Művészi stílusának kialakulásában döntő szerepet játszottak a római ösztöndíjas évek, a klasszikus művészet tanulmányozása. Stílusát tömbszerűség, a tiszta kontúrok hangsúlyozása, görögös, ideálisan szép alakjait plasztikusság jellemzi. Visszatérő szobrászi problémaként megfogalmazott lovas kompozícióiban különösen jól érvényesül nemes archaizmusa. Egész szobrászi működését ez a stílusfelfogás határozza meg, imponálóan egységes ouvre-t teremtve, melynek két hangsúlyos vonulata az éremművészet és a monumentális szobrászat. Éremművészetének kiemelkedő korszakai az 1935-1940 közötti és a 80-as évek. Éremstílusára a műfaj hagyománytisztelete jellemző, de ezt egyéni felfogásán belül, erőteljes plasztikai nyelven, közérthető szimbolikával érvényesíti. Portréiban az ábrázolt személy karakterét tükrözi. A 8 festő 8 szobrász kiállító csoport tagjaként nemzeti hangvételű, de a klasszikus hagyományokat őrző új monumentális szobrászat megteremtésén munkálkodott. Sikeres pályakezdését a háború után nem követte hasonló folytatás, feladatait főként a kétezrelékes megbízatásokból nyerte.[1]
1940. október 22-én feleségül vette a Boldogfai Farkas családból származó, boldogfai Farkas Mária (*Újudvar, 1911. március 26. – †2000. június 4.) kisasszonyt, Boldogfai Farkas Lajos (1878-1930), csáktornyai uradalmi ispán gróf Festetics Jenőnél, és a pósfai Horváth család sarjának, pósfai Horváth Irma (1884-1959) úrnőnek a lányát. A menyasszony apai nagyszülei boldogfai Farkas Ferenc (1838–1908), Zala vármegye számvevője, pénzügyi számellenőre, földbirtokos és nemesnépi Marton Zsófia (1842–1900) voltak; az anyai nagyszülei pósfai Horváth János (1839-1923), a Magyar királyi államvasutak gépgyárának az igazgatója, a Ferenc József-rend lovagja, földbirtokos és forintosházi Forintos Irma (1860-1916) voltak.[2][3] Ispánki József sógora, a szintén Százados úti művésztelepen dolgozó Boldogfai Farkas Sándor szobrászművész, aki a felesége féltestvére volt. Ispánki József és boldogfai Farkas Mária házasságából született
Ispánki József és Ispánki Mária.
Köztéri művei
Szent István és Gizella szobra Veszprémben
Szent István és Gizella (mészkő, 1938, Veszprém, Vár)
Tompa Mihály (dombormű, 1940, Budapest, XIV. ker., elpusztult)
Gr. Batthyány Lajos elfogatása (kő dombormű, 1941, Budapest, V. ker., Egyetem u. 16., Károlyi Palota, Henszlmann u.)
Kuzsinszky Bálint (emléktábla, kő, 1944, Budapest, III. ker., Szentendrei út 139. Aquincum Múzeum)
Szovjet hősi emlékmű domborműve (bronz, 1945, Kaposvár, Kerényi Jenő u.)
Zalka Máté (kő, 1950 körül, Budapest, V. ker., Rosenberg házaspár u. 27., lebontották)
Paraszt figura (mészkő, 1952, Pécs, Petőfi Laktanya, Pécsváradi út)
Költészet (mészkő, 1966-1969, Budapest, Budavári Palota, Hunyadi udvar)
Tompa Mihály emlékoszlop (3 db bronz, dombormű, 1967, Budapest, XIV. ker., Népstadion úti Kis botanikus kert, az elpusztult 1940-es városligeti emlékpadról áthelyezve)
