Jászberény Wolverines
A Jászberény Wolverines egy jászberényi amerikaifutball-csapat. A csapat neve magyarul rozsomákot, torkosborzot jelent. Évről évre2006 - A kezdetekA Wolverines a Jászság fővárosának amerikaifutball-csapata. 2006. március 4-én alakult. Első barátságos mérkőzéseit 2006 májusában játszotta akkor még felszerelés hiányában – a flag futball szabályai szerint – Hevesen, egy minitorna keretében, ahol a helyi Heves Crows és a budapesti illetőségű West Bulldogs ellen játszottak. A tornát megnyerte a csapat. Ezután a nyári hónapok sajnos visszaesést hoztak a kis csapat életében, de szeptembertől újult erővel, immáron új csapattagokkal kiegészülve elkezdődött a komolyabb munka. Ekkor történtek az első felszerelés vásárlások is. A csapat egyre bővült, de a mai napig viszonylag kis létszámmal működik. 2006 decemberében került sor az első hazai mérkőzésre, de még ekkor is felszerelés nélkül. Az ellenfél a Monor Dogs gárdája volt, amelyet nagyobb nehézségek nélkül győzött le a hazai csapat. 2007A fordulópontot 2007 tavasza hozta, ekkorra már 16 felszereléses csapattag volt, valamint a Budapest Wolves csapatától érkezett Szatmári János (jelenleg az Újpest Bulldogs edzője) edzőként a csapathoz, így a fejlődéshez minden adott volt. 2007 májusában a csapat részt vett a keszthelyi Georgikon kupán, ahol megvívták életük első és második felszereléses mérkőzését. A Wolverines-nek a négycsapatos torna 3. helyét sikerült megszereznie. A torna megrendezésének sikerességén felbuzdulva a helyi vezetőség elhatározta, hogy Jászberényben is egy hasonló tornát rendeznek augusztusban. Az elhatározást tett követte, így 2007 augusztusában az I. Lehel Kupán a 2. helyet szerezte meg a csapat. Ekkor már újra edző nélkül volt a csapat. Az ősz folyamán a Dunaújváros Gorillaz csapatával mérkőzött meg a Wolverines Jászberényben, és egy kiélezett mérkőzésen vereséget szenvedtek. Jellemző a csapat mentalitására, hogy télen sem vonultak terembe, hanem egy közeli falu világítással rendelkező pályáján edzettek a téli hónapokban is. 20082008-ban még nem volt felkészülve a csapat sem szakmailag, sem gazdaságilag, hogy a magyar bajnokság küzdelmeiben részt vegyen. A fejlődés érdekében a Wolverines vezetői felkeresték a hasonló cipőben járó csapatokat, és egy kezdő csapatoknak szóló kupaküzdelmet szerveztek. A Rookie kupa névre keresztelt versenysorozaton a Wolverines-en kívül a Fehérvár Enthroners, a Kistarcsa Firebirds, a Szeged Bats és a Tata Mustangs vett részt. A két idegenbeli és a két hazai találkozóján is legyőzte aktuális ellenfelét a Wolverines, így veretlenül jutott a Rookie kupa döntőjébe. Az ellenfél a Kistarcsa Firebirds volt, akiket a döntőben ismét sikerült legyőzni. A kupa után a csapat mindent alárendelt a következő évi bajnokságban való indulásnak. Az Eger Heroes egyik edzője, Újfalusi György tette át székhelyét Egerből Jászberénybe, így elkezdődhetett a komolyabb munka. A II. Lehel kupa megrendezése sok csapat visszalépése miatt veszélybe került, így augusztusban csak az első kupa döntőjének visszavágójára került sor, mivel az akkor már DIV II-es bajnok Nyíregyháza Tigers elfogadta a meghívást. A barátságos szellemű mérkőzésen a hazai csapat visszavágott ellenfelének, bár a Tigers úgy vállalta a mérkőzést, hogy ekkor már nyári szünetét tartotta. Az ősz folyamán még egy mérkőzést játszott a Wolverines, mégpedig az edző korábbi csapatával, az Eger Heroes-zal. Ez volt a csapat első hivatalos bírókkal lejátszott mérkőzése, ahol szoros csatában, egy ponttal maradt alul az egri alakulattal szemben a Jászberény. A téli időszakban a csapat terembe vonult, és elkezdődtek az erőnléti edzések. 2009 - Divízió III.2009 elején a csapat a MAFSZ teljes jogú tagjává vált és jelezte indulási szándékát a bajnokságban is. Újabb edző érkezett a csapathoz a Heroes-tól, Mátrai Zoltán személyében, aki az offensive koordinátori teendőket látja el a csapatnál. A csapat a DIV III-ban szerepelt 2009-ben, ahol az alapszakasz során négy mérkőzést vívtak. A csapat ellenfelei hazai pályán a Szeged Bats és a Budapest Grizzlies, idegenben pedig a Budapest Wolves második csapata valamint a Budapest Titans második csapata voltak. A Wolverines 3 győzelemmel és egy vereséggel végzett az alapszakasz 3. helyén. A rájátszásban a Budapest Titans második számú csapatán túljutva kerültek be a bajnokság döntőjébe, az I. Duna Bowlba. A döntőt Budapesten rendezték, az ellenfél az Újbuda Rebels gárdája volt, akik veretlenül kerültek a döntőbe. A Rozsomákoknak túl nagy falat volt az újbudai gárda, így a második helyen végeztek a bajnokságban, de ezzel kiharcolták az osztályozó mérkőzésen való szereplést! Az osztályozóra az év végén került sor és egy nagyon fordulatos és izgalmas mérkőzésen sikerült győzedelmeskednie a Wolverines-nek a Miskolc Steelers felett. Ezzel kiharcolva a jogot a felsőbb osztályban való indulásra.
A felnőtt csapat sikerei után fogalmazódott meg a gondolat, hogy a Veritas Gold III. Magyar Junior Kupa küzdelmeiben is indítani kellene csapatot, hiszen a jövő záloga az utánpótlás nevelésben van. A vezetőség számba vette a lehetőségeit és úgy döntöttek, hogy nem egyedül, hanem a Szolnok Soldiers csapatával közösen indítanak junior csapatot. A csapat neve Jász-Nagykun-Szolnok Junior lett. A nyár a felkészülés jegyében telt, de kevés lehetőség volt közösen gyakorolni, de minden lehetőséget maximálisan kihasználtak a két csapat edzői. A junior gárda ellenfelei hazai pályán a Nyíregyháza Tigers Junior és a Debrecen Gladiators Junior volt, idegenben pedig a Budapest Titans Junior és a Miskolc Steelers Junior. A csapat mindhárom mérkőzését megnyerte (A Nyíregyháza visszalépett) és az elődöntőben újra a debreceniek következtek, akiket ezúttal is sikerült legyőzni. A döntőben a Budapest Wolves Junior csapata volt az ellenfél. A fővárosi gárda fiataljai esélyt sem adtak a Szolnok megyei csapatnak, akik így az ezüstéremmel vigasztalódhattak!
2010 - Divízió I.Az osztályozó mérkőzésen elért győzelem után a csapat még egy hónapig a szabadban edzett, majd karácsonykor 3 hetes pihenőre vonultak. Ezután 2010-ben termi edzésekkel vette kezdetét a munka. Két hónapos huzavona után alakult ki, hogy kik lesznek a Wolverines ellenfelei a 2010-es szezonban. Hazai pályán a Debrecen Gladiators, az Eger Heroes és a Nyíregyháza Tigers, idegenben pedig a Budapest Cowboys, a Budapest Titans és a Veszprém Wildfires. A csapat célja a bennmaradás volt. Ezt sikerült is elérni, mivel hazai pályán a Gladiators-t és a Heroes-t, idegenben pedig a Titans gárdáját sikerült legyőzni. Így a 3 győzelemmel a középmezőnyben végzett a Wolverines! A következő évben újra a Divízió I-ben fog szerepelni a csapat!
A csapat az ebben az évben is elindította fiataljait a Junior Kupában, ezúttal azonban már egyedül. Az előző évhez hasonlóan ismét 4 mérkőzés várt az alapszakaszban a fiatalokra, hazai pályán a Budapest Cowboys Junior és az Eger Heroes Junior, idegenben pedig a Miskolc Steelers Junior és a Debrecen Gladiators Junior volt az ellenfél. 2011 - Divízió I.A 2011-es esztendőben a csapat maradt a legfelsőbb osztályban. Szerződtetett egy új edzőt a defense élére, Szabó Gábor személyében. Azonban az offense éléről távozott Mátrai Zoltán. Az év elején a csapat elindult az Aréna kupán, majd teljes egészében a Div. I-es bajnokságnak szentelte a felkészülését. Az ellenfelek idegenben: Zala Predators, Veszprém Wildfires, Dunaújváros Gorillaz. Az ellenfelek itthon: Eger Heroes, Szolnok Soldiers, Békéscsaba Raptors Wolverines RosterCsapatkapitányok a támadók részéről: Bábosik Péter és Piroska Norbert Csapatkapitányok a védelem részéről: Fejes Árpád és Farkas Gyula
Mérkőzések
Források |
Portal di Ensiklopedia Dunia