Jerzy Zieliński (diplomata)

Jerzy Zieliński
Született	1925. január 3.[1] Gniezno[1]
Elhunyt	1986. május 30. (61 évesen)[1] Budapest
Állampolgársága	lengyel
Foglalkozása	diplomata helyi politikus
Tisztsége	polgármester (1954–1961, Szczecin) lengyel nagykövet Magyarországon (1983–1986)
Kitüntetései	Silver Cross of Merit
Halál oka	szívinfarktus
Sírhelye	Powązki katonai temető
A Wikimédia Commons tartalmaz Jerzy Zieliński témájú médiaállományokat.
Sablon Wikidata Segítség

Sír

Jerzy Zieliński (Gniezno, 1925. január 3.[2] – Budapest, 1986. május 30.[3]) lengyel kommunista politikus, szakszervezeti vezető, diplomata, Szczecin tanácselnöke (1954–1961), nagykövet Magyarországon haláláig (1983–1986).

Élete

Czarnkówban éltek, apja helyi sportvezető volt. A történelem sodorta fiatalon Magyarországra: a második világháború során a németek lengyelországi hadjárata elől menekült át a határon várandós édesanyjával és öccsével. Apja otthon maradt harcolni, ám hamar fogságba esett, majd a mauthauseni koncentrációs táborba került, mégis szerencsésen túlélte a világháborút. Először a Szovjetunió irányába menekültek, Lvivig jutottak, ahonnan visszafordultak Magyarország felé – húga a menekülés közben, Miskolcon született. Zamárdiba, majd 1940-ben Balatonboglárra kerültek.[4]

Több forrás is számontartja, hogy "boglárcsik" (boglarczyk), vagyis Magyarországon, Balatonbogláron tanult diák volt. A megszállás elől menekülő lengyeleknek Balatonbogláron nyitottak gimnáziumot és líceumot, ahol anyanyelvükön, lengyelül tanulhattak és érettségizhettek. Zieliński is itt tanult,[5][6] bár végül Szczecinben tette le az érettségit.[4]

Tanulmányai befejezése után Magyarországon dolgozott munkásként 1947-ig, majd hazájába visszatérve állami gondozottak nevelője lett egy gyermekotthonban.[7] 1948-ban lett tagja a Lengyel Egyesült Munkáspártnak, majd 1949-től a Szczecini vajdaság szakszervezeti tanácsának titkára lett. Poznańban munka mellett szerzett jogi diplomát. 1954 és 1961 között Szczecin tanácselnöke volt, majd a lengyel Külügyminisztérium szolgálatába lépett. Bizonyára kiváló magyar nyelvtudásának köszönhetően szinte azonnal a budapesti nagykövetségre küldték, ahol 1961 és 1967 között titkár, majd tanácsos volt. 1967–72 között Varsóban, a külügyben dolgozott szakértőként, mikor ismét Budapestre került követtanácsosként.[7]

1977-ben Magyarország és Lengyelország kapcsolatainak elmélyítéséért megkapta a Magyar Népköztársaság Zászlórendje kitüntetést.[8] Ezt követően főosztályvezető-helyettes volt a varsói Külügyminisztériumban, majd 1983-ban kinevezték nagykövetnek Lengyelország budapesti nagykövetsége élére.

1986. május 30-án Budapesten kapott szívinfarktust, aminek következtében elhunyt. Budapesten, a Fiumei Úti Sírkertben (akkor: Mező Imre úti temető) ravatalozták fel, búcsúszertartásán a lengyel kolónián kívül a magyarországi diplomáciai testületek doyenje, az akkori bolgár nagykövet, Boncso Mitev és külügyminiszter-helyettesünk, Barity Mik­lós, az MSZMP Központi Bizottsága több tagja és más diplomáciai missziók vezetői is részt vettek. Holttestét a szertartás után Lengyelországba szállították és Varsóban temették el.[8]

Zieliński a lengyelen és a magyaron kívül franciául beszélt. Nős, egy lánya volt, aki újságíróként dolgozott.[7]

Jegyzetek

1. http://encyklopedia.szczecin.pl/wiki/Jerzy_Zieli%C5%84ski_(dzia%C5%82acz)
2. Andrzej Androchowicz: Jerzy Zieliński (działacz). pomeranica.pl (lengyelül) (2017. november 22.) (Hozzáférés: 2021. szeptember 26.)
3. Dies In Budapest Of Heart Attack. AP News (angolul) (1986. június 1.) (Hozzáférés: 2021. szeptember 26.)
4. Luthár Péter: Boglár fogadott fia. Somogyi Néplap, XLII. évf. 57. sz. (1986. március 8.) 7. o.
5. Laczkó András: A balatonboglári fészek. Hévíz, XII. évf. 3. sz. (2004) 12. o. (fizetős hozzáférés)
6. Gyarmati József: „Boglárcsikok”: A barátság tölgyei. Szabad Föld, LV. évf. 39. sz. (1999. szeptember 28.) 28. o. (fizetős hozzáférés)
7. Megbizólevél-átadas. Magyar Hírlap, XVI. évf. 119. sz. (1983. május 21.) 4. o.
8. Gyászszertartás Budapesten Jerzy Zielinski tiszteletére. Magyar Hírlap, XIX. évf. 132. sz. (1986. június 6.) 6. o.