Juhász-Nagy Pál
Juhász-Nagy Pál (Debrecen, 1935. január 29. – Budapest, 1993. április 5.) Széchenyi-díjas biológus, ökológus, a Magyar Tudományos Akadémia tagja (levelező 1990). A 20. századi magyar ökológia egyik legnagyobb alakja, a szupraindividuális biológia elméleti alapjainak megteremtője, az operatív ökológia szükségességének felismerője. Jelentős eredményeket ért el a matematikai modelleknek és értelmezéseiknek az ökológiába való bevezetésében, a magyar ökológiai terminológia kidolgozásában és egységesítésében. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) biológia–kémia szakán végzett 1957-ben. Előbb szülővárosában, Debrecenben a Kossuth Lajos Tudományegyetemen tanított, majd az ELTE Növényrendszertani és Ökológiai Tanszékének tanára lett. Igazi reneszánsz ember volt: szakterületén kívül az emberi tudás számos más szférájában is otthonosan mozgott. Barátai és tanítványai mind a mai napig már-már legendaszerű történeteket mesélnek arról, hogy miként idézett (sokszor idegen nyelven) hosszú szövegeket szó szerint, vagy hogy miként volt képes ámulatba ejtő lexikális tudását logikus rendszerbe szervezni.
Kitüntetései
Főbb művei
Jegyzetek
Források
További információkA magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak Juhász-Nagy Pál témában.
|
Portal di Ensiklopedia Dunia