Jaszenica
Jaszenica[2] (1899 és 1920 között Felsőjeszenő, szlovákul Oravská Jasenica) község Szlovákiában, a Zsolnai kerület Námesztói járásában. FekvéseNámesztótól 4 km-re délnyugatra fekszik. TörténeteA falu a 16. század második felében keletkezett, először 1588-ban említik „Jasenicza” alakban. Az árvai váruradalomhoz tartozott. 1588-ban „Jassenicze”, 1604-ben „Jessenycza”, 1608-ban „Jasenycza” néven szerepel az írott forrásokban. Pásztorok és földművesek faluja volt. 1610-ben tűzvész pusztította. 1683-ban a lengyel hadak pusztítása miatt vált lakatlanná, de 1715-ben már mintegy 350 lakosa volt. 1739 és 1742 között is elnéptelenedett, ekkor pestis pusztította ki. Ezután hamarosan újratelepítették. 1778-ban 594 volt a lakosai száma. 1782-ben uradalmi serfőzde kezdte meg működését. A 18. század végén Vályi András így ír róla: „JASZENITZA. Tót falu Árva Várm. földes Ura a’ K. Kamara, lakosai katolikusok, fekszik Námesztó Városához egy órányira, és annak filiája, Biela folyó víz mellett, határja hegyes, mindazáltal meglehetős termékenységű, lakosai leg inkább juhoknak tartásokból élnek, és vásznakat készítenek, vagyon itt a’ földes Uraságnak nagy jövedelmű ser, és palinka föző háza is, mivel lakosainak kedves, és minden napi itallyok a’ pálinka.”[3] 1828-ban 116 házában 1039 lakos élt. 1831-ben a szörnyű kolerajárványban csaknem az egész falu kipusztult. Lakói földműveléssel, tutajozással foglalkoztak. A faluban kőbánya is működött. Fényes Elek 1851-ben kiadott geográfiai szótárában így ír a faluról: „Jaszenicza, tót falu, Árva vmegyében, 1005 kath., 34 zsidó lak. Nagy urasági ser- és pálinkafőző ház. Gyolcs-készités és kereskedés. Sessiója: 61 1/8. F. u. az árvai urad.”[4] A trianoni diktátumig Árva vármegye Námesztói járásához tartozott. 1957-ben egy tűzvészben 57 háza égett le. Népessége1910-ben 885, túlnyomórészt szlovák lakosa volt. 2001-ben 1499 lakosából 1492 szlovák volt.[5] 2011-ben 1727 lakosából 1679 fő szlovák. Nevezetességei
Híres emberekItt született 1789-ben Martin Hamuliak szlovák hazafi, lapszerkesztő, a szlovák nyelv propagátora és harcosa. Jegyzetek
Külső hivatkozásokA Wikimédia Commons tartalmaz Jaszenica témájú médiaállományokat.
|
Portal di Ensiklopedia Dunia