Jang(Yang) a Seo Taiji & Boys együttesben kezdte a pályafutását 1992-ben, ahol főképp táncosként tevékenykedett.[8] 1992-es bemutatkozásukat a koreai popzene fordulópontjaként tartják számon.[9] A trió az MBC csatorna tehetségkutató műsorában debütált 난 알아요 (Nan arajo(Nan arayo), Tudom) című dalukkal, és a legkevesebb pontot kapták a zsűritől.[9] A dal – és az azonos című album – a műsoron kívül azonban óriási sikert aratott, és az MTV Iggy megfogalmazása szerint az együttes „mindörökre megváltoztatta a K-popot”.[10] Fülbemászó dallamokat kombináltak emlékezetes, a társadalom problémáit boncolgató rapszövegekkel, nekik tulajdonítják a modern koreai popdalok alapformátumának kifejlesztését.[10] A Seo Taiji & Boys nyomdokain indultak el az első hiphop és R&B-előadók, mint a Deux duó, a Jinusean, a 1TYM és Drunken Tiger.[9]Szo Thedzsi(Seo Taiji) 1996-ban az együttes feloszlatása mellett döntött, csapattársa, Jang Hjonszok(Yang Hyeon-seok) pedig megalapította a YG Entertainment kiadóvállalatot és producer lett.[8]