Jogi határzárA jogi határzár tulajdonképpen nem jogi fogalom, hanem a médiában és a köznyelvben használt kifejezés azon intézkedések összességére, melyeket a magyar kormány a 2015-ös migrációs válság idején vezetett be. A jogszabályváltozásokat a szeptember 4-én elfogadott 2015. évi CXL. törvény[1] vezette be. A törvény csak „határzárról” szól, annak műszaki értelmében; a „jogi határzár” kifejezés a törvényben nem szerepel. A Btk. módosításaA Büntető Törvénykönyv Közigazgatás rendje elleni bűncselekmények című fejezetét kiegészítették és önálló büntetőjogi tényállás lett a műszaki határzár tiltott átlépése, megrongálása és a határzárral kapcsolatos építési munka akadályozása. Ezek elkövetése szabadságvesztéssel büntethető és büntetésként kiutasítást is mindenképpen ki kell szabni. Az első két bűntett esetén súlyosbító körülménynek számít, ha fegyveresen, felfegyverkezve, illetve tömegzavargás résztvevőjeként követik el. Az ezzel kapcsolatos büntetőeljárásokat a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet idején minden más ügyet megelőzően folytatnak le: beismerés esetén 15 napon belül, tetten érés esetén 8 napon belül bíróság elé állítják az elkövetőt. Az embercsempészés büntetése szigorodik: akár húsz év is kiszabható lesz. Az embercsempészés szervezőit, irányítóit tíztől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel lehet büntetni. Az embercsempésztől el kell kobozni a bűncselekmény elkövetésének ideje alatt szerzett vagyont. A Szegedi Járásbíróság 2015. szeptemberi közleményében rámutat:
A menedékkérelmek elbírálásaA menedékkérelmeket a határon létrehozott ügyintézési pontokon adhatják be a migránsok. A várhatóan sok kérelem megfelelő kezeléséért bevezettek egy speciálisan lefolytatható eljárást, melynek során a menekültügyi hatóságnak soron kívül, de legkésőbb nyolc napon belül döntenie kell a kérelem elfogadhatóságáról. A menekültügyi eljárásban a bíróság nem változtathatja meg a szakhatóság döntését, de hatályon kívül helyezi a jogszabálysértő közigazgatási határozatot, és új eljárást írhat elő. Tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetTömeges bevándorlás okozta válsághelyzetnek minősül, ha a Magyarországra érkező menedékkérők száma meghalad egy bizonyos értéket. A tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet az országos rendőrfőkapitány és a menekültügyi hatóság vezetője kezdeményezésére, a miniszter javaslatára a kormány rendeletben rendelheti el. Az egészségügyi államigazgatási szerv haladéktalanul megvizsgálja, hogy a járványügyi intézkedések elrendelésének jogszabályban meghatározott feltételei fennállnak-e. A válsághelyzet kezeléséhez – kártalanítás ellenében – ideiglenesen használni lehet az állami vagy önkormányzati tulajdonban illetve használatban lévő ingó és ingatlanvagyont. Válsághelyzetben építési tilalom alá eső területen is lehet nemzetbiztonsági célú építményt létesíteni. A válsághelyzet kezelésébe bevont 3,5 tonnánál nagyobb útdíjköteles járművek feladatuk ellátása során mentesüljenek a díjfizetés alól. Kötelezettségszegési eljárásAz Európai Bizottság 2015. december 10-én hivatalos levélben jelezte, hogy – négy másik tagországgal együtt – Magyarországgal szemben kötelezettségszegési eljárást indított a menekültügyi jogszabályok ügyében. A testület szerint a magyar törvények egyes pontjai nincsenek összhangban az uniós joggal, mert menedékjogi eljárásban nem lehet fellebbezés keretében újabb tényekre és jogi szempontokra hivatkozni, fellebbezés esetén nem függesztik fel automatikusan az adott ügyben hozott határozatokat, nem tartják tiszteletben a fordításhoz és tolmácsoláshoz való jogot, valamint elutasító határozatok bírósági felülvizsgálata során nem kötelező a kérelmezők meghallgatása.[3] Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter Magyarországgal szembeni bosszúnak minősítette az eljárást és hozzátette: a német hatóságok 300 ezer menedékkérőnek három éve nem bírálták el a kérelmét, 800 ezer menedékkérő ügyéhez pedig még hozzá sem kezdtek.[4] Trócsányi László igazságügyi miniszter szerint az EB észrevételei nem érdemi hibát jelentenek, csupán néhány „technikai”, jogalkalmazási kérdést kifogásolnak.[5] Jegyzetek
Források
|
Portal di Ensiklopedia Dunia