|
Jan Filip
Jan Filip (Chocnějovice, 1900. december 25. – Prága, 1981. április 30.) cseh régész és történész. 1945-től a prágai Károly Egyetem professzora, 1955-től akadémikus, 1957-től 1961-ig a ČSAV (Akadémia) elnökhelyettese, 1963 és 1974 között a Csehszlovák Régészeti Intézet igazgatója. 25 éven keresztül az Archeologické rozhledy szakfolyóirat szerkesztője, melynek alapítója (1949) is volt egyben, valamint a Slovenská archeológia szerkesztőbizottságának tagja. Fő kutatási területe a kelta megtelepedés Csehszlovákiában, melynek periodizációjára (felosztására) is vállalkozott, ill. bronz- és vaskorral foglalkozott. ÉleteMár korán kitűntek tanulói képességei, ezért ösztöndíjat kapott a Mladá Boleslavi gimnáziumba, mely után Příbramban folytatta tanulmányait. Az első világháború alatt az olasz fronton harcolt, majd érettségiét már Csehszlovákiában tette le. 1919 és 1924 között a Károly Egyetemen tanult történelmet és földrajzot. Már ekkor nagy hatással volt rá Lubor Niederle professzor. 1924 és 1942 között középiskolai történelem és földrajz professzorként ill. kerületi iskolai tanfelügyelőként tevékenykedett a prágai iskolákban. Régészettel már az egyetemi tanulmányai óta foglalkozott tanári pályája mellett. Niederle előadásait hallgatta, ill. ásatásokon is részt vett. 1928-ban bölcsészdoktorrá, 1938-ban docenssé avatták. Érdeklődési körét egyre inkább a csehországi bronzkor végére és a vaskorra összpontosította. Rajta kívül akkoriban Ludmila Jansová az első cseh régésznő foglalkozott a keltákkal. A második világháború alatt a prágai régészeti intézetben dolgozott, majd ez után a Károly Egyetemre került, ahol professzorrá nevezték ki. Jan Eisnerrel közös intenzív munkájával alapozta meg az ősrégészeti és koratörténeti részleget a történettudományi és őskori tanszéken, melyen a régészek új generációja nevelkedett fel. Iskolája egész Európában elismerést nyert, melynek alapja az elmélyült forrásismeret és azok széles körű vizsgálata. Tanítványai apának nevezték atyáskodó hozzáállásának köszönhetően. A háború után szükség volt új taneszközökre és tankönyvekre. Ezen kihívásra válaszul már 1948-ban megjelentette az Őskori Csehszlovákia című könyvét. Ezen munka ugyan a háború előtti eredményeket tartalmazta, ám a kutatás új irányait is meghatározta. A szakemberhiányt azért is pótolni kellett, mert megnövekedtek a tudományág igényei is. Tanítványait azonban nemcsak Csehországban foglalkoztatta, de elküldte Szlovákiára is a felgyorsult iparosítás keltette szakmai kihívások megoldására. Az ásatásokon kívül tanulmányutakat is szervezett elsősorban Német- és Lengyelországba. 1955-ben akadémikussá nevezték ki. Magas posztot töltött be a Csehszlovák Akadémia elnökségében, 1957-től 1961-ig elnökhelyettes volt. 1963-ban Jaroslav Böhm halála után átvette a Csehszlovák Régészeti Intézet vezetését, melynek élén 1974-ig állt. Az ő koncepciójából, melyet már Böhm is tervezett, hogy a háború utáni feltárások vizsgálatával az őskor új feldolgozását adják, született a Csehország őskori története (1978) című mű. Böhm halála után azonban rá hárult az UNESCO melletti pre- és protohisztorikus tudományok szervezetének, melynek elnökévé választották (1963-1969), VII. nemzetközi kongresszusának prágai megszervezése is 1966-ban. Ennek sikerének érdekében nagy erőfeszítéseket tett, melyek nem maradtak eredménytelenül. Tudományos kapcsolatait későbbi konferenciák szervezésénél is kamatoztatta. Pedagógiai munkássága egyéb beosztásai miatt sem szenvedett csorbát, annak ellenére, hogy 1970-től már csak külső előadó volt az egyetemen. Még 80 éves korában is vizsgáztatott. Támogatta a szlovák régészet önálló fejlődését is, több szlovák régész is nála tanult. Metodológiával és tudomány-népszerűsítéssel egyaránt foglalkozott. Publikációs tevékenysége majdnem 300 címre rúg. Halála előtt még újból átdolgozta a Kelta civilizáció és öröksége idegen nyelvű kiadásait, valamint tervezte az enciklopédiai kézikönyv újabb 3. kötetét. Szorosan együttműködött a külföldi kutatókkal, legfőképpen Józef Kostrzewskivel, akiknek köszönhetően mindig tájékozott volt. A cseh régészetet népszerűsítette külföldön is, melyért számos külföldi szakmai elismerést is kapott, többek között akadémiai és más speciális intézetek tagja volt Ausztriában, Belgiumban, Dániában, Jugoszláviában, Lengyelországban, mindkét Németországban, Nagy-Britanniában, Olaszországban és Svédországban. Válogatás műveiből
Magyarul
Elismerései
Külső hivatkozások
Jegyzetek
Források
Kapcsolódó szócikkek |
||||||||||||||||||
.png)
Portal di Ensiklopedia Dunia
