James P. Johnson
James P. Johnson (New Brunswick, 1894. február 1. – New York, 1955. november 17.) amerikai dzsesszzongorista. James P. Johnson a stride piano[7] úttörője. A korai hangfelvételek egyik legjelentősebb zongoristája volt. Jelly Roll Mortonhoz hasonlóan az egyik kulcsfigurája a ragtimenak. Johnson nagy hatással volt Count Basie-re, Duke Ellingtonra, Art Tatumra és Fats Wallerre − aki a tanítványa volt. Olyan jelentős zongoristák közé tartozik, mint például Willie „The Lion” Smith, Fats Waller, Luckey Roberts, Mary Lou Williams. PályaképJames P. Johnson Brunswickban született. Eubie Blake tanítványa volt. Már nagyon korán fellépett klubokban, és gyorsan a harlemi éjszaka kedvelt figurájává vált, zongoristaként és zeneszerzőként egyaránt hírnevet szerzett. Piano Rolls felvételei is készültek. Felvételeit az 1920-as években kezdte több bluesénekes, például Bessie Smith és Ethel Waters is előadni. Az 1921-ben felvette a Carolina Shout című számát, ami hamarosan referenciadarab lett az akkori fiatal zongoristák számára. A dzsesszzongorázás úttörője volt (miképp Jelly Roll Morton is), meghatározó szerepet játszott a ragtime-tól a dzsessz felé mutató átmenetben. Technikája és találékonysága szülte a stride stílust, amely mély hatással volt a zongoristák egész generációjára, Fats Wallerre, Duke Ellingtonra és Thelonious Monkra is. 1923-ban komponálta a Charlestont, amely az 1920-as évek egyik legnépszerűbb dzsesszdarabja lett, a címéből származik a charleston elnevezése is. Más kompozíciói is a dzsessz-sztenderddé váltak: Carolina Shout (1918), Snowy Morning Blues (1927), Old Fashioned Love (1924), Porter's Love Song to a Chambermaid, If I Could Be With You (One Hour Tonight). James P. Johnson részt vett a híres From Spirituals to Swing koncerteken, amelyeket 1938-ban és 1939-ben John Hammond szervezett − Count Basie, Benny Goodman és Big Joe Turner mellett − a Carnegie Hallban. Lemezválogatás
Zenekarral
Másokkal
Filmek
Jegyzetek
Források
|
Portal di Ensiklopedia Dunia