|
Jurij Nyikolajevics Ozerov
Jurij Nyikolajevics Ozerov (oroszul: Юрий Николаевич Озеров) (Moszkva, 1921. január 26. – Moszkva, 2001. október 16.), szovjet–orosz katonatiszt, Lenin-renddel kétszeresen kitüntetett filmrendező, forgatókönyvíró, dokumentumfilmes, nagyszabású történelmi, háborús filmeposzok és nemzetközi sporteseményekről szóló dokumentatív filmek készítője, számos állami díj kitüntetettje. Magyarországon legismertebb műve a nagy honvédő háborúról szóló, Felszabadítás című ötrészes mozifilm-sorozat. ÉleteSzármazásaJurij Ozerov 1921-ben született Moszkvában. Apja id. Nyikolaj Nyikolajevics Ozerov (1887–1953) operaénekes volt, Nyikolaj Sztyepanovics Ozerov ortodox pap fia. 1937-ben megkapta az Oroszországi Szovjet Szövetségi Szocialista Köztársaság (OSzSzSzSzK) érdemes művésze kitüntetést.[8][9] Anyja Nagyezsda Ivanovna Szaharova (1897–1980) volt, Ivan Szergejevics Szaharov vasúttársasági orvosnak és Alekszandra Nyikolajevna Levickajának leánya volt, a nagyszülők a Moszkva melletti Zagorjanszkij település első alapító lakói közé tartoztak.[9] Jurij egyik dédapja, anyai nagyanyjának édesapja Nyikolaj Pavlovics Levickij volt, a kiterjedt lengyel–orosz Levickij (Lewicki) arisztokrata családból, valóságos állami tanácsos,[10] pénzügyi kamarai elnök, Mihail Lermontov (1814–1841) költő jóbarátja. A Rjazanyi kormányzóságban, Szpasz-Utyesenyije községben templomot építtetett, itt szolgált papként Nyikolaj Sztyepanovics Ozerov, Jurij Ozerov apai nagyapja.[9][11] Egyik apai ükapja Mihail Alekszandrovics Vinogradov (1809–1888) volt, egyházi zeneszerző, az ortodox egyház szenior papja (protohiereus).[8] Jurij testvéröccse, Nyikolaj Ozerov (1922–1997) teniszjátékos, a Szovjetunió 24-szeres teniszbajnoka, sportkommentátor. 1973-ban megkapta az OSzSzSzK érdemes művésze kitüntetést. PályájaA középiskola után, 1939 szeptemberében a Lunacsarszkij Állami Színművészeti Intézetben kezdett tanulni, de néhány hét múlva, a lengyelországi hadjárat idején katonai behívót kapott. Katonai megfigyelőnek és jelzőnek képezték ki. 1941-ben, a Barbarossa hadművelet megindulásakor alhadnagyi rangot viselt. 1944-re elvégezte a moszkvai Frunze Katonai Akadémiát. Őrnagyi rangban, zászlóaljparancsnoki beosztásban katonáival, a 3. belorusz front kötelékében részt vett a Lengyelország és Ukrajna elfoglalásával járó hadjáratokban, részt vett Königsberg ostromában (1945 április 6–9.), majd Berlin ostromában (április 16. – május 8.)[12] Egy 2001-es interjúban elmondta, hogy a berlini harc mély benyomást tett rá, és megfogadta: ha túléli a háborút, elbeszéli „a háborút megvívó Nagy Hadsereg történetét.”[13] A német kapituláció után a megszállt Berlinben teljesített szolgálatot. 1945 októberében hazabocsátották. Leszerelése után folytatta és befejezte tanulmányait a Lunacsarszkij Intézetben. 1947–1951 között a moszkvai Geraszimov Filmművészeti Intézetben, köznapi nevén „VGIK Filmfőiskolán” tanult filmrendezői szakon. Évfolyamtársai közül többen is a háború utáni szovjet filmművészet jelentős rendezői és forgatókönyv-írói lettek (Aleksandr Alov, Marlen Hucijev, Szergej Paradzsanov és mások). 1947-ben belépett a Kommunista Pártba. Tanulmányai mellett 1949-től a Moszfilm Stúdió segédrendezőjeként kezdett dolgozni. 1950-ben, még hallgatóként készítette első vizsgafilmjét, mely Alekszandr Puskin életéről szólt. 1951-ben lediplomázott.[14] Első önálló dokumentumfilmjével, a V Nyikitszkom botanyicseszkom szadu (magyarul: „A nyikitai botanikuskertben”) című alkotással 1953-ban debütált. A filmet a Krímben forgatta, Európa legrégebbi, 1812-es alapítású botanikus kertjéről, amelyet 1824-es igazgatójáról, Nicolai Anders von Hartwiss (1793-1860) litván botanikusról neveztek el. 1953-ban Szergej Gurov társrendezővel készítette a Bátrak arénája filmet a Szovjetunió ifjú cirkuszművészeiről, amelyben Oleg Popov is szerepelt. 1954-ben a moszkvai Moszkvai Nagyszínház gálakoncertjétől készített dokumentumfilmet.[15] 1955-ben elkészítette első játékfilmjét, A fiút, egy fiatalkorú bűnelkövető életéről. 1957-ben Kocsubej címmel történelmi filmet forgatott Ivan Kocsubej kozák parancsnokról, az orosz polgárháború kivégzett hőséről. Ugyanebben az évben egy nemzetközi albán–román–szovjet koprodukció, a Furtuna társrendezője volt, a második világháború albániai ellenállóiról, Naim Frashëri albán színész főszereplésével. 1962-ben csehszlovák–szovjet koprodukcióban Jaroslav Hašek életéről készített filmet, A prágai tréfacsináló címmel, Josef Abrhám főszereplésével.[15] Filmes munkája mellett Ozerov őrnagyi rangban aktív tagja volt a KGB VII. ügyosztályának, amely a titkos megfigyelésekért volt felelős. Technikai tisztként személyesen közreműködött Oleg Penykovszkij KGB-ezredes lakásának lehallgatásában, aki a brit és amerikai titkosszolgálatoknak információkat árult el a szovjet stratégiai rakétarendszerek hadrendjéről. Penykovszkijt 1963-ban halálra ítélték és kivégezték.[16] 1965-ben Ozerovot kitüntették az „Oroszországi Szovjet Szövetségi Szocialista Köztársaság (OSzSzSzK) Érdemes Művésze” címmel. Az 1960-as évek második felében megbízást kapott, hogy készítsen nagyszabású háborús filmeposzt a második világháború keleti frontjának eseményeiről, a szovjet hivatalos narratívát követve, kiemelve a szovjet hadsereg háborús szerepét. A rendezéssel a frontokat megjárt Ozerovot bízták meg, aki személyesen is sérelmezte, hogy a korabeli monumentális brit-amerikai háborús filmek – így az 1962-es A leghosszabb nap is – mellőzték vagy lekicsinyelték a Szovjetunió háborús erőfeszítéseit. [17] Ozerov (társszerzőként) megírta a Felszabadítás című ötrészes filmeposz forgatókönyvét. A forgatás négy éven át zajlott (1967–1971 között), a politikai vezetés ellenőrzése mellett. A nevesített szerepeket szovjet, lengyel, NDK-s, olasz és román színészek játszották. A csatajelenetekben 150 harckocsi és több ezer szovjet katona vett részt. A film készítéséért Ozerov 1971-ben megkapta a Lenin-rendet és a NDK Népek Barátsága Csillagát, és 1972-ben a Tbiliszi Össz-szövetségi Filmfesztivál Nagydíját.[12] 1972-ben a Bavaria Stúdiók és a Wolper Productions nyolcrészes dokumentumfilmet készített a müncheni olimpiáról, nyolc különböző nemzetiségű és stílusú filmrendezővel. Az első részt („A kezdetek”) Ozerov rendezte. A többi hét részt Milos Forman, Icsikava Kon, Claude Lelouch, Arthur Penn, Michael Pfleghar, John Schlesinger és Mai Zetterling.[18] Az egyéni látásmódokat tükröző filmet a mainstream kritikusok lehúzták, mert a rendezők a hangsúlyt a sporteseményekre és nem a terrorcselekményre helyezték. 1973-ban Orlov filmjét a legjobb dokumentumfilmnek járó Golden Globe-díjra jelölték. 1974-ben megkapta az OSzSzSzK érdemes művésze kitüntetést.[14] 1977-ben politikai megrendelésre tíz óra össz-hosszúságú tévésorozatot forgatott A szabadság katonái címmel, amelyből egy rövidebb, kb. háromórás mozifilm-változat is készült. A film kapcsolódik a Felszabadulás sorozat filmjeihez. A második világháború keleti frontjának kulcsfontosságú fordulatait mutatja be, középpontba állítva a későbbi Varsói Szerződés kommunista állami vezetőinek (köztük Leonyid Brezsnyevnek) a világháborúban nyújtott valódi vagy költött érdemeit. Ozerov még abban az évben megkapta a Szovjet Nép érdemes művésze címet.[15] Őt delegálták az 1977-es cannes-i filmfesztivál zsürijébe[19] és az 1977-es Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivál zsürijébe is.[20] 1979-ben a moszkvai olimpia agit-prop vezetőjévé nevezték ki. Több dokumentumfilmet rendezett az olimpiáról és a sport ügyéről (A sport balladája, Búcsú az Olimpiától, Az Olimpia ünnepe, és Ó, Sport – te vagy a világ). Teljesítményéért 1981-ben kitüntették a Szovjetunió Állami díjával.[14] 1985-ben megrendezte A moszkvai csata című világháborús filmeposzt, melyet a győzelem napján, a háború befejezésének 40. évfordulóján mutattak be. A film elnyerte az 1986-os Össz-szövetségi Filmfesztivál Nagydíját.[15] 1989-ben megrendezte a Sztálingrád című háborús játékfilmet. A gazdasági válság és az emiatt elapadó állami források miatt a Warner Brothershez fordult támogatásért. Ozerovnak a pénzért cserébe tűrnie kellett, hogy amerikai színész legyen a főszereplő. Vaszilij Csujkov altábornagyot, Sztálingrád védőinek parancsnokát Powers Boothe alakította.[12] A Szovjetunió széthullása után Ozerov kiemelt státusza megszűnt. 1993-ban (a Sztálingrád-film részleteinek felhasználásával) megcsinálta az Angeli szmertyi (A halál angyalai) című filmet két mesterlövész párharcáról a sztálingrádi csata idején. Az újonnan felvett jeleneteket egy lebombázott szíriai városban vette fel. Két utolsó alkotása már csak válogatás volt korábbi filmjeinek anyagaiból: 1994-ben a Tragegyija veka (Az évszázad tragédiája) című tévésorozatban korábbi második világháborús filmjeit vágta újra, 1995-ben a Velikij polkovogyec Georgij Zsukov (A nagy hadvezér) című filmje az addigi Ozerov-filmek Georgij Zsukov marsallt mutató jeleneteinek összefűzése, akit minden filmben Mihail Uljanov alakított. 2001-ben Ozerov még megkapta Oroszország Elnökének díját az orosz nemzeti filmművészet érdekében kifejtett életművéért, de röviddel ezután elhunyt.[14] Magánélete Első házasságát még a háború alatt, fiatal katonaként kötötte Raisza Alekszandrovna Szuhomlinával (1921–2005), egy frontkórház ápolónővérével, radiológus asszisztenssel, Vlagyimir Szuhomlin (1900–1970) tábornok leányával. 1945-ben egy fiuk született, Vlagyimir. Később a szülők elváltak, a gyermeket anyai nagyapja, Szuhomlin altábornagy fogadta örökbe. Ozerov első fia ifj. Vlagyimir Szuhomlin néven később számítógéptudós, akadémikus lett.[14] Ozerov második felesége Diljara Kerimovna Ozerova (*1931) festőművész, a Moszfilm jelmeztervezője lett. 1958-ban egy közös gyermekük született, Jurij Ozerov második fia, Nyikolaj Jurjevics Ozerov.[8] Jurij Ozerov 2001. október 15-én hunyt el Moszkvában. A moszkva-lefortovói Vvegyenszkoje-temetőben nyugszik, 1997-ben elhunyt öccse, Nyikolaj Ozerov (1922—1997) mellett. Filmjei
Jegyzetek
További információk
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Portal di Ensiklopedia Dunia
