Dunia