|
Kígyós Sándor (szobrász)
Kigyós Sándor (Debrecen, 1943. július 7. – Pécsvárad, 1984. október 30.) magyar szobrászművész, népművelő és tanár. Egyszerre alkotóként és népművelőként foglalkozott a művészettel. ÉletpályájaGyermekéveit Hajdúszoboszlón töltötte. Tősgyökeres szoboszlói családból származott. Édesapja Kigyós Sándor tanító, majd megyei oktatási-művelődési osztályvezető. Édesanyja Tóth Imre tanító leánya, Ilona. Édesanyja korai halála miatt (1949) apai nagyanyja segített a háztartás vezetésében, és gondozta az árván maradt gyerekeket. 1954-ben apja Debrecenben kapott állást, s attól kezdve ott élt tanulmányai befejezéséig. Középiskolai tanulmányait a debreceni Vegyipari Technikumban kezdte. Ezzel párhuzamosan beiratkozott a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakiskola klarinét szakára. Ezt követően végezte a tanítóképző népművelés-könyvtár szakát. Végül a Kossuth Lajos Tudományegyetemen magyar nyelv és irodalom szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett. TanulmányaiTanulmányúton járt Csehszlovákiában, Lengyelországban, Romániában, Finnországban és Olaszországban. Rómában Amerigo Tot-tól tanulta meg a viaszvesztéses öntést. 1970-től négy évig volt tagja a villányi szobrász szimpóziumnak. Oktatói pályafutása1976-tól óraadó tanárként esztétikát tanított a pécsi Tanárképző Főiskolán, majd a Janus Pannonius Tudományegyetemen. A szobrászat elméleti oldalával is foglalkozott. Az 1970-es évek elejétől előadásokat tartott a Pécsi Műhely szabadiskolájában (A plasztika alapvető elemei, 1971). A szobrászat mesterségéről – a fafaragásról címmel a Corvina Könyvkiadónak írt munkája kéziratban maradt. Az MTV Műhelytitkok című adásának forgatókönyvírója és műsorvezetőjeként is közreműködött. MunkásságaA 60-as évekbenMunkássága korai szakaszában a természeti körülmények között alakuló anyag formavilágának megőrzésére törekedett. Visszafogott szobrászi módszerét ebben az időszakban elsősorban nem a komponálás, hanem az anyagokban rejlő belső erő érvényesítése jellemezte (Éneklő, 1967; Madár, 1968). Későbbi művein a természetből származó organikus, és a társadalom absztrakt formákkal leírható rendszerének kölcsönhatása foglalkoztatta, amit elméleti munkáiban is megfogalmazott. A 70-es években1970-es évekbeli plasztikáin az elemi formák (a gömb, a hasáb) egymásra hatása, valamint a külső, szobrászi beavatkozásból létrejövő "konfliktushelyzet" kapott hangsúlyt. (Hasáb és gömb, 1971–1972). A szobrászat lényegét az anyagból ható erő és a formáló szándék küzdelmében látta, de nem hagyta figyelmen kívül a kiszámíthatatlanul beavatkozó, pusztító erőket sem (Belövés, 1975). A 70-es évek második felétől készültek hajlított plasztikái, (Hajlítás, 1974; Terhelés csoport, 1977; Összehajlás/Bending III.; A két hang, 1978) melyekben a nonfiguráció eszközeivel alapvető társadalmi és egzisztenciális problémákat érzékeltetett. Tipikus emberi szituációk, történetek – a gyengeségből fakadó hajlíthatóság, a kényszerű meghajlás és a terhek viselése – jelentek meg a főként kőből faragott műveken. A 80-as évekbenAz 1970-es évek végén, 1980-as évek elején azonban egyre inkább eltűntek a narratív elemek, és a hajlított formák önálló plasztikai értékei érvényesültek. A köztéri szobrászat új kihívásai, a lakótelepi környezethez a hagyományos anyagoknál jobban alkalmazkodó beton, alumínium technológiai lehetőségei izgatták. A monoton vizuális látványban üdítően ható, felszabadultan tekeredő formákkal a dinamikus lét lehetőségeire ébreszti rá nézőit (Betonszalag/Kempeli, 1978; Balett, 1978; Térplasztika, 1984). Egyéni kiállítások
Állandó kiállításaÁllandó kiállítása Pécsváradon látható, a várban.[1] Válogatott csoportos kiállítások
Művek közgyűjteményekben
Köztéri művei
Kigyós Sándor-díjHalála után a róla elnevezett díjat 1988-ban alapították meg szobrász, zenész és népművelő barátai.[2] Jegyzetek
Források
További információk
|
||||||||||||||
Portal di Ensiklopedia Dunia
