John Capgrave
John Capgrave (Norwich, 1393 – King's Lynn, 1464) angol Ágoston-rendi szerzetes volt, a középkori Anglia egyik legtermékenyebb történetírója. PályafutásaCapgrave a King’s Lynn-i apátságban élt. Legkorábbi fennmaradt munkája Mózes első könyvének latin nyelvű kommentárja volt. Számos hasonló szöveget tulajdonítanak neki, ezek azonban elvesztek. 1440-ben írta első ismert angol nyelvű verses munkáját (Vita Sancti Augustini) Szent Norbert, a premontrei rend alapítójának életéről John Wygenhale, a West Dereham-i rendházfőnök megrendelésére. Ezt követően több más szent életrajzát is elkészítette.[1] 1445 körül írta meg, szintén verses formában, korának egyik legnépszerűbb szentje, Alexandriai Szent Katalin élettörténetét, ezt már szélesebb közönségnek szánva. 1450 körül készült el a Hippói Szent Ágoston-életrajzzal egy nemesasszony számára, majd egy év múlva, a sempringhami Gilbertine-rendi apácák kérésére megírta a rend alapítójának élettörténetét.[1] Az életrajzokon kívül Capgrave írt egy könyvet a Rómába tartó zarándokoknak is Ye solace of pilgrimes (szabad fordításban Zarándokok vigasza) címmel. 1446-ban elkészítette a VI. Henrik angol királynak szóló könyvét (Liber de illustribus Henricis), amely híres Henrik keresztnevű emberek életrajzaiból állt. Utolsó munkája az Abbreviacion of Chronicles (szabad fordításban a Krónikák összegzése) volt, amely tömören összefoglalta, amit a világ történelméről tudtak vagy gondoltak a Teremtéstől az 1417-es Konstanzi zsinatig.[1] A 20. század elején Ágoston-rendi történészek kezdték el kutatni Capgrave munkásságát. Szövegei általában kéziratos formában maradtak fenn, amelyeket maga készített és javított, így hasznos alapanyagként szolgáltak a nyelvészeknek is.[1] Munkái
JegyzetekForrások
|
Portal di Ensiklopedia Dunia